NB III-as labdarúgó-bajnokság

2020.08.28. 19:52

Rangadót vív a Bicske Érden

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának 7. fordulójában két jó formában lévő együttes csap össze.

Ferencz Balázs

Lencsés Bálint Kristóf és társai értékes trófeát gyűjthetnek F.: PT / FMH

A Bicskei TC alakulata utóbbi három mérkőzését megnyerte, s acélosította helyét az élmezőnyben. Sőt, most akár feljebb is léphet a dobogó közelébe, ehhez azonban díszes skalpot kellene begyűjtenie. Vasárnap 17.30-kor fogadja az Érdi VSE Vukmir Dragan egyletét, az az Érd, mely csapat csupán két pontot vesztett eddig, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdővel szemben elért döntetlen mellett ötször hagyta el győztesen a játékteret a 2020–21-es szezonban.

Lencsés Bálint Kristóf és társai
értékes trófeát gyűjthetnek F.: PT / FMH

Gólaránya is egészen imponáló a korábbi ferencvárosi védő, Limperger Zsolt által dirigált gárdának, tizenegyszer zörgették meg az ellenfelek hálóját, azonban a hat meccs alatt egyszer sem kapitulált az érdi védelem. Bitang nehéz dolguk lesz tehát a bicskei támadóknak, s külön dicsőséget jelent majd, ha beveszik a hazaiak kapuját. Ami könnyen lehet, hogy három pontot – no és előrelépést – érne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában