Hiába adta le két gólos vezetését

2021.02.16. 22:01

Nem tört meg az AV19, győzelemmel nyitotta a középszakaszt

Átmentette formáját az alapszakaszból a Hydro Fehérvár AV19, amely két góllal verte a Klagenfurtot az ICE Hockey League felsőházában. Antti Karhula együttesét az sem törte meg, hogy az ellenfél mínusz kettőről vissza tudott jönni a meccsbe. Egyetlen meccs után a második helyen Hári Jánosék.

Németh Krisztián

Megint robbantott a Dinamit-trió, tagja, Erdély Csanád fontos gólt ütött (jobbra)

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Utoljára Andrew Yogan lőtt a Fehérvár színeiben emberelőnyös gólt a Klagenfurtnak, ebből könnyen kisilabizálható, hogy nem ebben a szezonban történt, amikor fórban meg tudta törni ellenfelét a Fehérvár, igaz, ez ebben az idényben mindenkinek csak kevésszer sikerült.

Ez a hagyomány a meccs elején megítélt két kiállítás nyomán (még) nem szakadt meg. De, hogy a sokak által lesajnált statisztikáknak mennyire komoly jelentősége van a jégkorongban, azt jól bizonyítja, hogy a liga legjobb lövési hatékonyságával büszkélkedő Toni Kähkönen egyenlő létszámban elsőre pazar kapásgóllal vette be a Klagenfurt kapuját az első harmad derekán, 1-0. A játékrész második felében már kezdett ébredezni a középszakaszt a Bécs elleni túlórás vereséggel kezdő Klagenfurt és komoly nyomás alá helyezte az új sisakfestésben „ragyogó” Janus Jaroslav kapuját, amely többször is rakoncátlankodott és elmozdult a meccs elején.

Az első szünet után is „nyomta” a Fehérvár ketrecét a Klagenfurt, ennek pedig pár perc alatt meg is lett az eredménye, 1-1. De tudjuk jól, hogy Hári Jánosékat nem lehet felőrölni! Ha be is passzírozza őket az ellenfél a harmadukba, elég, ha egyetlen lélegzetvételnyi sanszot kapnak és kegyetlenül kihasználják a helyzetet.

Megint robbantott a Dinamit-trió, tagja, Erdély Csanád fontos gólt ütött (jobbra)
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A 30. percben durrant a „Dinamit-trió”, ahogy a klub elkeresztelte a második sort: Bartalis István és Erdély Csanád passzából Alexander Petan szerzett ismét vezetést a házigazdáknak, 2-1. Ígéretes rohamokat vezetett az AV19, az első számú kapust, Sebastian Dahmot helyettesítő David Madlener két bravúrt is bemutatott. A kitámadó osztrákoknak aztán Colton Hargrove vert be egy gólt, 3-1. Izgalmas utolsó játékrész elé néztünk!

Jól mutatja, mennyire felcukkolja ez a konstans helyzet a vendégeket. Petri Matikainen, az osztrák csapat mestere húsz éve van a pályán, de a szünetben annyira elvesztette önuralmát, hogy balhéja miatt kettős emberelőnyben kezdhette a harmadik játékrészt az AV19. Ahelyett, hogy végleg eldőlt volna a derbi, egy csapásra nyitottá vált. A 43. percben Matthew Fraser, az 50. minutumban Samuel Witting talált be, ezzel igazán szorossá vált a végjáték, 3-3. Az éles helyzetekben is megtartotta erényeit a Raktár utcai együttes, két perccel a dudaszó előtt a Dinamit-duó: Bartalis és Erdély hozta össze a vezető gólt, emberelőnyben (!) 4-3. Nem tehetett mást, üres kapuval ment előre a Klagenfurt, ekkor tette fel az i-re a pontot Andrew Sarauer, aki saját ketrece mögül löbbölte be a mindent eldöntő gólt, 5-3.

JEGYZŐKÖNYV

Hydro Fehérvár AV19–Klagenfurt 5-3 (1-0, 2-1, 2-2)

Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Piragic, Rencz, Zgonc, Kis-Király.

Fehérvár AV19: Janus – Campbell, Stipsicz, Kuralt, Hári, Hargrove 1 – Horváth M., Caruso, Petan 1, Bartalis (2), Erdély 1 (1) –- Szabó D., Geiger, Sárpátki (1), Sarauer 1 (1), Kähkönen 1(1) – Szabó B., Szita, Lahti, Mihály. Vezetőedző: Antti Karhula.

Klagenfurt: Madlener – Schumnig, Strong (1), Obersteiner, Hundertpfund, Bischofberger – Postma 1, Unerweger, Witting 1 (1), Koch (1), Fraser 1 (1) – Vallant, Steffler, Petersen (1), Ticar, Ganahl –- Gregorc, Kernberger, M. Geier, S. Geier (1). Vezetőedző: Petri Matikainen.

Kiállítások: 8, ill. 14 perc.

Kapura lövések: 27-33.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában