Lukács válogatott lett

2021.02.25. 21:25

Az Alba fiatalja kezdőként lépett pályára Ukrajna ellen

A kijevi buborékban mutatkozott be a felnőtt válogatottban az Alba Fehérvár bedobója, a 19 éves Lukács Norbert.

Horog László

Lukács Norbert (a labdáért küzdők között a jobb szélen) az Alba Fehérvár alapembere lett Fotó: Koncz György/MW/archív

Fotó: Koncz Gyorgy

Az utolsó, ukránok elleni selejtezőn kezdőként kapott bizalmat Ivkovic Stojan szövetségi kapitánytól, azonnal kétpontos kosárral kezdett. A mérkőzés felét a parketten töltötte, újabb pontokat már nem szerzett, de végig hasznos tagja volt az együttesnek. A fiatal kosaras reméli, a későbbiekben is számít rá a szakvezető, valamint biztos pont szeretne lenni a bajnokságban és a kupában is a fináléba készülő Albában.

Lukács Norbert (a labdáért küzdők között a jobb szélen) az Alba Fehérvár alapembere lett Fotó: Koncz György/MW/archív

– November végén utaztunk Ljubljanába, az először rendezett selejtezőre, ahol szintén buborékban az osztrákokkal és a szlovénokkal találkoztunk volna. A többi együttes pályára lépett, mi nem játszhattunk, ugyanis néhány játékosunk és egy stábtag megfertőződött. A koronavírus miatt következett a második, kijevi forduló, egy 23 emeletes hotelben szállásolták el az összes gárdát, igazából végig itt töltöttük az időt, csak edzések és meccsek idejére hagyhattuk el. Jó körülményeket biztosítottak a szervezők, minden játékos egyágyas szobában kapott elhelyezést – mondja Lukács Norbert.

Ezúttal az albások közül Vojvoda Dáviddal kettesben kaptak meghívót. – Ahogy a klubnál, pályán és pályán kívül is mindenben segített. Úgy gondolom, a nemzeti együttesben mindenkivel jóban vagyok, a srácok segítőkészek, barátságosak, nem éreztetik, hogy én vagyok a legfiatalabb.

A tinédzser bedobó legutóbb tavaly novemberben készült a válogatottal, de akkor a pandémia miatt nem került sor tétmérkőzésekre.

– Korábban négy alkalommal kaptam meghívást az összetartásokra, először 2018 augusztusában. Eddig egy edzőmeccsen léptem pályára a felnőtteknél, az első táborozásom során, a KTE elleni edzőmeccsen a Messzi István Sportcsarnokban, és sikerült pontokat dobnom azon a találkozón is, összesen hatot.

Ifistaként 2018 tavaszán az Alba
mezében F.: Archív (HL)

A válogatott elsődleges célja ezúttal az volt, hogy a gárda csoportelsőként jusson ki az Európa-bajnokságra, Lukács szerint erre végig meg is volt az esélyük.

– Az utolsó meccsen már bővebb rotációt alkalmazott a szövetségi kapitány, lehetőséget kaptak a fiatalok, köztük én is. Nem sikerült a győzelem az ukránok ellen, így harmadikként léptünk tovább. Nem volt könnyű dolgunk, mert öt nap alatt négy mérkőzést kellett játszanunk, így teljesen megérdemelten leszünk ott az Eb-n, megdolgoztunk érte.

Az ifjú bedobó az osztrákok elleni második derbi után tudta meg, hogy másnap az ukránok ellen pályára lép, a kapitány jelezte, az összes fia­tal megkapja a bizalmat, ami be is követ­kezett.

– Remek érzés volt magamra ölteni a címeres mezt, kezdőként számított rám a szakvezető. Boldog voltam, hogy kosárral sikerült bemutatkoznom, Vojvoda a feldobás után nem sokkal elengedte a középtávolit, elindultam, ugrottam, sikerült a gyűrűbe pöciznem. Ez volt az első támadásunk, jó így meccset kezdeni. Összesen 22 percet játszottam, szereztem hat lepattanót, volt egy labdaszerzésem és egy blokkom. Igyekeztem a legjobbamat nyújtani, sajnos a győzelem nem jött össze, amúgy ilyen felállásban nem is sokszor gyakoroltunk korábban. Fontos, hogy bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban, megtapasztalhattam, mennyit kell még dolgoznom, hogy meghatározó szereplő legyek nemzetközi szinten is.

Az Albában az idei szezonban végig kezdő megfelelő játékidőt tölt a parketten, 18-20 percet kap átlagosan Forray Gábor vezetőedzőtől.

– Minden meccsen sikerül pontokat szereznem, a harmadik helyen várjuk a folytatást az NB I-ben, a cél az, hogy az összes alapszakaszbeli bajnokit megnyerjük, öt meccsünk van hátra, három itthon, kettő idegenben. Szombaton fogadjuk a Debrecent, valamint találkozunk itthon a Szolnokkal, a Péccsel idegenben, a Pakssal szintén, valamint hazai pályán mérkőzünk a Falcóval. Mindet szeretnénk megnyerni, a rájátszás szempontjából döntő, hogy a legtöbb ellenféllel szemben pályaelőnyünk legyen. Középszakasz ezúttal nincs, tehát ott már nem tudunk javítani, ezért van kiemelt jelentősége az alapszakasz hátralévő találkozóinak. A Magyar Kupában szeretnénk minél tovább jutni, érmet szerezni, ahogy a bajnokságban is. A cél a döntő, úgy gondolom, meg is van az esélyünk a fináléra. Ez az együttes erősebb, mint a korábbi években. Két éve vagyok a felnőtt együttes tagja. 17 évesen mutatkoztam be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában