Mindenki a megfelelő helyre került

2021.07.15. 21:08

Dobos Barna szerint bőven adott tanulságot a labdarúgó Európa-bajnokság

Dobos Barna volt a trénere a Dunaújváros 2014-ben, valamint a Zalaegerszegi TE 2019-ben élvonalba jutó együttesének, a jelenben a DPASE csapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője.

Horog László

Dobos Barna (balra) is büszke a magyar válogatott játékosaira

Fotó: Csapó Balázs

A Móron született, 51 esztendős tréner az utánpótlásban végzett eredményes évek után 2012-ben vette át az újvárosi felnőttek irányítását, 2014- ben feljutottak a legmagasabb osztályba. Később másfél évet dolgozott a ZTE-nél, a zalai kék-fehéreket is a legmagasabb osztályba vezette 2019- ben, másfél év után távozott az együttestől. Tavaly ősszel a Szeged-Csanád, a tavasszal pedig a Győri ETO együttesét dirigálta az NB II-ben. Természetesen érdeklődéssel szemlélte az Eb eseményeit.

- Mindig képezem magam, a szakirodalom mellett egy-egy világverseny is remek alkalmat kínál a tanulásra. Minden ilyen eseményt nagyon várok, a világbajnokságokat és az Európa-bajnokságokat megtekintem. A kezdés előtt azt mondtam, nem gondolom azt, hogy kis csapat messzire jut, bár mindig akad esemény, ahol egy korábban esélytelennek vélt együttes messzire jut. Ezúttal némi meglepetésre a dánok ott voltak az elődöntőben, bár igazából őket kis csapatként emlegetni nem szerencsés, már a torna előtt jelezték, érdemes velük számolni. Az első két meccsüket elvesztették, ami nem is volt meglepő a játékmesterrel, Eriksennel történtek miatt. Később társai egyre jobban futballoztak, végül a négy közé kerültek, az angolok ellen is komoly esélyük volt a továbbjutásra – mondja Dobos Barna.

Gareth Southgate csapata azzal, hogy szinte végig otthon játszott, Dobos szerint már az Eb-t megelőzően egyértelműen az esélyesek közé lépett. Sokat jelentett, hogy mindössze egyszer kellett utazniuk, Rómában vívták a negyeddöntőt az ukránokkal. – Ez volt az Európa-bajnokság egyik legkevésbé érdekes párharca, az ukránok a csoportból is szerencsével léptek tovább, azzal megtették a magukét, hogy a legjobb nyolc közé kerültek. Bőven adott tanulságot a viadal, én a francia, olasz, belga, spanyol, angol ötösből vártam a végső győztest. A mi csoportunkból a franciák, a portugálok és a németek mentek tovább, aztán gyorsan búcsúztak. Az egyenes kieséses szakaszban dőlnek el az igazán fontos dolgok, egyre kisebbek a különbségek, gyakran következik hosszabbítás, illetve tizenegyesek, ami ezúttal is gyakran megtörtént, az olaszok háromszor kényszerültek túlórára, kétszer tizenegyespárbajra. Eleve sok múlik a sorsoláson, az angolok lényegesen könnyebb ágra kerültek, a másik oldalon a nagyok eltakarították egymást. A belgák megint nem tudták átlépni a saját árnyékukat, az úgynevezett nagy generáció nem tud a csúcsra érni. Pedig rutin már van mögöttük bőven.

Dobos Barna (balra) is büszke a magyar válogatott játékosaira
Fotó: Csapó Balázs

A portugáloktól is többet vártam, öt éve megnyerték a viadalt, igaz, akkor sem voltam biztos abban, hogy ők a legjobbak a kontinensen. A négyesünkből továbbléptek, de nem voltak meggyőzőek az ellenünk vívott találkozón sem, bár 3-0-ra nyertek. A németek ellen Münchenben gyengén játszottak, a Nationalelf azon a derbin játszott egyedül jól az Eb-n. Aztán a 16 között Joachim Löw csapata is elköszönt, az angolok ellen. Thomas Müller mindig jó százalékban értékesíti a helyzeteit, a szigetországiak ellen a hazaiak 1-0-s vezetésénél egyedül lépett ki, ordító helyzetben rontott, akkor már éreztem, ez a távozásukat jelenti, ami be is következett. A németektől amúgy nem vártam sokat, az utóbbi időben megtört az összhang, korábban a sorsdöntő helyzetekből rendre jól jöttek ki, a 2014-es világbajnokságot meggyőző játékkal nyerték, ezúttal nem volt meg a kohézió. Ha az angolokat le is győzik a 16 között, a következő körben biztosan búcsúztak volna. Az angolok fegyelmezetten futballoztak, elöl Sterling és Kane kimondottan jól futballozott, főleg előbbi lőtt fontos gólokat. Azonban a döntőben már nem kapott megfelelő támogatást a középpályáról. A végső győztes olaszokról rendkívül jó a véleménye, taktikailag fegyelmezettek voltak. Roberto Mancini remek brigádot épített.

- Mindenkinek megvan a helye a csapatban, a védekezést továbbra is magas szinten művelik, valamint immár a támadást is, továbbá döntő, hogy világklasszis kapussal rendelkeznek, aki elképesztő bravúrokra képes. Gianluigi Donnarumma még csak 22 éves, de már rendkívüli karrier áll mögötte. A finálé első húsz perce az angoloké volt, a gyorsan bekapott gól miatt idő kellett, míg az olaszok rendezték a sorokat, megtalálták a ritmust. Aztán átvették az irányítást, az angolok a vezetés tudatában elkezdtek túlzottan biztonsági játékot játszani, idő kérdése volt, hogy az olaszok egyenlítenek, sőt, Bonucci gólja után azt hittem, a rendes játékidőben döntésre viszik a dolgot. A mieink teljesítménye nagyon tetszett a trénernek, az olasz szakvezető, Marco Rossi jó stratégiával küldte harcba tanítványait. Dobos szerint sokat léptünk előre, főként labdabirtoklásban és a támadások felépítésében. – Azért dolgozunk valamennyien a magyar futballban, hogy egyre több tehetséget sikerüljön kitermelni. Az Eb-n szereplő csapatból egyénileg nem szeretnék kiemelni senkit, mindenki nagyszerűt nyújtott, joggal büszke az ország a fiúkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában