Biztató játékkal győzték le

2022.07.13. 21:36

Egy góllal jobbnak bizonyult a Vidi

A Mol Fehérvár FC lejátszotta a felkészülési időszak utolsó edzőmeccsét. Ellenfelük a török kirakatcsapat, a Galatasaray együttese volt, melyet Kenan Kodro találatával gyűrtek le.

Káldor András

Fiola Attila (fehérben) jó formában játszott, sokszor megállította a török támadókat

Egy hét múlva már az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörét kezdi hazai pályán a fehérvári gárda az azerbajdzsáni Gabala SC ellen, így a szerdán este lejátszott találkozó volt piros-kékek főpróbája az összecsapás előtt.

Ellenfelük az 1905-ben alapított Galatasaray – amelyet a Galatasaray Kiesi gimnázium tizenhárom ötödéves növendéke hozott létre - egyike annak a három török futballcsapatnak, amely a török élvonal (Süper Lig) 1959-es megalapítása óta valamennyi szezonban részt vett a legmagasabb osztály bajnoki küzdelmeiben. Eddig 22 alkalommal lett bajnok, 18-szer kupagyőztes, 16-szor Szuperkupagyőztes. Az UEFA Kupát és az UEFA Szuperkupát egyszer-egyszer zsebelte be. A nyári felkészülési időszakban szintén Ausztriában edzőtáborozó Galatasaray élére néhány nappal ezelőtt nevezték ki azt az Okan Burukot, aki játékosként 1991 és 2001 között erősítette az Oroszlánokat.

Mintegy 1500 török fanatikus ütemes szurkolása közepette indult a találkozó, melynek a 2. percben kialakították a bordó-sárgák az első helyzetüket, melynek végén a 13-szoros válogatott Kerem Aktürkoglu lőtt egy csel után 7 méterről kapu fölé. Majd a 13. percben ismét Aktürkoglu próbálkozott, szólója végén 13 méterről lőtt kapura, de a löket elakadt a védők lábában. Aktürkoglu továbbra is nagyon veszélyesen játszott, éles szögből leadott lövését Kovács Dániel vetődve védte. Aztán a 24. percben formás akció zárásaként Mohamed Mostafa került helyzetbe, közeli lövését Kovács D. bravúrral, lábbal hárította. A 32. percben megszerezte a vezetést a fehérvári gárda. Ivan Petrjak szép csel után a mögötte elfutó Fiola Attilát hozta játékba, aki a 16-os bal széléről középre adott, az érkező Kenan Kodro pedig méterről nem hibázott, 1-0. Azért a félidő hajrájára némileg megnyomta a „gombot” a Galata, és Yunus Akgün lyukra játszása után Mohamed Mostafa azonban 8 méterről úgy lőtt a kapu mellé, hogy a labda kis híján csípte a jobb oldali kapufát.  

A pihenőt követően Akbaba Emre kínálta meg Kovácsot egy lapos lövéssel, de a Vidi kapusa a helyén volt. Igyekezett minél nagyobb nyomás alá helyezni ellenfelét a török gárda, de a 16-oson belül mindig volt egy fehérvári, aki kivágta a labdát. Az 57. percben Akgün passza után Bafétimbi Gomis becsúszva lőtt kapura 5 méterről, de Kovács D. remekül zárta a szöget és hárította a csatár ziccerét. A 65. percben Dárdai Palkó forgatta meg védőjét a 16-oson belül, beadását mellé csúsztatta Claudiu Bumba. Egy perccel később Budu Zivzivadze cselezte ki Ahmed Batuhant, és 10 méterről az üres kapu mellé lőtt.

A 77. percben Funsho Bamgboye beadása után ide-oda pattogott a labda a török kapu előtt, majd Fiola elé került, aki 15 méterről alig lőtt a jobb felső mellé.A 85. percben Funsho Bumbát hozta játékba, aki 8 méterről csavart kapura, de a Galata kapusa kitornászta a felső sarokba tartó labdát.

A Vidi biztató játékkal győzte le nívós ellenfelét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában