Újabb trófeákra tör

2020.03.06. 08:15

Újabb filmen száguld a fehérvári autóversenyző – Pályafutásának 40. esztendejét ünnepli Szász László

Filmforgatással kezdődött Szász Lászlónak az idei szezon, amely azonban vélhetően nem ­emiatt lesz számára különösen emlékezetes.

Ferencz Balázs

Az átmatricázott versenyautóval minap egy filmforgatáson szerepelt Szász László

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Forma–3000-es versenyautót minap „átöltöztették”, azaz jócskán átmatricázták egy filmezés céljára. A székesfehérvári autóversenyzőnek nem ez volt az első ilyen szereplése, hiszen autójára és tudására már több alkalommal benyújtotta igényét egy-egy hazai és külföldi tévéstáb. Ezúttal egy angol forgatócsoport tagjai érkeztek Magyarországra, hogy az Örkény melletti Euro-Ringen rögzítsék egy megrendelő telefontársaság reklámfilmjének felvételeit. Maga a történet elég egyszerűnek bizonyult: három versenyautó száguldozott a pályán, az alkotók elképzelése szerint a verseny győztese pedig egy brit sorozatsztár, egy csinos hölgy lett.

De nyilván ez a legkevésbé sem érdekelte Szász Lacit, hiszen ebben az esztendőben jó eséllyel egy újabb jelképes koronát helyezhetnek majd a fejére. Mivel évek óta a dubrovniki csapat versenyzőjeként elsősorban a horvát bajnokságban érdekelt, idén is ott számíthat győzelemre. Kategóriájában eddig sorozatban nyolcszor nyerte meg a horvát bajnokságot, s ha ezt idén kilencedszerre is megteszi, két Arany Sisak díja mellé megkapja a Gyémánt Sisakot is. Mivel egy hegyi kupasorozatban és az Európa-bajnokságban is érdekelt, lesz dolga bőven, rövidesen egyik verseny követi majd a másikat, jócskán sűrűsödnek már a bejegyzések a naptárában.

Az átmatricázott versenyautóval minap egy filmforgatáson szerepelt Szász László
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Messze még az idei esztendő vége, a szezonzárás, azonban a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség minap már az Örökös Magyar Bajnok címet adományozta Szász Lászlónak, minden bizonnyal elsősorban abból az alkalomból, hogy idén negyven éve indult először autóversenyen. A székesfehérvári pilóta már 14 évesen elkezdett gokartozni, 1986–87–88-ban két

kategóriában is megnyerte a magyar bajnokságot, és összesen nyolc gokartbajnoki címet szerzett. Közben számos nemzetközi – osztrák, olasz és svájci – versenyen is diadalt aratott.

Egy remek pályafutás, egy nagyszerű mondat kezdete volt ez, amelynek a végére még mindig nem tette ki a pontot. Szász Lászlóról mindent elmond, hogy az elmúlt negyven évet úgy versenyezte végig, hogy közben – egy csúnya baleset miatt – csak három hónapot hagyott ki, s az orvosok azt mondták: az ő autóversenyzésének befellegzett… Nem lett igazuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában