Röplabda

2021.04.04. 20:51

Húsvéti DKSE-győzelem született

Egy pontot ajándékba hagytak Dágon az Extraliga kvalifikáló kör hatodik fordulójában.

Feol.hu

Fotó: Szárszó Edit

Győzelmi esélyekkel utazott el húsvét vasárnap Dágra a DKSE röplabda csapata. Mivel az Extraliga kvalifikáló kör a második felénél jár, így egy győzelemmel egyre jobban bebiztosíthatta helyét az Extraligában maradást jelentő első négy hely valamelyikén. Biztosra azonban nem lehetett menni a Dág ellen, hiszen ők hazai pályán megcibálták a Kecskemét bajszát azzal, hogy elvettek tőlük egy szettet.

Ambrus Bence ász nyitásával vettük először kézbe a vezetést (1:2), majd négynél utolért bennünket a Dág (4:4). Egy pont erejééig át is vették a vezetést (5:4), majd egy-egy hosszabb labdamenet után 8:6-nál két ponttal is elhúztak. Remekül működött a hazai sánc, emellett Flachner Dániel pontos volt a befejezéseknél, ezzel megőrizték előnyüket (10:8). A folytatásban felváltva estek a pontok (12:10), majd Kun tette el a labdát a sánc mellett a vonalra (13:10). Nagy motivációval folytatta a meccset a Dág, míg a mieink nem találták meg a játék ritmusát. Jött is Tomanóczy Tibor időkérése (16:12), ennek ellenére nem hogy csökkent volna, hanem nőtt a hátrányunk (19:14). A második idejét is kikérte csapatunk, melyet követően zsinórban szeretünk három pontot (19:17). Ennél közelebb azonban nem engedtek minket Karáék (21:18). A végjátékban cserékkel próbált meg változtatni vezetőedzőnk, a hazaikat azonban ez sem zavarta meg, akik megnyerték az első szettet (25:21).

Ennél sokkal jobb teljesítményre volt szükség a második játékban, melyre feladót váltott a DKSE. Ez azonnali változást hozott a játékunkba (2:5), hiszen feljavult a sáncmunkánk és ponterőssé váltak a befejező ütések is (2:7). A nagyobb újvárosi vezetés egyre bizonytalanabbá tette a hazai gárdát (4:9), míg a mieink végre jobbik arcukat mutatták (4:11). Ebben az időszakban egy-egy hibától eltekintve ponterősen játszottunk (6:15), majd az előnyünk már több mint 10 pontos lett (8:20). Talán ez az előny volt az oka annak, hogy könnyelművé vált a játékunk, hiszen míg mi húsznál megálltunk, addig a hazaiak zsinórban öt pontot szereztek (13:20). Kellett az időkérés Tomanóczy Tibortól, így sikerült végre ebből az állásból tovább forognunk (13:21). Azért izgalomra nem volt okunk a végjátékban, így sikerült az egyenlítés (17:25).

Fotó: Szárszó Edit

A harmadik szett elején érezhetően zavaróvá vált a terembe besütő napfény, mely a mieink szemébe sütött. Minden magasan feltett labdánál érezhető volt, hogy nem lehet azt rendesen látni, így a fiúk gyakran keresték feladásaikkal az árnyékos részeket (4:5). Ettől akár olvashatóvá is válhatott volna a játékunk, de ezúttal bátrak voltak a befejező ütéseink (6:8). Ez a két pont szerencsére közte maradt (8:10), melyen a hazaiak cserékkel próbáltak meg változtatni. Ez a húzásuk bejött (11:11), a lendület azonban eddig tartott, és megint nálunk lett az előny (11:14). Sáncmunkánknak köszönhettük ekkor a pontjainkat, melynek ellenszerét egy ejtéssel találta meg a Dág (13:17). Mészáros Dömötör labdájának szeme volt 14:18-nál, melynek hatására meglódult csapatunk (14:21). Itt azonban megint megállt a pontszerzésben csapatunk (16:21), így rendezni kellett a gondolatokat. A végjátékban felváltva születtek a pontok, vagyis a győzelmünk nem forgott veszélyben (19:25).

A D vitamin gyűjtés a negyedik szettben is folytatódott, de ami azonban ennél bosszantóbb volt, hogy két nagy hibázás után a hazaiaknál volt az előny (6:2). Érthetetlen volt ez a minőségi változás (8:3), melyen sem időkéréssel, sem cserével nem tudtunk változtatni (11:4). Ekkor mezőnyben jobb volt a Dág, melynek nem találtuk az ellenszerét (15:8). Egyre jobban kinyílt az olló (18:9), mely előre vetítette az ötödik szettet. Ez ellen próbált meg tenni csapatunk, mely feltámadni látszott (19:14), de hiába próbált meg visszajönni a meccsbe, az nem sikerült (20:16). Lőtávolba azonban nem kerültünk, és a szett is elment (25:20).

Fotó: Szárszó Edit

A befejező játékban megint fordult a kocka, hiszen most nálunk volt az előny (0:5). A folytatásban sem változott a játék képe, vagyis mi hoztuk a pontokat, míg a Dág egyet sem (0:10). A végére hatalmas lett a különbség (2:15), így végül mi örülhettünk a két pontnak.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Nagyon hullámzó játékkal nyertünk két pontot, de sajnálom, hogy egyet elvesztettünk. Egyúttal gratulálok a Dágnak, akik a számukra már tét nélküli mérkőzésen kihozták magukból a maximumot. Nem értem, hogy az ötödik szettben mutatott játék hol volt az előtte lévő négyben.

Jegyzőkönyv

Dág KSE – DKSE 2:3 (25:21, 17:25, 19:25, 25:20, 2:15)

Vezették: Dr. Árpás Krisztina Enikő és Horváth Miklós

Dág KSE: Majer Zsolt Ferenc, Kun Benedek László, Flachner Dániel, Sow Ábrahám Péter, Kara Zsombor, Oláh Botond, Jánossy Bálint, (liberó). Cserék: Buzás Miklós, Kunert Mátyás, Krekk Zoltán, Mihucz Csaba, Balázs Bence, Takács Roland, Steiner Bálint (liberó). Vezetőedző: Zirigh Balázs

DKSE: Garrett Ethan William, Ambrus Bence, Boa Szabolcs, Tomanóczy Bálint, Duman Hüseyin Batuhan, Mészáros Dömötör, Gebhardt Áron (liberó). Cserék: Balázs Bálint, Laczi Dominik, Hatvany Zsolt, Kecskeméti Bálint, Majoros Balázs, Sümegi Kristóf András (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában