Sikeres évet zárt

2022.01.03. 18:14

Villámrajtot vett az új, sukorói kajak-kenu akadémia

December végén ünnepelte megalakulásának első évfordulóját a sukorói székhelyű Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia. Sikeres évet zárt az utánpótlásnevelő műhely.

Ferencz Balázs

Forrás: Nemzeti Sport / Földi Imre

A Nemzeti Kajak-kenu Akadémia névadó elnöke elégedett. Hiszen a 2021-es esztendő a nehézségek ellenére is meghozta az áttörést: egy álomból valóság lett, s a fejlődés remélhetőleg magasan felfelé ívelő pályájára állt a sukorói központú műhely.

– 2020 végén kaptuk meg a forrást a működésre, de közel hat év tervezés, egyeztetés, előkészítő munka és álmodozás előzte meg akadémiánk születését - kezdte a 2021-es esztendő értékelését Kovács Katalin, az Akadémia elnöke. - Már ezalatt az egy év is alatt is rengeteg változást éltünk meg, épül a csapatunk, alakul a szakmai stáb, kialakítottunk egy olyan rendszert, amelyben ugyan magasra tettük a lécet, de még nem várjuk el, hogy magasan át is vigyük azt, hiszen nem hajt bennünket a tatár. Lépésről lépésre haladunk azon az úton, amit célként megfogalmaztunk magunknak.

A háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok, 29-szeres Európa-bajnok igazi példakép lehet minden, az Akadémia színeiben pallérozódó sportoló számára. Kovács Katalin pedig büszke az intézményre.

– Érzem a gyerekeken, az edzőkön, hogy megtiszteltetésnek veszik, hogy az akadémiához tartoznak, hogy egy nagy lehetőség részesei lehetnek és ennek megfelelően szívvel-lélekkel meg is tesznek mindent a sikerekért. Büszke vagyok arra, hogy a kuratóriumi tagok személyében, a szakmai stábban, az irodai dolgozók tekintetében is olyan embereket sikerült találni a csapatunkba, akik az első pillanattól kezdve tudásuk legjavával, kellő maximalizmussal kezdték el építeni mindazt, amit elképzeltünk. Az átállás miatt nem volt könnyű évünk, de az is büszkévé tesz, hogy a kezdeti nehézségek ellenére sikerült szép eredményeket elérnünk 2021-ben.

A KKNKKA alaposan felkavarta a Velencei-tó vízét. A VVSI-től edzőket, sportolókat is átvett, ugyanakkor az Akadémia nem csupán a tó környéki kajakosokra és kenusokra épül. Budapesten, a Dunán is lapátolnak az akadémia kötelékében, miközben Sukorón a következő három éven belül minden igényt kielégítő sportkomplexum épül. Az elnök szerint az edzők rövid időn belül beilleszkedtek a rendszerbe, s már most működik a feladásos szisztéma, azaz a csoportok egymásra épülnek, az edzők és a versenyzők csapatként működnek együtt.

- A szakmai stábbal óvatosan próbáltuk meg összetenni, hogy mi az, amire most az átmeneti helyzetünkben szükség lehet, nem kezdtünk óriási beszerzésekbe, betartottuk a magunk által meghatározott kereteket - mesélte a KKNKKA facebook-oldalán az elnök.

A „Kajakkirálynőből” sportvezetővé vált Kovács Katalin hisz abban, hogy 2022-ben előrelép az egyesület, az akadémia versenyzői egyre több és több érmet szállítanak majd.

– Már idén is jelen lehettünk a nemzetközi színtéren, hiszen több versenyzőnknek is sikerült kivívni a válogatottságot. Kövesdi Patrik ifjúsági Európa-bajnoki bronzérme az Akadémia első nagy nemzetközi sikere lett, ő a férfi négyes tagjaként a világbajnokságon is rajtolhatott, bízunk benne, hogy 2022-ben is hasonló, sőt, jobb eredményeket ér majd el. A racicei Olimpiai Reménységek Versenyén is több versenyzőnkkel lehettünk jelen: büszkék lehetünk Nemes Rékára, aki nem mellesleg a nyár eleji moszkvai maratoni Európa-bajnokságra is kivívta az indulás jogát, kár, hogy a járványhelyzet miatt nem tudott részt venni a kontinensviadalon, amelyen az ő versenyszámában nem rendeztek Európa-bajnoki futamot. De visszatérve az ORV-re szépen szerepelt Kovács Bendegúz, és fontos tapasztalatokat gyűjthetett két kenusunk, Kis Kevin Máté és Bakos Zoltán is. Két kiváló edző, Beé-Samu Andrea és Gintl Andrea igazolásával megerősödtünk női kajak vonalon, hiszen számos tanítványuk követte az edzőket Akadémiánkra. Számunkra nagyon fontos a két tréner jelenléte, szakmaisága, amely akár már a párizsi olimpiával kapcsolatosan is hozhat fontos eredményeket. A célunk, hogy minden sportolónk számára olyan körülményeket biztosítsunk, amelynek köszönhetően megvalósíthatják önmagukat, sikeres versenyzővé válhatnak.

Az új bázis építése alatt sem lankad a sportélet a sukorói pálya mellett. A konténerépületben kialakított tréninghelyszíneket már decemberben birtokba vették a fiatalok, s a tanmedencékben is lelkesen lapátolnak egy biztató jövő felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában