Nem lehet őket kétvállra fektetni

2022.08.14. 19:25

A COVID okozta nehézségek után újjászületett a Szondi birkózó szakosztálya

A nehézségek komoly lemorzsolódást okoztak a Honvéd Szondi SE birkózó szakosztályában, de nem adták fel, és ennek meg is lett az eredménye idén.

Németh Krisztián

Forrás: Honvéd Szondi SE

– Nem szeretek visszanyúlni a járványhelyzettel terhelt időszakra, de meg kell tennem, mert szakosztályunk teljesen ki volt téve a korlátozásoknak, és terembezárásoknak, a nehéz körülményeknek, sajnos szinte szétszéledt a csapat – kezdte értékelését Lovizer Gábor, a Honvéd Szondi SE szakosztályvezetője. – Tavaly nyáron tudtunk elkezdeni edzeni ismét teremben, méghozzá a székesfehérvári Vízivárosi iskolában. Durván több mint egy év maradt ki. Szeptembertől újabb helyszínen, Ősiben is tartunk edzéseket, így már minden nap tartunk tréningeket.

A szakosztály életében meglehetősen aktív verseny időszak kezdődött. Elsősorban országos és nemzetközi meghívásos versenyekre jártak, de két saját megmérettetést is rendeztek.

– A csapat gerincét régi versenyzőink adják, ez a korábbi csapatunknak kevesebb, mint a fele, a többiek újak, egy évvel ezelőtt kezdtek el nálunk birkózni. Szerencsére lányok is csatlakoztak szakosztályunkhoz, az elmúlt szezonban már hoztak is eredményeket. Júniusban gálaversenyt rendeztünk, és tavasszal az összmagyar nemzeti bajnoksághoz kapcsolódóan is tartottunk megmérettetést. Az idősebb versenyzőink válogatóversenyeken is szőnyegre léptek. A 6-8 éves fiatalok között vannak ígéretes versenyzők: Mogyorósi Zsombor, László András, Kapai Mátyás, utóbbi már elmúlt 8 esztendős, de rendszeresen ott van a legjobb három között a versenyeken. A lányok közül a 11 éves Szűcs Vivient szeretném kiemelni, aki egy istenadta tehetség! Nagyon reméljük, hogy nem fog más sportág irányába elcsábulni! Az edző kolléga elmondása szerint ő az, aki úgy született, hogy már tud lábra menni. Nagyon érzi a birkózást! A nagyobbak közül Bárdi Szabolcs, Háger Ádám, Borz Dániel, ők mind dobogós és pontszerző helyeken végeztek a versenyeken. A meghívásos tornákról a jóvoltukból mindig hoztunk érmet. A kezdők is bontogatják szárnyaikat, Polgári László, Karád Kevin és a Magashegyi-testvérek Flóra, és Benjámin.

Forrás: Honvéd Szondi SE

Szeptemberben a Diákolimpia országos döntőjével kezdődik a szezon. Augusztus elején 14 fős edzőtáborral alapoztak az őszi kihívásokra a Vízivárosi iskolában. A technikai, taktikai elemek fejlesztésén volt a hangsúly.

– A honi birkózó szezon két ciklusra bontható: tavaszira és őszire. Előbbiben a Magyar Birkózó Szövetség, utóbbiban a Magyar Diáksport Szövetség által kiírt bajnokságok zajlanak. A diák I. korcsoport kezdi a szezont a diákolimpián, de a veterán magyar bajnokságon is indul két versenyzőnk: Majorosi Zsolt és László Balázs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában