Mini Menotti tartott előadást a Gombócleső utcában

Kiss László labdarúgóként az NB II-ig jutott, jobbhátvédet játszott hosszú éveken át, a legmagasabb osztályban nem sikerült bemutatkoznia. Edzőként lényegesen többre vitte, a kilencvenes évek derekán, az 1993-94-es idényben az élvonalban tartotta a Videotont, illetve egészen pontosan a Parmalat FC-t, mert akkoriban így hívták a fehérvári piros-kékeket. Pályaedzőként hosszú éveken át szolgálta Verebes Józsefet, valamint a Vasasnál Mészáros Ferenccel, azaz a legendás kapussal, Bubuval, az Üllői úton Nyilasi Tiborral dolgozott, Kispesten pedig a finn Martti Kuuselával. Azt mondja, ők négyen tették rá a legnagyobb hatást, örül, hogy a kollégájuk lehetett.

Vezetőedzőként tevékenykedett Debrecenben, Sopronban, Pécsett, a Vasasnál, komoly sikereket ért el a Maldív-szigeteken, bajnok és kupagyőztes lett, két csapatot is irányított a mesés szigetvilágban, háromszor dirigálta a Club Valenciát, valamint edzette a VB SC gárdáját. Nem hosszú ideig, de tevékenykedett Jordániában, utolsó hazai csapata – néhány forduló erejéig – az NB II-es Cegléd volt, tíz évvel ezelőtt.

A döntően a mágnástáblánál, a különböző formációk, hadrendek elemzésével – természetesen szóba kerültek a korábbi nagyok és a jelen edzőfejedelmei, Pep Guardiola, Carlo Ancelotti és a többiek - zajló előadás után kötetlen beszélgetésre került sor, a labdarúgás változásairól. Szoboszlai Zsolt – a legnagyobb honi csillag, Szoboszlai Dominik édesapja -, valamint a nyolcvanas évek végének hazai gólkirálya, a Főnixnél utánpótlásedzőként dolgozó Petres Tamás is bekapcsolódott az eszmecserébe. Jó hangulatú szimpózium volt, amelyet nem csak futballedzők, hanem futballt szerető marketingesek is megtiszteltek jelenlétükkel. Kiss László előadását követően a Siófok együttesét az élvonalba vezető, majd három éven át a legmagasabb osztályban tartó, rutinos tréner, Horváth Károly is mondott érdekes dolgokat a futballról, leginkább az edzői szakmáról. Kiss és Horváth együtt végezte a pro licences tanfolyamot, tíz évvel ezelőtt.

-Általában évente 5-6 előadásra kérnek fel, döntően arról beszélek, milyen tendenciákat látok a magyar futball és a világ labdarúgása között – mondja Kiss László. - Írtam egy könyvet – arra építem a mondanivalómat az előadások során -, de sajnos nem került a boltokba, mert mire elkészültem vele, beütött a pandémia, megállt a világ. Mindenki visszalépett azok közül, akik előzőleg a támogatásukról biztosítottak. Most már nem is lehet kiadni az eredetit, mert három év alatt annyi minden változott a fociban, egy csomó részt át kellene írni, ugyanis ami akkor igaz volt, már nem az. Jól éreztem magam a fehérvári rendezvényen, rendkívül aktívak voltak a résztvevők, Szoboszlai Zsolt is több észrevételt tett, ő hogyan látja a nemzetközi elitet, különösen a Liverpoolt, ahol a fia futballozik. Nagy dolog, hogy Dominik rendkívül fiatalon a közvetlen nemzetközi elithez tartozik, elképesztő tudású futballista.

Kiss úgy gondolja, a magyar edzői szakmai hatalmas tudásdeficitben van, a többség szerinte tévúton jár. Nem a hazai licencrendszer ellen van, de azt még mindig nem emésztette meg, ahogy annak idején bevezették: szerinte teljesen antiszociálisak voltak a módszerek, ráadásul a megfelelő képzést sem kapták és kapják meg a trénerek. „A hazai bajnokság színvonala nem javult. Fradi ugyan a nemzetközi porondon a csoportkörben érdekelt évek óta, ami jó, de külföldi labdarúgókkal, csak elvétve jut szóhoz magyar játékos. A többi egyesület nem nyújt maradandót egyik kupában sem. A válogatottat csak dicsérni lehet, leginkább Marco Rossi miatt, kiváló szakember, tükröt tart a magyar edzők elé. A nemzeti együttes sikerei az ő munkája mellett azért születnek, mert a futballisták döntő többsége nem itthon futballozik. A magyar bajnokság nem készít fel a nemzetközi megmérettetésekre. Edzőként másként láttam, akkor nem vettem észre – mert talán nem akartam észrevenni –, mennyire gyenge a színvonal. Immár kívülállóként nézem an NB I-es meccseket és nem vagyok elégedett a nívóval.”

Azt mondja, az utolsó klubja az NB II-es Cegléd volt, tíz éve nem vállalt munkát. Bár elmúlt 74 esztendős, nem érzi magát öregnek. Az egészsége rendben van, azonban kispadra már biztosan nem ül le, ez nem szerepel a céljai között. Mérkőzésekre jár, az egyik élvonalbeli csapat tulajdonosa ugyanis megkérte, együttesének bajnoki mérkőzéseit tekintse meg a helyszínen, tapasztalatait pedig ossza meg az egyesület vezérével.

– Elemzem az élvonalban amúgy jól szereplő csapat játékát, amit én eljuttatok az elnökhöz. Ha kérdez, válaszolok, miként látom a taktikát, a teljesítményüket. Ennyiben merül ki a munkám, aztán hogy az általam elmondottakból mennyi jut el a szakmai stábhoz, mit alkalmaznak belőle, azt nem tudom. Tehát ha nem napi szinten, de foglalkozom a magyar focival, valamint követem a nemzetközi labdarúgás történéseit, tévén nézem a meccseket folyamatosan. Az edzői pályám kapcsán igyekszem csak a szépre emlékezni, bár nem volt minden szép. Aminek örülök, csodás helyekre jutottam el, a Maldív-szigeteken tizenkét évet éltem, mindkét klubommal bajnok lettem és kupagyőztes, a Valenciával háromszor nyertem meg mindkét trófeát, a VB FC egyszer győztem a bajnokságban és a kupában. Az ázsiai Bajnokok Ligájában összesen 23 mérkőzést vívtam az említett két csapattal.       

Az előadáson Mini Menottit követően szóhoz jutó Horváth Károly edzőként negyven éve került a Siófok NB I-es csapatához. Előzőleg futballozott, jobbhátvédet játszott a Balaton fővárosának NB III-as együttesében a nyolcvanas évek legelején, később lett technikai vezető, kapusedző, pályaedző, majd vezetőedző.

– Sok mindent meg lehet tanulni a könyvekből, vagy a számítógépből, de úgy gondolom, a fiatal edzők ne mindent laptopból tanuljanak, hanem hallgassanak a megérzéseikre. Nyilván vannak megszívlelendő dolgok, amiket felkészült szakvezetők találtak ki, de a pályakezdők is bátran újíthatnak, az edzéseken begyakoroltathatnak olyan dolgokat, amiket mások korábban nem alkalmaztak – mondja Horváth Károly.

A balatoniakat ő vezette másfél évtizede az élvonalba, majd három éven át dirigálta a legmagasabb osztályban. Harminc éve Sopronban dolgozott szakmai igazgatóként az SLC-nél, ahol a Bayern Münchennel két évtizeddel korábban BEK-döntőig jutó Csernai Pál volt a vezetőedző. Szabó szakmai igazgatói feladatokat látott el Vácon és Zalaegerszegen is az NB II-ben. „A legbüszkébb arra vagyok, hogy feljuttattam a siófoki csapatot legmagasabb osztályba, 2010-ben, három éven át meg is kapaszkodtunk. Később velem is esett ki a gárda, ami nyilván fájó volt, ám azt nagy sikernek tartom, hogy éveken át őriztük tagságunkat az elitben. A legtöbb edző feljuttat egy brigádot, aztán a legmagasabb osztályban néhány forduló után távozik, mert újoncként gyengén szerepelnek, a vezetők türelme pedig gyorsan elfogy. Ez nálunk nem történt meg.”

Pályaedzőként dolgozott például Szőke Miklóssal, Gellei Imrével, Varga Istvánnal, Csertői Auréllal, Tornyi Barnabással, Botos Antallal, a német Eduard Geyerrel és az olasz Aldo Dolcettivel. Azt mondja, mindenkitől tanult valamit. Mert tanulni nem szégyen.