Frissen Fejérből

2021.04.26. 19:43

Esélyt sem adtak a Mol Fehérvár FC II fiai

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a mérkőzést végig uraló fehérvári fiatalok tükörsima győzelmet arattak.

Krebsz András

Háromszor pacsizhattak egymással a fehérvári fiatalok és a rangidős Elek Ákos

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mol Fehérvár FC II–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak 3-0 (1-0)

Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött, vezette: Molnár Réka.

Fehérvár II: Dala – Tarnóczi, Molnár Bence, Tóth A., Fodor (Major E., 70.) – Horváth B., Gulyás (Molnár M., 70.) – Kojnok, Elek (Rónaszéki, 82.), Dékei (Tóth B., 60.) – Tóth T. (Szileszki, 82.). Vezetőedző: Szalai Tamás.

Ménfőcsanak: Pálfi – Éri, Csonka, Szigeti, Androsch (Koncsag, 84.), Ominger – Gelencsér (Józsa, 76.), Kelemen, Bölönyi (Bella, 70.) – Füleki, Németh L. (Vayer, a szünetben). V.edző: Hannich Péter.

Gólszerzők: Elek (33., 50.), Tóth T. V. (67.).

Rögtön az összecsapás elején magához ragadta a kezdeményezést az ezúttal tiszta fehér szerelésben pályára lépő Mol Fehérvár FC második számú csapata, az Elek Ákossal kiegészülő fiatal gárda az első félidőben végig a kezében tartotta az eseményeket.

A hazai helyzetek sorát az Elektől kapott labdával a jobb­összekötő helyén meginduló Kojnok életerős lövése nyitotta, ami nem sokkal kerülte el a hosszú felsőt. Kisvártatva a bal oldalon felfutó Fodor centerezett, Tóth Tamás Vid 8 méterről kapásból, emberrel a nyakán fölé pörgetett. A harmadik komolyabb lehetőség már meg­hozta a vezetést, Horváth szöglettel felérő pontrúgását a remekül érkező Elek Ákos bólintotta 7 méterről a rövid felsőbe, 1-0. A fordulás előtt Tóth lapos lövéssel próbálkozott, de a 16 esztendős támadó ezúttal sem talált kaput.

Háromszor pacsizhattak egymással a fehérvári fiatalok és a rangidős Elek Ákos
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A térfélcserét követően hamar növelte előnyét a fehérvári alakulat: Kojnok ment el sokadszor a jobb oldalon, a beadása után Elek kezelte le a játékszert, majd egy kis dekázás után akrobatikus mozdulattal 5 méterről a hálóba kanalazott, 2-0. A hazaiak csapatkapitánya a gólpassz után feliratkozhatott volna a gólszerzők közé is, ám a szélső Gulyás passza után 23 méterről fölé durrantott.

Szinte egykapuzott a Vidi II, a 68. percben pedig végleg lezárták a mérkőzést a fehér mezesek: ezúttal Tarnóczi került a védelem mögé a jobb oldalon, a hátvéd pontos centerezését sakk-matt helyzetben az élete első NB III-as találatát jegyző Tóth Tamás Vid 7 méterről a hálóba passzolta, 3-0. A hátralévő időben megpróbálkozott a szépítéssel a kiesés elől menekülő vendégegyüttes, de sem Ominger kiszorított helyzetből eleresztett lövésénél, sem a csereként pályára lépő Vayer távoli, lapos kísérleténél nem kellett Dalának játékba avatkoznia. A hosszabbításban a hajrára beszálló Szileszki tehette volna fel a koronát a hazaiak vasárnapi teljesítményére, ám a fiatal támadó ajtó-ablak ziccerben a jobb kapufa mellé gurított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában