Frissen Fejérből

2022.02.08. 22:01

A Mol Fehérvár FC a Magyar Kupában menetel, a nyolc között várja a sorsolást

A visszafogott bajnoki szereplés elsöprő kupamenetelést követel a Mol Fehérvár FC labdarúgócsapatától. Nehéz párharc előtt állt a Vidi a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, azonban simán teljesítette a feladatot a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként.

Ferencz Balázs

Forrás: Török János

Az NB I-ben már 11 pont a fehérváriak hátránya a listavezető Puskás Akadémiával szemben, úgy tűnik, a piros-kékek már csak a Mol Magyar Kupában férkőzhetnek a trófea közelébe. Ehhez azonban a Sopron és a BVSC kiejtése után az NB II élmezőnyébe tartozó Szeged-Csanád Grosics Akadémiát is búcsúztatnia kellett.

A szegediek az élvonalbeli Mezőkövesd kiejtésével jutottak a legjobb 16 közé, így a Mol Fehérvár csapatának számolnia kellett a kék-feketék kellemetlen hadműveletére is. Az első tíz perc valóban nem volt sétagalopp, a  hazaiak irányítottak. Az első szögletből például a negyedik percben a Szeged veszélyeztetett először, Gréczi 19 méterről tüzelt, a keresztléc fölött szállt el a labda.

Alig telt el 10 perc, mikor a fehérváriak is megmutatták, hogy a gólszerzéssel is szeretnének kacérkodni, Liedniev 20 méterről lőtt laposan a bal kapufa mellé. Aztán a 14. minutumban már nyomatékosította is szándékát. Alef remekbeszabott, 40 méteres ívelését követően Nego Loic 11 méterről kapásból, jobb külsővel lőtt a jobb felsőbe, 0-1. Impozáns találat, amit Ivan Petrjak irigyelt meg leginkább, mert két perccel később Liedniev passzát mellel kezelte le, majd két pattanás után 15 méterről belsővel csavart látványosan a bal sarokba, 0-2. Ezután már különösebb helyzet nélkül uralta a játékot a Vidi, a szegedieknek nem volt sok esélyük a kapu felé indulni. Aztán a szünet előtt Horváth távoli lövése foglalta keretbe az első játékrészt, nem talált kaput.

Fordulás után is a fehérváriak irányítottak, Dárdai a bal kapufa mellé bombázott, Stopira a kapu fölé fejelt, az 53. percben pedig eldöntötte a továbbjutást. Liedniev tette ki a bal oldalra Dárdai elé a labdát, a szélső felnézett és centerezni próbált Kodro felé, de a visszaigyekvő Kővári lábáról a rövid alsóba pattant a labda, 0-3. 

A gól után a hazai hármas cserével próbáltak frissíteni, Szabics Imre pedig a gólpasszig jutó Liednievet pihentette.   Annyiban változtt a játék képe, hogy a szegediek egyre aktívabban futottak  a jobb oldalon, azonban továbbra is a Vidi futballozotott veszélyesebben. A csereként beállt osztrák válogatott Zulj köténypasszal ugratta ki Petrjakot, aki megint tekeréssel próbálkozott, de Takács vetődve védett. Az utolsó húsz percben nagyrészt kicserélődött a Vidi, szóhoz jutott Nikolics, Evandro, Szendrei és a sérüléséből felépült Pinto is. A hazaiak is kihasználták minden cserelehetőségüket, és épp az egyik friss ember, Dobos lőtt bátran 12 méterről, Kovács Dánielnek kellett kiütnie a labdát. Hajtott a szépítő találatért a Szeged-Csanád, de Kovács Pejivic fejesét is fogta. Egy eladott labdából a másik tartalék, Bitó iramodott meg, 18 méterről tüzelt nem sokkal a bal felső sarok mellé.

Jegyzőkönyv

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Mol Fehérvár FC 0-3 (0-2)

Szeged, Szent Gellért Fórum, 1000 néző. V.: Szőts G. (Buzás, Bornemissza)

Szeged: Takács J. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári – Simon Á. (Farkas, 58.), Kovács M. – Gréczi (Haruna, 58.), Horváth K. (Bitó, 80.), Kóródi (Dobos, 58.) – Gajdos (Germán, 80.). Vezetőedző: Dragan Vukmir

Mol Fehérvár FC: Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Heister – Liedniev (Zulj, 58.), Makarenko, Alef (Pinto, 78.), Petrjak (Evandro, 78.) – Kodro (Nikolics, 70.), Dárdai (Szendrei, 70.). Vezetőedző: Szabics Imre

 

Gól: Nego (14.), Petrjak (16.), Kővári (53. - öngól)  

Sárga lap: Ódor (10.), Pejovic (61.), Farkas (72.), Kovács M. (77.) ill. Heister (43.), Stopira (66.), Fiola (77.) 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában