Biszku, aki nem kér bocsánatot - Fehérváron is bemutatták a filmet

Természetesen  a Biszku-filmről van szó, amelyet az Uránia mozi vetített volna, ám miután a főszereplő perrel fenyegetőzött, a mozi lemondta a bemutatást. Aztán   egy  presszó mégis felvállalta az ügyet, és akkora volt az érdeklődés, hogy  egymás után többször is meg kellett ismételni. A kíváncsiság azóta sem csökkent, mindezt bizonyítja, hogy  csütörtökön este Fehérváron annak ellenére megteltek a széksorok, hogy valósággal szaunává változott a Szent István Terem. (A vetítés   végére egyébként megérkezett a rendezőpáros egyik tagja, Novák Tamás, és válaszolt néhány kérdésre.)
A Bűn és büntetlenség méretes sajtóvisszhangot, vitát váltott ki.  Az üggyel a parlament kulturális bizottsága is foglalkozott, ahol a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete  tiltakozott amiatt, hogy Biszkut a rendezők félrevezették.  Az  előzményekhez tartozik, hogy  a Mandiner alkotócsoport tagja, Skrabski Fruzsina 2008-ban  Kommunisták, reszkessetek címmel írt egy blogbejegyzést,  amiben még élő, megszólaltatható  kommunistákat keresett. Majd Novák Tamással együtt  megtalálták és álnéven felkeresték Biszkut,azzal,  hogy ők a Beregi Ifjúsági Egyesület tagjai, és Márok(papi) nagy szülöttjéről akarnak interjút csinálni  egy készülő almanach számára. A 89 éves  Biszku  belement.  Szakmailag  ez jelenti a film talán legtámadhatóbb részét,  vagyis az, hogy  erkölcsös-e átverni  egy idős embert, a dokumentumfilmek készítésének legfőbb íratlan szabályait.

Az alkotók válasza:  kénytelenek voltak ezt a megoldást választani, különben nem tudták volna szóra bírni  az 1989-ben nyugdíjba vonult, azóta rózsadombi otthonában teljes visszavonultságban élő, senkinek nem nyilatkozó  volt politikust. Ráadásul nem akárkiről van szó: Biszku 1957-61 között volt belügyminiszter, és az  '56 utáni véres, kegyetlen megtorlások  egyik fő irányítójának tartják. Igazi keményvonalasnak, aki az MSZMP KB zárt ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéletet  hozzanak,  több fizikai megsemmisítést követelt.  A megtorlásban részt vevők felelősségre vonása  pedig Magyarországon sajnálatos módon az elmúlt húsz évben elmaradt.
Valóban nagy falat  tehát, kitűnő  téma, óriási lehetőség. Mert  a rendezőknek sikerült  hosszú beszélgetésre bírniuk Biszkut, még azok után is, hogy felfedték kilétüket.  A páncélt azonban nem  sikerült lefeszegetni róla, mert  oly koherens elméletet, megingathatatlan védőburkot épített  maga köré, amelyen Skrabski és Novák nem tud áthatolni. Nem  tudják rávenni arra, hogy  most,  2010-ben bocsánatot kérjen az egykori áldozatoktól, a börtönbe zártaktól, a hozzátartozóktól, az országtól.  Nincs bocsánat és nincs bocsánatkérés.
A legfőbb probléma éppen ez  a Bűn és büntetlenséggel. Volt egy lehetőség, hogy megismerjük egy olyan ember motivációit, jellemét,  hozzá  sok, már csak az ő emlékezében élő részletet, amely  tágíthatta volna a történelmi tudatot,  ismereteket nyújthatott volna a rettenetes évekről, a rendszer működéséről.  Nem sikerült, több okból:  a szembesítés gesztusának túlhajszolásából, az önfényezésből.  Az oda nem illő bohóckodás, gúnyolódás, de  leginkább a  gyakran lelepleződő, álnaivitásnak látszó  felkészületlenség miatt.  Kár, mert a  filmnek vannak  katartikus  és kifejezetten jól sikerült  részei  - Fónay Jenő  döbbenetes  emlékei, Biszku egymásra vágott  nyilatkozatai -, ám  éppen a lényeg  marad ki. Bosszantó, mert az alkalom  nem tér vissza.  Még annyit:  a magam részéről inkább publicisztikának tekintem a Bűn és büntetlenséget, és minél több helyen bemutatnám, hogy a körülötte máris kialakult mítosz tisztuljon.