Volt egyszer egy legendás csapat

2020.05.21. 21:03

35 évvel ezelőtt verte a Videoton SC a Real Madridot az UEFA-kupa döntőjében

35 év. Nagy idő. A gyermekből komoly – vagy komolytalan – felnőtt válik, rendszerek változnak – politikai vagy akár sport –, új világ épül, vagy sok minden feledésbe merül. Azonban egyvalami kitörölhetetlen Székesfehérvár történelméből, s aki megélte, átélte a Videoton SC UEFA-kupa-menetelését, mindig emlékezni fog rá. Mert az 1985-ös ezüstöt azóta sem közelítette meg egyetlen magyar csapat sem, s rettentő kevés az esélye annak, hogy magyar együttes európai kupadöntőt vívjon.

Ferencz Balázs

Büszke lehetett a csapat a produkcióra, melyet megsüvegelt egész Európa

Fotó: Vidi.hu

„Hali!! Életem Meccse!! Petya Szőőőr…” – osztotta meg a legnagyobb közösségi oldalon a Real Madrid – Videoton SC 1985. május 22-i összecsapásának videóját az UEFA-kupa döntőjéig menetelő fehérvári együttes legendás kapusa, Disztl Péter. „Aki Madridban gólt kap, az nem is kapus!!!” – reagált a helyzet súlyát komikus színezetbe öltöztetve minderre egy másik történetíró, az 1984–85-ös UEFA-kupa gólkirálya, Szabó József.

S úgy tűnik, Disztl Péter kapus volt, márpedig a javából, mert nem kapott gólt a spanyol fővárosban, a Bernabéu-­stadionban. Addig se sokat. A kupasorozatot Koszta Jánossal a kapuban kezdte a Vidi a Dukla Praha kiejtésével, majd sorrendben a Paris Saint-Germain, a Partizan Belgrád, a Manchester United, majd a Zseljezsnicsar Szarajevó következett. A Real Madrid elleni finálé első meccsén több meghatározó játékosát is nélkülöznie kellett Kovács Ferencnek, a spanyolok 3-0-ra nyertek a Sóstói Stadionban. A párharc eldőlni látszott, de a madridi visszavágón a magyar „kiscsapat”, a Videoton SC 1-0-ra legyőzte a Realt. A kupa azonban Madridban maradt.

– A kupa sorsa az itthoni meccsen eldőlt, a csapat támadójátékát meghatározó emberek, Csongrádi Ferenc, Májer Lajos és jómagam sem játszhattunk – mesélte Szabó József. – A meccs előtti este kimentünk a madridi stadionhoz, s már akkor beszéltük egymás között, hogy itt nem lehet rosszul játszani. Soha nem láttunk még akkora stadiont, s nem akartuk, hogy a hatalmas tömeg előtt akár kapjunk egy négyest. Tisztességes eredményre törekedtünk, amiben az is benne volt, hogy kikapunk 2-1-re, vagy nyerünk akár egy góllal. Így lett tökéletes, mindenki jól járt. Nekünk nagy élmény volt, hogy közel 100 ezer ember előtt nyertünk, s tiszteletkört futhattunk a Bernabéuban, a madridiak pedig nem bánkódtak különösebben, mert a kupát ők kapták. Jó meccset akartunk játszani, és sikerült is. Bizonyos taktikai elemeket letisztáztunk, de Kovács Feri bácsi csak annyit mondott a döntő visszavágója előtt: „62 másik csapat szeretne itt lenni helyettetek. Ezt tartsátok szem előtt, s élvezzétek ki a döntő minden percét!”

Büszke lehetett a csapat a produkcióra, melyet megsüvegelt egész Európa
Fotó: Vidi.hu

Disztl Péter büntetőt fogott és nagyokat védett Madridban, a Real két gólját, majd a hajrá előtt Szabó József találatát is visszafújta les miatt a belga játékvezető, míg a fiatalon elhunyt Májer Lajos 86. percben szerzett góljával a Videoton feltette a koronát a sorozatban mutatott teljesítményére.

Márpedig a 35 évvel ezelőtt megvívott győzelem nem mindennapi. A Real Madridot akkoriban nem sűrűn verték meg otthonában, s a Vidin kívül csupán négy csapat van a világon, mely egyszer sem kapott ki a lila-fehérek vendégeként. Az Arsenal a Bajnokok Ligája 2005/06-os nyolcaddöntőjében nyert 1-0-ra Henry találatával, a Slovan Bratislava 1-1-es döntetlenre végzett az UEFA-kupa első körében, 1991-ben; az 1973/74-es sorozat nyitányán az Ipswich 0-0-lal zárt a Bernabéuban, míg 2017-ben a harmadosztályú Fuenlabrada játszott 2-2-es döntetlent a Reallal.

– Akárhányszor játszottunk a Real Madriddal idegenben, mindig megvertük őket – nevetett az 1984–85-ös Vidi csapatkapitánya, Csongrádi Ferenc. – Örök emlék marad, hogy kapitányként vezethettem a csapatot, egy olyan gárdát, melynek a legtöbb tagjával már évek óta együtt játszottunk. Matyival (Májer Lajos – a szerk.) már ifiben is együtt játszottunk, s együtt nőttünk fel Borsányi Istvánnal is. Mindenki kötődött a városhoz, a klubhoz. S talán ez is lehet az egyik oka annak, hogy manapság már nem érhet magyar csapat ilyen magasságokba. Azóta nagyon eltávolodott a futballelit, akkoriban csak két légiós szerepelhetett egy-egy csapatban, a Realban is a német Stielike és az argentin Valdano volt légiós. Nem volt ekkora az olló, mint most, amikor a nagy csapatok külföldi sztárok sorával állnak fel, a pénz dominál. Ez a történet így volt szép. Lehet rajta morfondírozni, hogy mi lett volna, ha nem a végén kapjuk ellenfélnek a Madridot, mert nem tartottam erősebbnek a PSG-nél vagy a Manchesternél – de felesleges. Így lett kerek, hogy mindenki ellen nyertünk legalább egyszer. Megmozgattuk a magyarokat itthon és határon túl is, mindannyian büszkék lehetünk rá. Óriási élmény volt, hogy 98 ezer ember minket is tapsolt Madridban.

Fotó: vidi.hu

A kupamenetelés után a francia AJ Auxerre-be igazolt Burcsa Győzőben is élesek a 35 évvel ezelőtti emlékek.

– Olyan hatalmas embertömeg fogadott minket Madridban, amilyet addig még nem láttunk. A kezdés előtt ötvenezer fehér lufit engedtek el egyszerre. Pompázatos látvány volt, még harmincöt év elteltével is élmény visszagondolni rá – morfondírozott a döntő visszavágójáról Burcsa Győző. – A 3-0-s első meccs után a Real Madrid biztos volt benne, hogy elhódítja a kupát, de otthon is meg akart minket verni, hogy győzelemmel búcsúzzon. Disztl Peti azonban megfogott egy tizenegyest, Májer Lajos csodálatos találatával pedig megnyertük a mérkőzést. Nem mi domináltunk, de igyekeztünk felszabadultan játszani.

Ami ezután következett, az volt számunkra igazán furcsa. Körbefutottunk a pályán mint győztes csapat, és a közönség megtapsolt minket. Ehhez nem voltunk hozzászokva.

Legendás csapat volt a Videoton, mely gárdát soha sem szabad feledni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában