A munkában hisz Csizmadia Csaba

A márciusban, hirtelen zárult NB II-es bajnokságban a magabiztosan vezető MTK mögött, a második helyen várták a folytatást, a szövetség döntése nyomán az első két helyezett automatikusan jegyet váltott a legmagasabb osztályra. A fehérvári drukkerek által nagyon tisztelt Csizi együttese az új idényt már a legjobbak között kezdte, győzelemmel, majd döntetlennel. A harmadik forduló hozta az első vereséget, otthon kaptak ki 4-1-re a MOL Fehérvár FC-től.

Csizmadia Marosvásárhelyen született és kezdett focizni, serdülő válogatott lett harmad­osztályú csapatából, az ASA Armatából, majd az ezredfordulón, Erdélyben olvasott egy újsághirdetést, amelyet a kecskeméti focisuli illetékesei adtak fel. Gondolta, szerencsét próbál Magyarországon.

– A felnőttek között a KTE-ben mutatkoztam be az NB III-ban, 19 évesen kerültem a Vidibe. 2004 szeptemberében játszottam először, azonnal stabilizáltam a helyem, csak egyszer cseréltek le abban a szezonban. Két évet fociztam piros-kékben, szezononként szereztem öt gólt, majd jött az osztrák Mattersburg ajánlata. Onnan lettem válogatott, fél évet töltöttem az olasz másodosztályban, Grossetóban, egyet a horvát élvonalban, a Sla­ven Belupo együttesében. Két év következett a Fradiban, később futballoztam Pápán és Gyir­móton, majd az osztrák másodosztályú Floridsdorfban.

A sógoroktól 2016 nyarán szerződött az NB III-as Budafokhoz. Nem gondolta, hogy két évvel később, 33 esztendősen bemutatkozik a klub kispadján.

– Feljutottunk a második ligába, az évek során dolgoztam Gálhidi Györggyel, Tóth Bálinttal és Vitelki Zoltánnal. Két éve, 2018 júliusában súlyosan megsérültem, elszakadt a keresztszalagom. Zajlott a rehabilitációm, készültem a néhány hónappal későbbi visszatérésre. Október 20-át írtunk, az elnök úr, Jakab János hívott telefonon, elmondta a vezérkar elképzelését, ami meglepett. Közölte, a csapat a 17. helyre csúszott a tabellán, úgy gondolják, rám bízzák az együttes irányítását. B-licenccel rendelkeztem, még játékosként, a Gyirmóton töltött időszakom során már gondolkodtam, ha befejezem a focit, kipróbálom magam a kispadon. A megyei másodosztályban dolgoztam, Barbacson, később a megyei I-ben is, Bősárkányban. Élveztem a munkát, úgy döntöttem, számomra ez lesz a jövő.

Jakab Jánossal először hét meccsben – hat bajnoki és egy kupa – állapodott meg, abban maradtak, ha jól szerepelnek, marad a kispadon, ha pedig nem a tervek szerint alakulnak a dolgok, visszatér a pályára játékosként.

– A vezetők bíztak bennem és természetesen én is hittem magamban. Három meccsen kikaptunk, aztán háromszor nyertünk, jól játszottunk, elkerültünk a kiesőhelyről. A vezérkar jelezte, szeretnék, ha én folytatnám edzőként, a futballista-pályafutásomat lezártam. Könnyedén bent maradtunk, a legutóbbi idénynek pedig úgy vágtunk neki, zárjunk az első tízben. Feljutottunk a legjobbak közé. Ez amolyan tündérmese, ami zajlik körülöttünk, igaz, nagyon sokat tettünk és teszünk érte. Tudatos, tervszerű munka zajlik nálunk, mindenki teszi a dolgát, nagyszerű, családias klubnál dolgozhatok. Budafok remek hely, kisváros vagyunk a nagyvárosban. A célunk természetesen a bent maradás.