Távol a családjától

2020.04.28. 18:59

Bódog Tamás két éven át volt a Vidi pályaedzője

Februárban vette át a Kisvárda NB I-es futballcsapatának irányítását, azóta nem találkozott Németországban élő családtagjaival az edző, Bódog Tamás.

Horog László

Az akkor még másodosztályú Lipcsénél is volt másodedző

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A kilencvenes évek végén Pécsről szerződött Németországba, ötször szerepelt a magyar válogatottban, pályafutása végeztével edzősködni kezdett. 2009 nyarán került a Videotonhoz, Mezey György pályaedzője lett, két éven át dolgozott a piros-kékeknél, a bajnoki aranyat követően Mezeyvel ő is távozott.

Később felmerült, hogy vezetőedzőként visszatér a Sóstói Stadionba, tárgyaltak a felek, ám megállapodás nem született. A korábbi védő másodedzőként dolgozott a Red Bull Leipzig együttesénél a német másodosztályban, majd a dán élvonalban, a Brondby IF gárdájánál, mindkét helyen a német Alexander Zorniger segítőjeként. Ezüstérmet nyertek, aztán a DVTK szakvezetője lett, tavaly tavasszal hagyta el a borsodiakat, két hónapja írt alá a várdaiakhoz. A bajnokságban jól szerepeltek, az utolsó, idegenbeli bajnokin 5-1-re verték a Honvédot, ami az olasz mester, Sannino állásába került.

Aztán jött a bajnoki szünet. Bódog az ukrán határhoz közeli városban várja a bajnokság folytatását.

– Egyhangúan teltek a napok, elkezdtem pecázni, ezzel is ment az idő. Rendszeresen járok konditerembe, valamint vettem egy biciklit, kerékpározom. Öröm volt, amikor két hete megkezdődtek az edzések, ötös csoportokban gyakoroltunk, 9.30-ra jött az első garnitúra, aztán 16 órakor távozott az utolsó. Múlt héten már két csoportban zajlottak a foglalkozások. Előzőleg, két héten át, a bajnokság megszakítását követően egyéni edzésterv alapján, otthon készült mindenki. Amikor visszatértek a fiúk, zavarta őket a labda, most már kezdik utolérni magukat. Erőnlétet fejlesztünk, passzgyakorlatokat végzünk, kapura lövünk, de játékelemeket, taktikai variációkat még nem tudunk gyakorolni, ez lesz a következő lépés. Ezért is kell idő, mire újra készen áll a meccsekre minden gárda, ugyanis most nem csapatjáték zajlik, hanem kiscsoportos foglalkozások. Ha elkezdődhetnek végre a tréningek teljes kerettel, szükséges lesz néhány hét, mire ismét összerázódnak az együttesek. Remélem, május 23-án folytatódhat a bajnokság, június 30-ig zárulhat minden. Várdán remek körülmények között dolgozhatok, minden adott a nyugodt a munkavégzéshez. A stadionunk kicsi, új és nagyon szép, az edzőpályák is megfelelőek, az emberek pedig kedvesek és segítőkészek – mondja Bódog Tamás.

Az akkor még másodosztályú Lipcsénél is volt másodedző
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az utolsó, zártkapus, márciusi forduló után már érezni lehetett, hogy a szövetség vezetői megszakítják a küzdelmeket.

– Lendületben voltunk, a 7. helyen a tabellán, remek játékkal győztünk a kispestiek ellen, ha minden helyzetünket berúgjuk, tíz góllal nyerhettünk volna. Úgy gondolom, ha zárt kapukkal is, de folytatni kell a pontvadászatot. A foci a nézőkért van, de ha a járvány miatt nem jöhetnek drukkerek a lelátóra, csak tévén keresztül követhetik a mérkőzéseket, az még mindig jobb, mint ami most zajlik, húsz, harminc évvel ezelőtti derbiket nézünk. Oké, remek futball volt akkoriban, de azóta már nagyot változott a világ, ennél egy élő meccs biztosan jobb, akár üres lelátók előtt is. A klubok jelentős bevétele a tévés közvetítésekből van, márpedig ha nincs meccs, bevétel sincs, viszont a béreket fizetni kell. Ismerem a Bundesligát, hiszen ott futballoztam és edzősködtem is több osztályban, ott is a televíziós jogok jelentik a legfőbb bevételt, valamint a jegyeladások. De ha a helyszínen nem lehet nézni a bajnokikat, a képernyőn keresztül megoldható. Aztán, ha a dolgok normalizálódnak, visszatérhetnek a nézők a tribünre.

Február elején érkezett Magyarországra, azóta csak a belföldi, idegenbeli meccsek okán hagyta el új állomáshelyét. Családja Mainzban él, velük azóta nem találkozott.

– A keretünkben sok légiós található, mivel a játékosokat nem engedtük haza, ebből következően az edző sem távozhat a városból. Két játékos, a korábban a csapat legjobbjának számító román Gheorge Grozav és az első csapatban pályára nem lépő Iasmin Latovlevici a klub tiltása ellenére hazatért, ezért velük azonnal szerződést bontottunk. Grozav remek képességű játékos, de használhatatlan volt. Ha azt mondom, a hozzáállása olyan, mint egy megyei harmadosztályú játékosnak, azzal utóbbi labdarúgót sértem meg. A helyzetem nem egyszerű a család távollétében, de el kell fogadnom, hogy most ez a helyzet. A nejem és a fiam Mainzban lakik, a lányom Mönchengladbachban tanul és él a barátjával, aki az élvonalbeli klub második együttesében szerepel. Ha nincs a tilalom, már hazalátogattam volna, de most nincs erre lehetőség. Amikor Fehérváron, valamint később Miskolcon dolgoztam, nem fordult elő, hogy ilyen hosszú ideig nem találkoztunk. A németeknél is szünetel az egyetemi oktatás, ami érinti a gyerekeimet, online zajlik a suli. Úgy terveztem, hogy március végén, a válogatott mérkőzések miatti szünetben hazalátogatok, de erre nem kerülhetett sor. Ha az élet visszaáll a korábbi szintre, a tervek szerint májusban meglátogatnak, ha a légi közlekedés újraindul. Egyelőre esténként beszélünk a világhálón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában