dab

2021.01.05. 15:00

A címvédőt fogadják

Az Erste Liga keddi játéknapján 19 órakor a Dunaújvárosi Acélbikák az FTC-Telekom csapata ellen próbálhat pontokat gyűjteni, hogy elérje a playoffot.

Káldor András

Forrás: Pixabay

Kétségtelen, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák nem teljesített rosszul a DEAC otthonában, ám a csapat a harmadik harmadban már nem azt az energiát mutatta, mint korábban. Érthetően a győzelemre tört, kinyílt, és ezt a házigazdák ki tudták használni.

– Úgy láttam, hogy Hetényi Zoltán nagyon jó formában védett, és a harmadik harmadban sajnos összeomlott a védekezésünk. Volt egy távoli lövés, amelyet nem látott a kapusunk, és ezzel szerzett vezetést a DEAC. Ezt követően feljebb kellett tolni a védelmet, az idő sürgetett bennünket, kockáztatnunk kellett, kinyíltunk, és további gólokat kaptunk – fogalmazott Borbás Gergely, a DAB másodedzője a találkozó után.

Kedden este viszont javíthatnak a bikák a címvédő és jelenleg a 2. helyen tanyázó FTC-Telekom ellen, bár nem lesz könnyű dolguk Leo Gudas vezetőedző tanítványainak. Az FTC-Telekom legutóbb november végén győzött Újvárosban, igaz, akkor még David Leger dirigálta a piros-fehéreket. Ezen az összecsapáson 4-1-re győzött a zöld-fehér alakulat, a DAB egyetlen találatát – amely az egyenlítést jelentette – David Mazurek szerezte még az első harmadban.

Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán, az Acélbikák játéka is fejlődött, de az biztos, hogy a címvédő ellen extra teljesítményre lesz szükség, főként annak tudatában, hogy a zöld-fehérek idegenben is legalább olyan intenzíven támadnak, mint hazai környezetben. Ráadásul első sorukban ott van a sérülése után felépült Kóger Dániel, aki rögtön két góllal debütált legutóbb a MAC-HKB Újbuda elleni rangadón, melyet a Fradi 6-4-re megnyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában