A Vidi 32 éves nevelése, Fodor Marcell már évek óta a kaposváriakat erősíti

Tudja, ki volt az első, fehérvári nevelésű labdarúgó, aki játszott a Bajnokok Ligájában?

Kaphatnék egy kis segítséget?

A Rákóczi jelenlegi vezetőedzője. Az FC Bruges színeiben szerepelt a frissen létrehívott BL-ben, 1992 őszén.

Tehát Disztl László. Azt tudtam, hogy Belgiumban profiskodott, valamint sokszoros válogatott. Ezek után a második kérdés vélhetően az lenne, ki volt a második, erre viszont tudom a választ: én vagyok. A DVSC együttesével szerepeltünk a legnívósabb európai sorozaton, négy csoportmeccsen jutottam szóhoz, 2009 őszén. Újabb tíz év elteltével játszott ismét fehérvári futballista a BL-ben, tavaly ősszel jutott szóhoz a Salzburg együttesében Szoboszlai Dominik. Nem vagyunk sokan, összesen hárman, három évtized alatt. Olyanok akadnak többen is, akik játszottak a BL-ben, korábban erősítették, vagy jelenleg erősítik a Vidit, de nem itt kezdték pályafutásukat.

Tinédzserként mutatkozott be a piros-kékeknél, ám karrierje legjelentősebb állomását az akkoriban hazai egyeduralkodó Debrecen jelentette.

Csertői Aurél volt a Videoton FC edzője, a csapat jól szerepelt, de pénz nem volt, 2005 tavaszán tízszer léptem pályára, a meccsek felén voltam kezdő. Hat ifistát vittek fel az első csapathoz, köztük engem is, 17 évesen mutatkoztam be az élvonalban. Nem is ment rosszul, ötéves szerződést kínáltak, de előnytelen feltételekkel, Újpestre igazoltam. Fiatal voltam, az ifiben szerepeltem, a felnőtteknél nem kaptam lehetőséget. Diósgyőr következett kölcsönben, kilencszer szóhoz jutottam Pajkos Jánosnál az élvonalban, visszatértem Újpestre, ahol ismét nem számítottak rám, megint kölcsönadtak, Felcsúton Komjáti Andrásnál játszottam az NB II-ben. Visszatértem a Megyeri útra, szerződést bontottunk, újra a DVTK következett, Borsodban jól ment a játék, majd szerződtetett a Debrecen.

A legjobb magyar csapat.

Húszévesen írtam alá a piros-fehérekhez, eleinte az NB II-ben szereplő második csapatban, a DVSC-DEACban számoltak velem, aztán megszilárdítottam a helyem a Herczeg András dirigálta gárdában. Kétszer bajnokok lettünk, kétszer kupagyőztesek, nyertünk Ligakupát, Szuperkupát, többször voltunk ezüstérmesek. Nagyszerű időszak volt, négy évet fociztam a Hajdúságban.

Négyszer pályára lépett a BLben, ami az álmok kategóriája.

A selejtezőkön alig játszottam, aztán a hat csoportmeccsből négyen szerepeltem. Pályán voltam Liverpoolban, a zárás előtti percekben cseréltek le, itthon kilencven percet kaptam az angolok vendégjátékán, ugyanennyit a Lyon elleni budapesti meccsen, valamint a Fiorentina elleni, idegenbeli derbin is. Az olaszok ellen itthon, valamint Franciaországban nem kaptam bizalmat. Elképesztő játékosokkal találkoztam. Alberto Gilardinót fogtam, a Pool ellen Yossi Benayoun volt az emberem, de többször találkoztam Steven Gerraddal és a spanyol világés Európa-bajnok Fernando Torresszel is. Lyonban Bafetimbi Gomis számított az első számú sztárnak. Így utólag, alig hihető, hogy ilyen labdarúgók ellen futballoztam. Mivel komoly terhelést kaptunk, a vezetőedző rotálta a brigádot, szerdán végigjátszottam a telt házas derbit a világ egyik legkomolyabb arénájában, az Anfiled Roadon, hétvégén nem kerültem a keretbe, ezért a DEAC-ban léptem pályára NB II-es meccsen, ahol Kondás Elemér volt a vezetőedző. Tehát volt kontraszt a találkozókon. Egy évvel később is kiléptünk a nemzetközi porondra, az Európa Ligában a hat csoportmeccsből hármat játszottam végig, az ukrán Metalist Harkivval, a holland PSV Eindhovennel, valamint az olasz Sampdoriával voltunk azonos csoportban. Marasztalt a DVSC, de nem mindig voltam alapember – bár akadt olyan szezon, hogy 19 alkalommal kezdtem -, 24 évesen elfogadtam az UTE ajánlatát. Zoran Spilsljak lett a vezetőedző, aki jól ismert a DVSC- ből, a lilákhoz igazoltam.

Ami utólag hiba volt.

A karrierem szempontjából igen, ugyanis vitathatatlan, a debreceni időszak után lejtmenet következett. Amikor 22 évesen bemutatkoztam a BL-ben, minden jel arra mutatott, nagy ívű lesz a karrierem. Aztán Spisljakot pár meccs után menesztették a Megyeri útról, az új edzőnek nem kellettem. Siófokra kerültem kölcsönbe, kiestünk az élvonalból. Jól éreztem magam, kezdőként játszottam minden meccsen, balszerencsés körülmények között búcsúztunk. Mihalecz István, a siófoki pályaedző lett Ajkán a vezetőedző, invitált, Fehérvárról hárman jártunk Veszprém megyébe, Lattenstein Norbert, Thomas Sowunmi és én. Mihalecz az utánpótlás válogatotthoz került, én meg az NB II-es ZTE-hez, nem jutottunk fel, másfél év után visszatértem Ajkára. A tavasszal nem nyertünk meccset az NB IIben, kiestünk.

Következett a Kaposvár, az NB III-ban. Akkor aligha hitte, hogy a somogyiakkal rövidesen visszatér a legmagasabb osztályba.

Artner Tamás lett az edző, Ajkán már dolgoztunk együtt, ő invitált, valamint a klubot irányító Illés János. Utóbbi korábban is többször hívott, még Debrecenben játszottam, amikor először keresett, később is többször jelentkezett. Az első, kaposvári szezonomban a harmadosztályban nem voltam meghatározó, általában csere – Hadaró Valentin mögött vártam bevetésre – tavaly, az NB II-ben, főleg a tavasszal már biztos pontnak számítottam, valamint a most futó, NB I-es idényben is sokat vagyok pályán.

Bár a csapata messze lemaradt a mezőnytől, az ön játékára nem lehet különösebb panasz. Pedig hat év után került vissza a legmagasabb osztályba.

Mindent megteszek az edzéseken és a meccseken. Jól érzem magam Somogyban, tavaly nyáron két évet írtam alá. Megtaláltam a számításaimat, jó a társaság, jó kollektívát hozott össze Waltner Róbert szakvezető és Illés János. Lehetnénk sikeresebbek, bár nem adtuk fel, minden meccsen küzdünk a végsőkig, a realitás az, hogy a nyáron búcsúzunk a legmagasabb osztálytól. Kiderült, az első és második vonal között hatalmas a különbség, ami egy osztállyal lejjebb elég volt, itt kevés. Szervezettek vagyunk, a helyzeteink most is megvannak, de általában nem rúgjuk be azokat, a hibáinkat viszont azonnal megtorolják. Az NB II-ben egy-egy rontás után volt lehetőségünk javítani, most nincs, ha leváltjuk magunkat, rosszul tolódunk, azonnal baj van. A tavalyi feljutás számomra elégtétel volt, hogy lentről is visz út felfele, néhányan korán írtak le, legyintettek rám. Sikerül bizonyítanom, hogy megállom a helyem a legmagasabb osztályban is. A sérülések szerencsére elkerülnek. Ha ezúttal nem tudjuk megvalósítani a célunkat, a bennmaradást, úgy gondolom, olyan csapatunk lesz – a keretünk jelentős részének él a szerződése -, amely azonnal visszajuthat a legjobbak közé. Amíg tudok, futballozom, majd visszaköltözöm Fehérvárra. A nejem is a koronázóvárosban született, két gyermekünk van, minden ide köt bennünket. A foci mellett tanulok, Pécsre járok főiskolára, sportszervezést tanulok, reményeim szerint a nyáron diplomázom. Pár évig még futballozni szeretnék, amíg bírom a strapát, nem akarok elszakadni a focitól.