Foci

2023.11.24. 10:34

Kőkemény csata előtt

A Merkantil Bank Liga NB II 16. fordulójával folytatódik a válogatott szereplése miatt adódott kéthetes kényszerszünet után. Az Aqvital FC Csákvár csapata a tabellán az NB I-es feljutó helyen álló Nyíregyháza Spartacust fogadja vasárnap 13 órától a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban.

Káldor András

Májusban a csákvári Torvund Alexander (kék) nem éppen ideális fociidőben próbált szabadulni nyírségi ellenfelétől

Fotó: Kricskovics Antal / FMH

Két héttel ezelőtt az AFC Csákvár gárdája heroikus küzdelemben, egy félidőt emberhátrányban játszva pontot szerzett az akkor még a dobogós pozícióban  tanyázó HR-Rent Kozármisleny otthonában. Ezen a találkozón azonban nemcsak Farkas Aurélt vesztették el a kék-sárgák, hanem Murka Benedek is begyűjtötte ötödik sárga lapját, így ő sem léphet pályára a vasárnapi összecsapáson.
- Komoly erőpróba előtt állunk, a Nyíregyháza nem véletlenül áll feljutó helyen. Sajnos két meghatározó játékosunkra sem számíthatunk a szabolcsiak elleni összecsapáson. A bajnoki szünet alatt igyekeztünk felkészülni a pótlásukra, ám a mi kispadunk sokkal rövidebb, mint vetélytársunké, de bízom benne, hogy aki posztjukon lehetőséget kap, bizonyítja rátermettségét. – fogalmazott Tóth Balázs a csákváriak vezetőedzője.
Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a házigazdának – és nemcsak a hiányzók miatt – mert a Nyíregyháza Spartacus legénysége Tímár Krisztián irányítása alatt markáns teljesítménnyel rukkolt ki eddig, és emellett rendkívül stabil védelemmel rendelkezik. Mindössze egyetlen bajnokin nem szereztek pontot a piros-kékek az őszi idény során, és csak a Vasas otthonában kaptak ki.
Az előző szezonban kifejezetten jó mérlege volt az AFC Csákvárnak velük szemben, néhány nap különbséggel pontosan egy éve 3-0-ra győztek a nyírség fővárosában Tóth Balázs tanítványai, és a májusi visszavágón is begyűjtötték mindhárom pontot (2-1).
Érdekesség, hogy mindkét csapatban találunk olyan labdarúgókat, akik korábban az egyik, vagy a másik klub színeiben szerepeltek. A nyíregyháziaknál Alaxai Áron tavaly még az AFC-t erősítette, míg a már említett Farkas Aurél a 2020-21-es idényben 27 meccsen lépett pályára a nyírségieknél, Papucsek Barna pedig a nyári átigazolási időszakban jött Csákvárra, de az U19-es válogatottban legutóbb számításba vett Major Marcell is Szabolcsban töltötte a tavaszt.
Az AFC Csákvár a tabella 6. helyéről várja a korántsem könnyű folytatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában