Második hely

2024.02.24. 20:00

Soha nem látott magasságokban a Volán

Péntek este véget ért az osztrák központú hokiliga, azaz az ICEHL alapszakasza. A Hydro Fehérvár AV19 a klub történetében először zárt másodikként, ezzel pedig Kiss Dávid együttese megszerezte a jogot arra, hogy az alapszakasz-győztes Klagenfurt után választhasson ellenfelet magának a rájátszásra. Arról nem is beszélve, hogy a második hely egyben belépőjegy is a következő szezon Bajnokok Ligájába, azaz CHL csoportkörébe.

Beke Zsombor

A Fehérvár (fehérben) támadóit nehéz volt megállítani eddig

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

48 mérkőzés, 95 pont, 31 győzelem (29 rendes játékidőben), 17 vereség (13 rendes játékidőben), 161-130-as gólkülönbség. Príma mutatókkal zárta a Volán az alapszakaszt, ami több szempontból is történelmire sikerült. Ennyi győzelmet és pontot soha nem szerzett még a csapat, továbbá a második helyen sem végeztek a kék-fehérek, az eddigi legjobb pozíciót a 2021/2022-es szezonban érték el, amikor a harmadikak lettek, abban az évadban a döntőig menetelt a csapat. A második hely azért is nagyon értékes, hiszen így Kiss Dávid együttese a döntőig élvezi a pályaelőnyt, márpedig a rájátszásban extra plusz löketet adhat a teltházas Raktár utcai létesítménynek a hangulata.

– Nehéz bármit is mondani, megcsináltuk azt a munkát, amit kellett. Az első harmad kicsit nehezebb volt, de a második és a harmadik játékrész már örömhokit hozott. Azért jöttünk ide, hogy bebizonyítsuk, a második helyért játszunk és a CHL-ben akarunk indulni. Azt hiszem ennek eleget tettünk, nagy az örömünk. Izgatottan várjuk a playoffot, ezért dolgoztunk eddig keményen. Meglátjuk, kit fogunk választani, azt hiszem, mindegyik mérkőzés kiélezett lesz akármelyik csapattal kerülünk majd össze. Meg szeretnénk koronázni ezt az alapszakaszt egy jó rájátszással. Azt hiszem, az eredményeink és a csapatmunka alapján ha így folytatjuk, remélhetőleg messze juthatunk – nyilatkozta Kiss Dávid, a Grazban aratott 9-1-es győzelem után.

Ami a lehetséges ellenfeleket illeti, a tabella első hat helyezettje már biztos bejutott a rájátszásba, a Volánon kívül ott lesz az alapszakasz-győztes Klagenfurt, a harmadik Red Bull Salzburg, a negyedik Bolzano, az ötödik Linz és a hatodik Villach. Ezek közül utóbbi kettő gárda már könnyen lehet a Fehérvár ellenfelek. A maradék két helyre négy csapat pályázik, a pre-playoffban, az Innsbruck a Vorarlberggel, a Pustertal a Ljubljanával találkozik majd, a két győzelemig tartó párharcok győztesei lehetnek majd ott a rájátszásban. Az osztrák központú ligában március 3-án kezdődik a playoff.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában