Előnyt kell kiharcolni

2024.04.26. 18:32

A pikáns párharc

Az elmúlt évtizedek egyik legendás rivalizálása folytatódik a férfi kosárlabda NB I. A rájátszásának elődöntőjében, ahol szombaton 18 órakor az Arconic-Alba Fehérvár és az NHSZ Szolnoki Olajbányász feszül egymásnak.

Szupkai Gábor

Vojvoda Dávid pontjai nagyon kellenek

Fotó: NAGY NORBERT

A szolnokiak az Alba mögött, a harmadik helyen zárták az alapszakaszt, melynek során 15 győzelmet szereztek és 11 alkalommal vesztesen hagyták el a pályát. A rájátszás első körében az NKA Universitas Péccsel kerültek szembe, hazai környezetben kétszer simábban, idegenben pedig egy végletekig kiélezett meccsen nyertek a mecsekaljaiak ellen, így az Alba Fehérvárhoz hasonlóan söpréssel léptek a legjobb négy közé.

A Szolnok Miodrag Rajkoviccsal a kispadon kezdte a bajnokságot, ám a szerb szakembert decemberben Szarvas Gáborra cserélték. De ő sem Szolnokról ment nyugdíjba, hiszen  a magyar edzőnek február közepén kellett távoznia és újra szerb tréner érkezett, a korábban lengyel kupát nyerő Oliver Vidin lett a vezetőedző. Ez a váltás már bejött az Olajnál, a csapat megszerezte az alapszakasz harmadik helyét, a Magyar Kupában pedig az elődöntőben a Pécset, a fináléban pedig a Szegedet verte, így elhódította a trófeát.

Az alapszakaszban itthon és idegenben is magabiztosan győzött a Fehérvár. Otthon október végén 93–73 lett a végeredmény, a Tiszaligetben 97–81-re diadalmaskodott az Alba.

A Szolnok magyar magja a Falcóé után talán a legerősebb, a válogatott Lukács Norbert mellett a korábbi kerettag Pongó Máté, a saját nevelésű Rudner Gábor és Pallai Tamás, illetve a center, Révész Ádám az, aki az öt légiós mellett biztosítja Vidin mesternek a bő rotációs lehetőségeket.

– Titkon reménykedtem benne, hogy három meccsen jutunk tovább a Sopron ellen, de így utólag azért csalóka, mert három nagyon kemény meccs volt, de magabiztosságot is adott. Az alapszakaszban kétszer is sikerült megvernünk a Szolnokot, de az még egy teljesen más Szolnok volt. Azóta új edzőjük van, aki nagyon összeszedte őket, ennek lett eredménye a Magyar Kupa győzelem. Sokat számít hazai pályán kezdeni, de van olyan kaliberű mindkét csapat, hogy tud nyerni a másiknak a pályáján. Jó lenne előnnyel utazni a második meccsre, mert a szolnoki katlanban nehéz lesz nyerni. Két éve nem sikerült nekik a legjobb négybe jutniuk, így most a szurkolók nagyon ki vannak éhezve erre az elődöntőre. A két csapat sokszor találkozott itt a végjátékban, ez mindig pikáns párharc - mondta Vojvoda Dávid, az Alba csapatkapitánya. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában