Frissen Fejérből

2022.09.01. 22:03

A Fehérvár csapata csak helyenként tudta megnehezíteni a Zürich gárdájának dolgát

A jégkorong Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19 a Zürich gárdáját fogadta a csoportkör első fordulójában.

Beke Zsombor

Nagyot harcolt végig a Hydro Fehérvár AV19 a jobb erőkből álló Zürich ellen

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Már bő egy órával a mérkőzés előtt érezni, látni lehetett a csarnok környéki forgalmon és a parkoló autók mennyiségén, itt bizony kezdődik a jégkorongidény. A szurkolók már napok óta készültek, egy 150 négyzetméteres molinóval lepték meg a csapatokat, hiszen a Hydro Fehérvár AV19 történelmi mérkőzésre készült, a klub első CHL-találkozójára. – Nagyjából 150 négyzetméteres molinó lesz majd kifeszítve, rajta a számunkra és a klub szempontjából is fontos dolgokkal. Jó hangulatban készülődtünk az elmúlt napokban, szerencsére csak egyszer áztunk meg. Elmeséltem a társaknak, hogy 1981-ben a Volán, ugyan nem a CHL-ben, hanem akkori nevén a BEK-ben, de már indult hasonló sorozatban. A holland bajnok ellen játszottunk, és bár itthon és idegenben is kikaptunk, nagyon jó hangulatú mérkőzések voltak. Reméljük a hangulatra most sem lesz panasz, telt ház lesz, jól fognak szólni a dobok és jól megy majd a szurkolás. Remélhetőleg megfelelő mennyiségű adrenalint tudunk adni a csapatnak, hogy a két találkozón legalább egy pontot tudjunk szerezni. Csütörtökön mindenki figyelje a dobosokat, a molinó kapcsán mindent jelzünk majd, hogy mikor mit kell csinálni. Aztán szóljon a „Hajrá Volán!” a csarnokban, akármi is lesz majd az eredmény – árulta el portálunknak a csapat egyik törzsszurkolója, Endrődi János, „Benő”.

Parádés hangulatban kezdődött el a találkozó, az első gólra is mindössze 39 másodpercet kellett várni, sajnos azonban a vendégek találtak be. Villámgyorsan adogattak a svájciak a hazai harmadban, Weber pedig oldalról kilőtte a hosszú felső Roy vállai fölött, 0-1. Újabb veszélyes Zürich-akció után jött az első fehérvári lehetőség, Kuralt ért bele jól egy távoli lövésbe, Hrubec védeni tudott. Öt perc eltelte után emberelőnybe került a Volán, de hiába a szépen kinéző adogatás, egy eladott koronggal Andrighetto lódult meg és hagyta faképnél az összes fehérvári játékost, a ziccert pedig magabiztosan értékesítette, 0-2. Érződött a játék képén, hogy a Zürichben nem egy világbajnoki vagy olimpiai érmes játékos van, egyértelmű fölényben játszott a Lions. 

Sajnos csak egyszer örülhettek gólnak a fehérváriak
Fotós: Fehér Gábor / FMH

A harmad közepén Németh kiállítása után emberelőnyben jöhettek a svájciak, és jött is a harmadik gól, Bodenmann volt eredményes, 0-3. Hat perccel a vége előtt megvillant a Volán, gyors korongjáratás után Findley lőhetett, de a kapus mamuttal hárított, majd Petan átadása után Szabó Dániel került helyzetbe, Hrubec eszén nem tudott túljárni. Nem úgy Terbócs, aki négy és fél perccel a harmad vége előtt a történelmi mérkőzésen megszerezte a történelmi fehérvári gólt is, a magyar válogatott csatár Bartalis passzát értékesítette közelről, 1-3. Ezt követően Petan és Nilsson is veszélyeztetett, de szünetig újabb gól nem esett. Terbócs veszélyes lapos lövése nyitotta meg a középső játékrészt, a Volán sokkal bátrabban kezdett ezúttal, Magosi ért bele veszélyesen egy átadásba a kapu előtt, de kaput nem talált. Hári kiállítása sem hozott magával akkora nyomást, mint az első harmadbeli hátránynál, a végén Texier lövését kellett bottal hárítania Roynak. A harmad közepén először Terbócs került nagy helyzetbe, de a magyar válogatott csatárt „gyanús” körülmények között szerelték, majd Stipsicz bombája kerülte el éppen csak a kaput. Sorra érkeztek a lövések Hrubec felé, de a hálóőr állta a sarat. Jól játszott a Fehérvár, a Zürich ebben az időszakban csak elvétve jutott be a Fejér megyeiek harmadába. 

Hat perccel a játékrész vége előtt először Stipsicz újabb távoli lökete volt veszélyes, majd az ellentámadásból Lehtonen lövését védte bravúrral Roy. Fournier a játék késleltetéséért ülhetett ki két percre, és ezt már nem úszta meg az AV19, Bodenmann pókhálózta ki a felső sarkot, 1-4. Svájci lehetőségekkel kezdődött el az utolsó harmad, előbb Petan ütőjében maradt a gól, majd Kuralt és Hári helyzete maradt ki, zúgott is a Hajrá Volán! a csarnokban. Hét perc elteltével Petan adta el a korongot a kék vonalnál, Hollenstein köszönte szépen és bevágta a ziccert, 1-5. A folytatásban sem csökken a mérkőzés irama, de a támadások befejezésénél mindkét oldalon becsúsztak hibák, így a két kapusnak sem akadt sok dolga. Nyolc perccel a találkozó vége előtt nagy esélyt kapott a zárkózásra a Fehérvár egy emberelőny formájában, a fórban Newell, Petan és Erdély is próbálkozott, de sajnos sikertelenül. Öt az öt ellen lendületbe jött a Zürich, az enyhe fölény pedig góllá érett, Texier mattolta Royt, 1-6. Alig 23 másodperccel később Hollenstein is betalált, a bírók némi videózás után adták meg a gólt, 1-7. A CHL-es bemutatkozás nem sikerült olyan szépen, mint talán reménykedtek benne a szurkolók, de a Volán egy percig nem adta fel a harcot, helyenként méltó ellenfele volt Kevin Constantine együttese a jobb erőkből álló Zürichnek. Folytatás szombaton a Rögle ellen.

A Findlay vezette második sor biztatóan mozgott a mérkőzésen
Fotós: Fehér Gábor / FMH

Jegyzőkönyv:

Hydro Fehérvár AV19–ZSC Lions Zürich 1-7 (1-3, 0-1, 0-3)
Székesfehérvár, 2298 néző.  V.: Smetana, Zrnic, Hribar, Riecken.
AV19: Roy – Fournier, O’Brien, Newell, Hári, Kuralt – Stipsicz, Nilsson, Erdély, Findlay, Petan – Betker, Szabó D., Vértes, Bartalis (1), Terbócs 1 Horváth, Sarauer, Magosi, Németh, Ambrus Cs. Vezetőedző: Kevin Constantine
Zürich: Hrubec – Lehtonen (2), Weber 1, Andrighetto 1 (1), Roe (1), Hollenstein 2 – Kukan, Marti, Texier 1, Wallmark (1), Sigrist – Geering, Baltisberger, Bachofner, Lammikko (2), Bodenmann 2 – Truog, Trutmann, Riedi, Diem, Sopa. Vezetőedző: Rikard Gronborg.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Kapura lövések: 24-37.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában