Komoly lehetőség a fejlődésre

2020.06.10. 20:58

Szisztematikus munkával készülnek a dunaújvárosi röpis akadémisták

A DSE Röplabda Akadémia év­zárón búcsúztatta az idei, félbeszakadt szezont. Tomanóczy Tibor, az akadémia ügyvezetője, a Dunaferr SE NB I-es csapatának vezetőedzője nyilatkozott munkájukról, terveikről.

Káldor András

Minden korosztály megtalálja a számítását az akadémián Fotó: HK

Dunaújvárosban évtizedes hagyományokkal bír a sportág, ezen belül a DSE Röplabda Akadémia, ahol kilencéves kortól egészen húszéves korig, a szuperminitől a junior korosztályig képezik a jövő röplabdásait.

– A Dunaferr SE adja a felnőttcsapatunkat, és az akadémistákkal töltjük fel a keretet az egyesülettel történt megállapodás szerint. Ez a célunk és a hitvallásunk. Komoly sanszot ad a fiatalok számára, hiszen tudják azt, hogy a felnőttek között, az NB I-ben edződhetnek. Mi mindig is az utánpótlás-nevelésünkről voltunk híresek! – hangsúlyozta Tomanóczy Tibor.

Nem véletlen, hiszen a dunaújvárosi nevelőbázis méltán nevezhető nemzetközi hírűnek, ugyanis több tehetséges fiatal nevelkedett náluk, akik mára már a különböző európai bajnokságokban szerepelnek. Ifjabb Grózer György, Baróti Árpád, Pádár Krisztián neve ismerősen cseng a sportágban.

Minden korosztály megtalálja a számítását az akadémián Fotó: HK

– Reméljük, hogy jó helyen tartunk, de szeretnénk még jobbak lenni. Bár nehéz áthidalni az esetleges átfedéseket, mert az utánpótlás korosztály versenyeztetése fizikailag nem egyszerű, nagy a különbség, de ugyanez mondható el a technikai tudás tekintetében is. Azonban ez adja a feladat szépségét, hogy a vegyített csapatban az idősek és a fia­talok együtt tudjanak játszani. Ehhez természetesen kell az is, hogy a rutinos játékosok segítsék az edző munkáját – tette hozzá az ügyvezető, vezetőedző.

Pedig egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben, mert Újvárosban elszívóerőt jelenthet a röplabdára a többi, kirakatban lévő sportág.

– Eléggé érezhető, mert nagy a felvevőkészsége a többi sportágnak, így aztán minden napunk küzdelmekkel telített, mert a népszerűségi listán a mi sportágunk nem ott tart, mint például a kézilabda – fogalmazott Tomanóczy.

Az utóbbi hónapok történései sem múltak el nyomtalanul, de az akadémia megpróbált ezeken úrrá lenni az otthoni edzésekkel, bár már elkezdhettek mozogni a szabadban is.

– Motiváltak vagyunk, a gyerekeink jól álltak hozzá, ráadásul most már lehetőségünk van arra, hogy beindítsuk a röplabdatábort, amely két hónapig tart. Célunk, hogy könnyítsük a szülőket is, mivel sokaknak ki kellett venni a szabadságot – így nemcsak a röplabdázóknak nyújtunk ezzel segítséget, hanem a kívülállók számára is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában