Éger László két korábbi együttese találkozott Debrecenben

Pakson született és nőtt fel, az NB II.-es együttesben tinédzser­ként mutatkozott be. 1998 nyarán, 21 évesen szerződött az elitbe frissen feljutó újvárosiakhoz, ahol azonnal alap­ember lett Varga Zoltán együttesében. Két évvel később bajnoki címet ünnepelhetett, négy és fél évet töltött piros-fehérben, majd Debrecen­be szerződött. Itt is komoly sikerek részese volt, háromszor bajnok lett. Egy évet a spanyol második vonalban töltött, aztán hazatért Paksra, élvonalbeli karrierjét anyaegyesületénél fe­jezte be 37 évesen. Jelenleg a paksi utánpótlásban dolgozik, valamint technikai veze­tői asszisztensként, az NB I.-es bajnokság utolsó fordulójában természetesen ott volt a DVSC-Paks derbin. Az 1-1-es dön­tetlennel utóbbiak benn maradtak, az utóbbi két évtized sikercsapata pedig búcsúzott az elittől.

– A legtöbb meccset a Paksi FC színeiben vívtam az él­vonalban, de az újvárosi és a debreceni időszakra is szívesen emlékezem. Összesen 416 meccsem van az NB I.-ben, 183 Pakson, 138 Dunaújvárosban, 95 Debrecenben, a spanyol Poli Ejido színeiben 9 alkalommal léptem pályára a másodosztályban. A Dunaferrnél nagy család voltunk, ott lettem NB I.-es futballista, a klub csődje után szerződtem Debrecenbe. Bár ott is remek volt a hangulat, de kevésbé családias, ott a helyiek domináltak, Madar Csaba, Böőr Zoltán, Dombi Tibor, Sándor Tamás, de sorolhatnám a neveket, aztán voltunk mi, a máshonnan érkezettek, Csernyánszky Róbert, Halmosi Peti, Nikolov Balázs, Sitku Illés, Hegedűs Gyula. Nem volt annyira közvetlen a légkör, mint az acélvárosban, mégis sikeresek voltunk. A város csodálatos, az emberek szeretik a focit, a klub professzionálisan működött. Befogadtak, szerettek a szurkolók, remekül éreztem magam, lakást vásároltam az ott töltött idő során. Három-négyhavonta ellátogatunk a családdal, igyekszem kimenni a Loki meccsére.

Természetesen ott volt június végén is, ám ezúttal nem a hazaiak vendégeként, hanem a tolnaiak munkatársaként.

– Nyilvánvalóan a paksiaknak drukkoltam, nagyon örültem, hogy bennmaradtunk, ugyan­akkor fájt, hogy a DVSC búcsúzott. A meccs előtt nem akartam találkozni drukkerekkel, a hotelben töltöttem az időmet a csapattal. A felnőtt együttesnél Karszt József technikai vezető asszisztense vagyok, ha bármilyen munkával ő, illetve az ügyvezető, Haraszti Zsolt megbíz, elvégzem, valamint fontos, hogy másodedző vagyok az U13-as csapatnál. Lényeges, hogy gyerekekkel is foglalkozhatok. Amióta itt vagyok, ez volt a klub legfontosabb mérkőzése. A lefújás után is érthetően a gyepen örültünk, a helyi drukkerek pedig özönlöttek a pályára. Nem bántottak, velünk nem foglalkoztak, mégis mondtam a játékosainkat, menjünk be, az ünneplést az öltözőben folytassuk. Ha nem a Nagyerdei Stadionban történik mindez, biztosan nem törődöm a házigazdák lelkivilágával, de ezúttal furcsa érzések kavarogtak bennem. Az öltözőben hangoskodhattunk.

Éger szerint a Debrecen kiesése azért következett be, mert sokáig nem hitték, hogy komoly bajba kerülhetnek.

– Múltak a meccsek, több klub észbe kapott, megállította a zuhanást. A DVSC-nél túl későn avatkoztak közbe. A Honvéd végül 5. lett, de sokáig ők is veszélyben voltak. Időben kapcsolt az Újpest, a ZTE, a Kisvárda is, a DVSC-nél késlekedtek. Aztán nyertek két meccset, jobb pozícióból várták a záró fordulót, a vezetők, a játékosok és a drukkerek sem hitték el, hogy gond lehet. A VIP-páholyból néztem a meccset, az első félidő vége előtt öt perccel lementem az öltözőbe. Mondtam, a Kisvárda 2-0-ra vezet Diósgyőrben, biztosan nyer, csak magunkra számíthatunk, nem kaphatunk ki, ha jövőre is a legmagasabb osztályban szeretnénk futballozni. Sokáig magabiztosak voltunk, akadtak kontráink, helyzeteink, lezárhattunk volna a találkozót. Aztán a második félidő derekán a kapusunk hatalmas hibát csinált, egyenlítettek, magunkra húztuk a hazaiakat. Az utolsó néhány perc lidérces volt, a Loki kapufákat rúgott.

A paksiak érthetően nyugodtabb hónapokat szeretnének megélni a 2020-21-es idényben. A játékosok pihenőjüket töltik, a vezetők folyamatosan tárgyalnak Haraszti Zsolt ügyvezetővel az élen. A jövő évi keret kialakításán dolgoznak.

– A koncepció nem változik, légiósokat a Paksi FC nem szerződtet, magyar játékosok futballoznak nálunk a későbbiekben is. Még egy olyan évet nem szeretnénk, hogy izgulunk. Peches szezon volt, tavaly nyáron Tomislac Szivics érkezett, az irányításával kezdtük a felkészülést, az edzőmeccseken remekeltünk, a felkészülésünk nagyszerű volt, az összes jel arra utalt, nyugodt szezonunk lesz. Mindenki sokat várt a Fraditól visszatérő gólvágótól Böde Dánieltől. A csatár azonban megsérült, valamint családi problémákkal is küzdött, nem volt tökéletes állapotban. Kihagyott meccseket, visszatért, aztán újra megsérült. A kiesése komoly gondot okozott, az edzőcsere után Osztermájer Gáborral előreléptünk, ha csak az ő eredményeit venném alapul, ott lennénk a felsőházban, tehát az első hatban.

Éger úgy gondolja, a 12 csapatos bajnokság helyett érdemes lenne több gárdával kiírni a pontvadászatot. Ugyanis a honi klubok az utóbbi években megerősödtek, működésük stabilizálódott, a magyar gazdaság elbírna több együttest. Szerinte 14-et biztosan.

– A Zalaegerszeg bennmaradt, ez fontos, viszont a Debrecen kiesett, ami szomorú. Amikor még futballoztam, az egyesületek nem voltak ilyen biztonságban, rengeteg pénzzel tartoztak a játékosoknak. Azóta nagyot változott a világ, több pénz áramlik a futballba, a klubok nyugodtan dolgozhatnak és tervezhetnek. Ez nem csak az első ligára, a második vonalra is vonatkozik. Vannak gárdák, amelyek manapság a másodosztályban is olyan költségvetéssel dolgoznak, ami mondjuk egy évtizede az élvonalban is alig volt elképzelhető. A fővárosban sok csapat van, a megszokott együttesek, a Fradi, az Újpest és a Kispest mellett most feljutott az MTK és a Budafok, a régi nagyok közül csak a Vasas indul jövőre az NB II.-ben. Azonban jelenleg is öt gárda képviseli a fővárost, a maradék hét helyen kell osztoznia nagy hagyományokkal rendelkező, vidéki fellegváraknak.

Ismét szóba kerül a Dunaferr, amely pontosan húsz esztendeje, 2000 májusában nyert aranyérmet, az egyesület történetében először és utoljára.

– Varga Zoltán invitált két évvel korábban, nem volt könnyű ember, én kijöttem vele, végig játszottam nála. NB II.-es futballistaként érkeztem, nem okozott gondot az osztályváltás. Zolival pár fordulóval a bajnokság vége előtt szerződést bontottak, Ebedli Ferenc ült a kispadra, felszabadultan fociztunk, nyertünk az Üllői úton is, bejöttünk az 5. helyre. Egervári Sándorék érkeztek, remek széria kezdődött. Az első bajnokin ugyan kikaptunk Debrecenben, utána azonban egyszer sem. A nyitómeccsen is jól játszottunk, a végjátékban kapott balszerencsés góllal kaptunk ki, én voltam az utolsó ember. Gurult a labda hálónk irányába, menteni próbáltam, de nem tudtam kikanalazni, nekicsúsztam a kapufának, a labda a hálóban kötött ki. Nagy volt a szomorúság hazafele a buszon, azonban Egervári azt mondta, nem lesz gond, szerinte megnyerjük a bajnokságot. Előtte ezzel nem foglalkoztunk. Tudtuk, hogy erős a keret, jó futballistákkal, de aranyról nem beszéltünk. A vezetőedző szavai után azonban elhittük, elkezdtünk menetelni. Evés közben jött meg az étvágy, nyertünk a Hungária körúton, öt fordulóval a vége előtt bajnokok lettünk. Elképesztő szezon volt, aztán jöttek a BL-selejtezők, nyertünk a horvátoknál, Splitben, nem sok hiányzott a csoportkörhöz, a norvég Rosenborg ellen komoly esélyünk volt, de elszalasztottuk. Mivel az újvárosi stadiont építették, Győrben játszottunk, telt ház előtt, remek hangulatban. A szakmai team kiváló munkát végzett, mindenre figyeltek. Például arra, hogy az ellenfélnél ki kapott sárgát mondjuk a hátvédek közül, a szélsőinket folyamatosan variálták, hogy friss emberek vezessék a labdát a bekkekre, megpróbáljuk őket kiállíttatni. Ez működött is, persze nem csak ez, felkészülten vágtunk neki minden mérkőzésnek. Az első év aranyat hozott, a második balszerencsés ezüstöt, a harmadik után a 4. helyen zártunk, akkor már gyűltek a viharfelhők. Hűséges voltam, fél évet még maradtam, a télen a klub már nem tudott fizetni, a Hajdúságba igazoltam. Nem akartam elmenni Fejérből, az utolsó pillanatig kivártam, majd aláírtam Debrecenbe. Nagyszerű évek következtek ott is.