Foci

2023.05.22. 15:40

Központi Díjátadó a bajnokságok lezárása után

2023. június 16-án, pénteken 17 órakor rendezi az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatósága a bajnokságok lezárása után a központi díjátadó ünnepséget, melynek helyszíne a MOL ARÉNA Sóstó.

Káldor András

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Itt kerülnek átadásra valamennyi bajnoki osztály 1.-3. helyezett csapatainak az oklevelek, kupák, valamint a Fair Play díjak. Az ünnepség keretein belül kerülnek átadásra a megyei labdarúgásáért elismerések az év edzői és év játékvezetői díjak. A díjátadásra a helyezett csapatok elnökeit, szakosztályvezetőit, edzőit, - vagy csapatkapitányait várják a szervezők.

Ehhez kapcsolódik, hogy az Igazgatóság ebben az évben is ki szeretné adni a vármegyei labdarúgásában hosszú ideig kiemelkedő munkát végző szakembereknek, aktivistáknak Fejér Vármegyei Labdarúgásáért Díj arany-, ezüst-, és bronz fokozatát. AZ Igazgatóság kéri a csapatokat, hogy javaslataikat rövid indoklással (maximum egy oldal) 2023. május 31. szerda 12 óráig írásban küldjék be az Igazgatóságra.

Az Igazgatóság ebben az évben is ki szeretné adni – a csapatok véleménye alapján – az Év Játékvezetője és az Év Asszisztense Díjat. Kérik a csapatokat, hogy egy fő játékvezető és egy fő asszisztens tekintetében írásban 2023. május 31. szerda 12 óráig írásban adják le javaslataikat.

Az Igazgatóság ebben az évben is ki szeretné adni az Év Edzője és az Év Utánpótlás Edzője Díjat. Az előzőekhez hasonlóan kérik a csapatokat, hogy egy fő edző és egy fő utánpótlás edző tekintetében megyében dolgozó szakemberekre írásban 2023. május 31. szerda 12 óráig írásban adják le szavazataikat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában