Svájcba költözik a rekorder kézilabdázó

– Jól vagyok, egyelőre nem hiányzik a labda. El tudtam dönteni, hogy ennek az útnak vége szakad. Nem bánom egy cseppet sem a döntésemet – ecsetelte a 31 esztendős átlövő-irányító. – Most legalább belevághatok valami újba.

Nehéz döntés volt?

– Persze, hogy nehéz volt lezárni 26 évet. De sok emberrel beszélgettem erről, minden érintettel tisztáztuk a helyzetet, magammal is dűlőre jutottam, s nem okozott problémát számomra ez a döntés.

Mitől tartott igazán? A felépülés hosszú időszakától rettent meg?

– Eljutottam arra a pontra, hogy az egészségem fontosabb. Nem volt titok, hogy a szezon végén amúgy is befejeztem volna. Úgy gondolom, az egészségem többet ér, minthogy egy-két hónapra visszaálljak a játékba. Októberben műtöttek újra, ami mellé kaptam egy vérplazmás kezelést. Négy-öt napig iszonyatos fájdalmaim voltak. Eddig jól tűrtem a rehabilitációt, de legutóbb sírva keltem és feküdtem, alig aludtam, borzasztó volt. Nem vagyok hisztis, de ott felrémlett bennem, hogy ez így nem kell nekem tovább.

Hogy telnek a napok? Nosztalgiázik?

– Már nem gondolkodom a múlton, nem gondolok vissza a meccsekre. Sok szabadidőm van most, a családommal vagyok rengeteget, segítek édesanyámnak a csákvári otthonunkban. Nem szakadtam el persze a sportágtól, az interneten követem a mosonmagyaróvári csajok meccseit, s tartom velük a kapcsolatot.

Elégedett?

– Maximálisan. Nem bántam meg semmit, nem gondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha… Úgy gondolom, mindig jó döntéseket hoztam.

Mit adott önnek a kézilabda?

– Rengeteg barátot szereztem, sok helyre eljutottam, izgalmas meccseken játszhattam. Mosonmagyaróváron nagy hatással volt rám a fantasztikus szurkolótábor. Csak jó pillanatokat gyűjtöttem az elmúlt 26 év során.

Csákvárról indult, Fehérváron nevelkedett, majd egy dunaújvárosi kitérő után hosszú éveket töltött ismét Székesfehérváron, mielőtt Mosonmagyaróvárra szerződött volna. Hol érezte magát igazán otthon?

– Mindegyik állomásnak megvolt a maga szépsége, nem is tudnék kiemelni egyetlen helyszínt. Jól éreztem magam mindenhol. Sok olyan meccs van, amit szívesen visszanézek, de nem foglalkoztam soha a mérkőzések, nagy pillanatok elraktározásával, így nincs is olyan összecsapás, amire azt mondanám, hogy az életem meccse volt. Lehet, hogy később választok magamnak maradandó pillanatokat, de most nem foglalkozom a kézilabdával.

Gondolom, azért némi büszkeséggel tölti el, hogy még mindig az Alba FKC gólrekordere…

– Szurkolok Triscsuk Krisztinának, hogy döntse meg! De különösebben nem is figyeltem a statisztikát, egy néhány héttel ezelőtti cikkben figyeltem fel rá.

31 esztendős. Új élet indul az ön számára. Mivel foglalkozik majd?

– Nem fogok unatkozni, hamarosan Svájcba költözöm. Kreuzlingenben, a Boden-tó partján fogok élni. A párom már kint él, kézilabdázik, és egy autószalonban dolgozik mellette. Majd meglátjuk, mit hoz az élet… Bármibe belevágnék, kíváncsian várom ezt az új fejezetet. Miután a család nagyon sokat jelent nekem, bizonyára nehéz lesz az elszakadás. Sűrűn fogok hazalátogatni. A sport sem fog hiányozni az életemből, lehet, hogy most kipróbálom a síelést, a snowboardot, olyan sportokat, melyeket eddig nem űzhettem.