Tehetségeket vesznek szárnyaik alá

2023.01.31. 13:25

Újabb fejlődési lehetőség előtt áll az Alba FKC

Az Alba Fehérvár KC is az utánpótlás fontos láncszemévé vált azzal, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség új stratégiája szerint Képzési Központtá vált.

Káldor András

A nagyobbak már a korosztályos bajnokságokban pallérozódnak

Fotó: A klub

A kézilabda esetében sportági szempontból történelmi jelentőségű döntés született még 2020-ban az akadémia rendszerről szóló jogszabállyal, mivel az elitképzés új lendületet ad az utóbbi években rengeteget fejlődő utánpótlás-képzésnek és műhelyeknek, állami támogatással. Így jó esély van rá, hogy képzett magyar tehetségek kerülnek ki az akadémiákból, és a Képzési Központokból, az eddigieknél is többen, ami csak pozitívan hathat a válogatottakra és a klubokra egyaránt.   

Székesfehérvár, ezen belül is az Alba Fehérvár KC is tagja lett ennek az elitnek, melynek legfőbb célja, hogy az akadémiák, képzőközpontok és sportszervezetek közötti kapcsolat tudatos kiépüljenek legfőképpen lokális szinten. Így született meg a Képzési Központok kialakításának ötlete. Első körben két-két lány és fiú Képzési Központot jelöltek ki. Természetesen örömteli, hogy az egyik lány Képzési Központnak a fehérvári egyesületet találták megfelelőnek. Több, igen fontos kritériumnak kellett azonban ehhez megfelelni - utánpótlás játékosok száma, utánpótlás válogatottak száma, eredmények, valamint az edzők képesítése. 

A Képzési Központot Madár Gabriella vezeti, edzői pedig Gáspár Gabriella, Szarka Adrienn és Józsa Krisztián lettek.  

A fehérvári Képzési Központhoz tartozik alközpontként Rácalmás, Harta, Dömsöd, valamint Ajka. Ezekben az alközpontokban dolgozik egy-egy edző a program keretében. Ők a felelősek a kiválasztott tehetségek egyéni képzéséért, a felmérések elvégzéséért, a kapcsolattartásért. A program belépő szintjén azok a testnevelők vannak, akik az általános iskolákban foglalkoznak az alsó tagozatos gyermekekkel még nem versenysport jelleggel, itt a sportág megismertetése, megszerettetése az elsődleges feladat. 

A saját játékosaikon kívül az alközpontokon keresztül olyan klubok tehetséges játékosait kísérik figyelemmel és mentorálják, akik a saját egyesületükben bizonyos korosztály után nem tudnának versenyzési lehetőséghez jutni, vagy a településen a továbbtanulás nem megoldott. A cél az, hogy ezek a lányok 14 éves korig a saját egyesületükben fejlődjenek, ne szakítsák ki őket a megszokott környezetükből.   

- Egyesületünkben eddig is kiemelten figyeltünk az utánpótlásban játszó játékosokra. Ennek egyik fontos állomása volt az Alba Tehetség Program, aminek úgy vélem, már látható eredménye is van. A programban a legfiatalabb játékos 2008-as, a legidősebb 2004-es. A Képzési Központ most lehetőséget biztosít, hogy a fiatalabb korosztályokban is elkezdhessük a tehetségek követését és plusz lehetőséget biztosítsunk a fejlődésükhöz. Első körben a Magyar Kézilabda Szövetség kérésére a 2010-es korosztállyal kezdtük meg a munkát felmérésekkel és egyéni képzésekkel. Hamarosan ugyanez „vár” a 2008-2009-es korosztályra is. Az, hogy egészen fiatal játékosokkal tudunk elkezdeni kis csoportos egyéni képzéseket, egy nagyszerű lehetőség, amivel élnünk kell annak érdekében, hogy tovább fejlődhessenek a sportolók. Tehát a változás egyértelműen pozitív, és bízom benne, hogy a játékosaink élnek is ezzel a lehetőséggel. – emelte ki Madár Gabriella. 

- A képzőközpontban és az alközpontokban edző játékosok a közös edzéseken felmérhetik, hogy hol tartanak egymáshoz képest, megismerkedhetnek egymással. A klubunk szorosabb kapcsolatot alakít ki a közeli alközpontokkal, Ajkával, Rácalmással, Hartával, Dömsöddel. – tette hozzá. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában