2023.06.14. 11:03
Távozik a FEHA19-től Székely Csaba kapusedző
A FEHA19 bejelentette, hogy az akadémiához három évvel ezelőtt érkező Székely Csaba távozik az utánpótlásműhelytől és Franciaországban, a Briancon gárdájánál folytatja kapus-, és másodedzőként.
Székely Csaba fontos lépést tett a karrierjében
Forrás: Soós Attila
Székelynek fontos szerepköre volt az akadémiánál, hiszen nem csak az Erste Ligában induló felnőttcsapat hálóőreiért felelt, hanem az U16-os, U18-as és U20-as kapusok fejlesztéséért is felelős volt, mindezek mellett pedig videóedzői feladatokat is ellátott Anatoli Bogdanov stábjában. Most viszont karrierje újabb fontos mérföldkövéhez érkezett, komoly lehetőséget kapott amivel él is. A francia első osztályú Briancon gárdájánál folytatja, a nemrég kinevezett Vas Márton munkáját segíti majd, a kapusok fejlesztése mellett a másodedzői teendőket is ellátja majd.
– Vas Márton keresett meg, akivel az elmúlt években kiváló munkakapcsolat alakult ki közöttünk a junior válogatottnál. Az új pozícióm az alpesi csapatnál kapus és másodedző lesz, ami remek lehetőség a karrierem és szakmai fejlődésem szempontjából – mondta a FEHA19 honlapjának Székely Csaba, majd összegezte kicsit a fehérvári tapasztalatokat. – Vesa Viitakoski érkezésével hatalmas előrelépést sikerült elérnünk. Ő fogja össze és irányítja a szakmai munkát, és egységes vízióval rendelkezik arról, hogy merre haladjon a csapat. A szervezettség, a reggeli edzések egységesítése és a külföldi csapatok elleni mérkőzések számának növelése, valamint más fejlesztések mind megfelelő irányt mutatnak. Természetesen a fejlődés időbe telik, de az irány egyértelműen pozitív. A nyári felkészülési időszak végéig az akadémián maradok, és augusztusban is egyeztetni fogok a szakmai stábbal, hogy fenntartsuk a munka folytonosságát, és válaszoljunk minden felmerülő kérdésre.