Pécsi bajnoki

2023.02.24. 11:43

Nehéz csata vár a Csákvárra vasárnap

A Merkantil Bank NB II 25. fordulójában az Aqvital FC Csákvár az NB I-be jutásért még harcban álló PMFC vendége lesz vasárnap 15 órától.

Káldor András

A két csapat őszi meccsén nem született gól

Forrás: Kricskovics Antal / FMH

Nem vár könnyű összecsapás az AFC Csákvár együttesére a Mecsek-alján, a piros-feketék várát ugyanis nehéz bevenni, nem is sok csapatnak sikerül az idei szezonban. A korábban, a 2007/2008-as NB II-es idényben a Felcsút SE színeiben is megfordult Weitner Ádám irányításával markáns focit játszó, jó szellemű együttes alakult ki, és már rögtön az első közös munkával telt évben jelentős előrelépést mutattak. Más kérdés, hogy tavaly mindkét összecsapáson legyőzték a csákváriakat, előbb Pécsett nyertek 2-1-re, majd tavasszal idegenből is elvitték a pontokat Futó Zsombor góljának köszönhetően. A 2022/2023-as szezonban Csákváron nem esett gól, igaz kevés helyzetet is dolgozott ki az AFC, a pécsieknek a hajrában több lehetőségük volt arra, hogy bezsebeljék a pontokat.

Mindenesetre tavasszal még nem nyertek a 10. helyen tanyázó csákváriak, és nem ártana ebben a tekintetben is előre lépni, mert a középmezőnyben nagyon egymás nyakán vannak a csapatok. Ráadásul az NB II-ben szereplő húsz együttes közül a PMFC kapta a legkevesebb találatot (18), ami azt mutatja, hogy rendkívül masszív és jól szervezett a védelmük, és Helesfai Donát személyében egy rutinos kapusuk van.
A pécsi keretben több régi ismerőst köszönthetnek majd a vendégek, hiszen három korábbi csákvári is játszik náluk, Mayer János és Kocsis Bence tavaly nyáron, Kártik Bálint idén télen szerződött a baranyai klubhoz.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában