Kézilabda

2021.09.11. 18:45

Győztes bajnoki rajt

A K&H Bank Liga első fordulójában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a Szombathely csapatát fogadta.

Beke Zsombor

Bizakodva várhatták a találkozót a dunaújvárosi szurkolók, hiszen kedvenceik jó felkészüléssel a hátuk mögött vághattak neki a bajnokságnak. A szombati találkozó kimaradt helyzetekkel és támadó hibákkal kezdődött, majd két perc elteltével Bulath Anita révén hétméteresből megszületett az idei első dunaújvárosi bajnoki gól, majd gyorsan jött is rá a válasz, Pődör talált be 1-1.

A vendégek percei következtek, a 7. minutumban már két góllal vezetett a Szombathely, majd a kilencedik percben 5-2-es állásnál Vágó Attila időt kért. Az edzői intelmek hatottak, ugyanis Bulath és Kukucska Viktória góljaival egyre zárkózott a DKKA 4-5. A 17. percben sikerült az egyenlítés, Borgyos Panna talált be Tomasevics kapujába, 5-5. Lendületbe jött a Kohász, Farjas Johanna és Szalai Babett pontos lövésével már a hazaiaknál volt az előny 8-6. A folytatásban sokáig nem változott a játék képe, majd a szünet előtt néhány dunaújvárosi hibát kíméletlenül kihasznált a Szombathely, a félidőben 12-12-öt mutatott az eredményjelzőn.

A második játékrészt gólzáporral kezdték a felek, ebből szerencsére a DKKA jött ki jobban, a 40. percben Szalai és Borgyos találataival 18-16-ra vezettek a piros-fehérek. Nagy iramot diktált a két gárda, a gólok mellett azonban mindkét oldalon előjöttek a hibák, a vendégeket Balogh Judit védései is meccsben tartották. Egy hazai labdavesztés után tíz perccel a vége előtt Csire Fanni egyenlített 21-21. Megrázta magát a Dunaújváros, szigorított a védekezésén, majd Sustkova, Szalai és Bulath révén ismét két gólos volt az előny, 24-22. A végjátékot is jobban bírta a DKKA, a hazai csapat végül 26-23-ra győzött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában