Felemás hétvége

2023.06.28. 12:22

Újabb pontszerző helyezések Kovács Bálinttól

A fehérvári motorversenyző, Kovács Bálint az elmúlt hétvégén a csehországi Mostban állt rajthoz a német bajnokság (IDM) újabb fordulójában.

Beke Zsombor

Kovács Bálint egyre közeledik az élbolyhoz

Forrás: Henk Teerink, Damon Teerink

A német bajnokit fordulót megelőzően a belgiumi 24 órás versenyen indult Kovács a Maco Racing Team színeiben. Spa-ban azonban hatalmasat bukott a fiatal versenyző, elszállították röntgenre is, de kiderült, hogy szerencsére zúzódásokon kívül nem történt komolyabb baja. Az endurance versenyen is visszaült a motorra, majd hazaérkezését követően folytatta a rehabilitációt, hiszen a német bajnokság most-i fordulója következett. 
– Szerencsére egyáltalán nem hátráltatott a belgiumi esés, sikerült az otthon töltött néhány nap alatt teljesen kipihennem magam és feltöltődni, nem hátráltatott. Összességében nem volt egy könnyű hétvége, ugyanis a mezőny továbbra is nagyon kemény, látszik, hogy még komoly edzésórák, tapasztalat, és ezek által fejlődés kell még a közvetlen élboly eléréséhez. Az első évben nem is az az elvárás, hogy egyből ott menjek – tekintett vissza lapunkra a csehországi nagydíjra.

Kovács a BCC Alpha Van Zon BMW-nek motorjával felemás edzéseket zárt, hiszen az időjárás kicsit bekavart az előzetes terveknek, a pályán eltöltött idő hiánya pedig hatással volt az időmérőre is. 

– A szabadedzésekbe kicsit bekavart az eső, így kevesebb időm is volt a pályán. Ez azért volt rossz, mert a szombati első időmérőn még ki kellett próbálnunk néhány dolgot, ami az edzésekről lemaradt. Az igazán gyors körömet délutánra időzítettem, akkor már jóval melegebb volt és nehezebb is volt jó időt futni. A célom az első három sor valamelyike volt, sajnos ez nem sikerült, de a 10. hely is elég közel volt ehhez, nem voltunk teljesen elégedetlenek.

A vasárnapi futamokat is sikerült pontszerző helyeken befejeznie Kovácsnak, egy 10. és egy 7. helyet szerzett a H-Moto Team által menedzselt motorversenyző. 

– Az első futamon sajnos sok hibát vétettem. Már a rajtnál is becsúszott egy,. Azt tudni kell, hogy ezen a pályán az első kanyarban el lehet menni egyenesen is akkor, ha valami baj történne. Egyből le is vágtam ezt a kanyart, a rajtom kevésbé sikerült jól, a féktávnál akartam kompenzálni, de nem sikerült. Hátrébb csúsztam, onnantól nem volt meg a tempóm sem, még az is nagy küzdést igényelt, hogy a 10. helyen beérjek. A második futam jobb volt, szinte hiba nélkül motoroztam, csak nehéz volt felzárkózni a 10. helyről. Sokkal jobban sikerült ez a verseny, megvolt a tempónk is, tíz másodperccel közelebb végeztem az első helyezetthez, mint az első futamon. Abszolút elégedettek voltunk ezzel.

Kovácsnak most néhány hetes pihenő következik, a német bajnokságban és az endurance pontvadászatban is nyári szünet következik. 

– A pihenés most nagyon jól jön majd, hiszen az elmúlt öt hétvégéből négyen voltam motorversenyen. Jókor jön ez a kis nyári szünet.
A 21 éves motoros legközelebb július 21-23-a között Schleizben folytatja szereplését az IDM Superbike kategóriájában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában