A futball szeretete hajtotta

Aligha lehetne elmenni szó nélkül a vezetőedző személye mellett, mikor a csákváriak idei remeklését vizsgálja az ember. A játékosait a partvonal mellől folyamatosan instruáló Visinka Ede egy pillanatra sem tűri a lazsálást, 90 percen keresztül feszített tempót vár el játékosaitól – amely mentalitás egy rendkívül erős mezőnyben egy rendkívül fia­tal csapattal is a 4. helyhez elegendő a labdarúgó NB II. tabelláján. Hogy honnan, miként jutott el idáig, és mik a további céljai „Ede bá”-nak? Erről mesélt nekünk.

Miként lépett rá fiatalon a labdarúgás útjára?

– Egy kis vajdasági faluban, Szilágyiban nőttem fel, amely abban az időben még teljesen magyar lakta volt. Kiskorom óta a többi gyerekkel együtt fociztam az iskolaudvaron és a helyi megyei harmadosztályú csapat pályáján. Nem mondanám, hogy kiugróan tehetséges voltam, viszont már akkor is látszódott rajtam az a fanatizmus, hogy én mindenképpen futballista szeretnék lenni. Az iskolában is hamar feltűnt a labdarúgás iránti szenvedélyem, és a tanárok mellett az igazgató is támogatott. Abban az időben még nem volt annyi utánpótlás-korosztály, így engem és a többi 1971–72-es születésű barátomat már 13 éves korunkban beépítettek az ificsapatba – nem volt egyszerű a kezdet, eleinte húszakat kaptunk.

Védőként szerepelt profi pályafutása során, hogyan alakult ki a helye a pályán?

– Míg faluszinten egy viszonylag magas játéktudásszintet képviseltem, addig középiskolás koromban a megyeszékhely Zomborra kerülve – aminek az utánpótlása akkoriban tele volt utánpótlás-válogatottakkal – nyilvánvalóvá vált, hogy a régi pozícióimon nem kerülhettem be a csapatba. Mindezek ellenére, mivel mindig a megbízhatóságomról voltam híres, könyörtelenül elvégeztem a feladatomat, és odatettem a fejemet, ahova más a lábát sem, védőként sikerült kiharcolnom a helyem a csapatban, és 16-17 éves koromtól már védőként kezdtek el képezni. Ez a mentalitás a későbbiekben sem változott, ma is a végsőkig elmegyek.

Jugoszlávián kívül Izraelben, Izlandon, majd Magyarországon is megfordult. Játékosként mely eredményére a legbüszkébb?

– Eredményesség és szint tekintetében egészen biztosan a Crvena Zvezda színeiben elért Jugoszláv Kupa-győzelmem a legnagyobb sikerem 1997 májusából. A Vojvodina ellen, oda-visszavágós rendszerben játszottuk a döntőt, ahol az első, 0-0-ra végződő mérkőzésen kezdőként jutottam szóhoz, a másodikon pedig 1-0-ra sikerült győznünk. Az összképet nézve viszont a belgrádi Radban lettem igazán meghatározó, első osztályú játékos, és bár igen későn, 25-26 éves koromra érkezett ez el, meghatározó időszaka lett életemnek. Több külföldi csapat is megfigyelt ezt követően, voltak érdeklődők Belgiumból, Görögországból, de még Japánból is, azonban ezek a transzferek valamilyen részletkérdésen mindig elcsúsztak. Nem bánkódom azonban emiatt, járom azt az utat, amelyet a Jóisten számomra kijelölt, és úgy hiszem, edzőként még többre vagyok hivatott, mint játékosként.

Mi indította el edzői karrierjét?

– 2009-ben Kecskemétre kerülve kezdtem el segíteni az utánpótlásban dolgozók munkáját, és bár ott még játszottam egy keveset az NB III-as csapatban, igazából onnan indult az edzői pályám. Belgrádban végeztem el a B-licenc képzését, míg – az akkor NB I-es – Kecskemétnél folyamatosan elláttak munkával, pályaedzőként öt éven keresztül több komoly szakemberrel dolgozhattam együtt.

Diósgyőri kitérő után pedig Fejér megyébe hozta az útja.

– 2016 nyarán érkeztem a Puskás Akadémiára, ahol első évben az U15-ös csapattal aranyat, majd egy évvel később az U16-tal ezüstöt szereztünk. A tavalyi szezon során az NB III-as gárdát irányítottam, és a velük megszerzett harmadik helyet tartom edzői karrierem eddigi legnagyobb eredményének. Így érkeztem el a jelenlegi helyzetembe, remekül érzem magam Csákváron, amely egy igazán nagy betűs csapat, tele jó emberekkel, akik folyamatosan segítik egymást. Meglátjuk, hogy mi lesz a bajnokság sorsa, de sorsszerű, hogy az elmúlt három év arany-, ezüst- és bronzérme után idén egy negyedik helyet szerezzek majd a csapatommal.

Amennyiben nyáron beérkezik egy NB I-es ajánlat, milyen eséllyel várhatnának pozitív reakciót?

– Azt érzem, hogy nagyon sok van bennem, amit az eddigi eredményeim tükröznek. Ha egy ilyen ajánlat érkezne, természetesen leülnék mind a Puskás Akadémia, mind a Csákvár vezetőségével, hogy ők mit gondolnak jónak a fejlődésem szempontjából, de nem gondolom, hogy akadályoznának a váltásban. A legfontosabb, hogy továbbra is meglegyen a töretlen fejlődés, de nem erőltetek semmit.