Foci

2022.06.23. 19:07

Fejér megyei edzőcsata

Pénteken 17 órakor a megyei szomszédvárban, Dunaújvárosban vívja első nyári felkészülési mérkőzését a Mol Fehérvár FC élvonalbeli labdarúgó csapata.

Ferencz Balázs

Horváth Ferenc irányítja az újvárosi szakmai munkát

Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő / DH

Horváth Ferenc irányítja az újvárosi szakmai munkát

Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő / DH

Nagymúltú riválishoz látogat a Mol Fehérvár FC az immár két hete tartó tréningsorozatot színesítvén. Első felkészülési mérkőzésén a 2000-ben még Dunaferr néven NB I-es bajnoki címet szerző Dunaújváros FC csapata lesz a Vidi ellenfele. A bajnokságot még DPASE-ként végigjátszó, azonban szerda óta már Dunaújváros FC-ként szereplő piros-fehérek az NB III Közép csoportjának harmadik helyén zártak a 2021/22-es idényben.  A csapat legeredményesebb játékosa a 16 gólig jutó, 21 esztendős Novák Zsombor volt, őt 10 góllal az a Papp Máté követte, aki 2011-2013 között a Vidiben futballozott. A Dunaújváros szerezte csoportjában a második legtöbb gólt a 2021/2022-es szezonban és a negyedik legkevesebbet kapta.

A hét közepétől már a Videoton egykori kiváló támadója, majd későbbi, ezüstéremig jutó vezetőedzője, Horváth Ferenc irányítja az újvárosi szakmai munkát, vagyis a Vidi ellen is ő dirigálja a hazaiakat.

Horváth Ferenc korábban a Kecskeméti TE, a Paksi FC,  a Balmazújváros, az ETO FC Győr, a Videoton, a Diósgyőr és a Haladás vezetőedzőjeként is dolgozott. Nem csupán a Vidivel, de a Győrrel is az élvonal második helyén végzett. Legutóbb a Budapesti Honvéd szakmai munkáját irányította, 2021. február 15-től 2022. január 31-ig ült a kispestiek kispadján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában