A fehérvári klubokra rangadó vár

2020.02.14. 08:00

Célegyenesben a férfi kézisek

A 4. helyen telelő Alba-MÁV-Előre SC és az újoncként a folytatást a 7. pozícióból váró Cunder TU Kézisuli csapata is bizakodva várja a hétvégi rajtot az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban.

Krebsz András

A küzdőszelemmel nem volt probléma az eddigiek során

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A dobogóra is esélyes Alba együttese túl van a téli felkészülési mérkőzésein, a szakmai stáb a héten még hátralévő edzéseken csiszolhatja a megálmodott taktikát.

– Az edzőmérkőzéseink, amelyeken a komplett csapatunkkal egyszer sem tudtunk kiállni, vegyesen sikerültek: több biztató jelet láttunk a fiataloktól, ugyanakkor előjöttek nem várt dolgok is. Szerencsére még időben kiderültek a hiányosságaink, ezeket vasárnapig próbáljuk kiküszöbölni – mutatott rá Madár Imre, a klub tiszteletbeli elnöke.

Kanyó Bencéék számára nem is kezdődhetne nehezebben a tavasz, a fehérváriak ugyanis az ősszel a mindössze egyetlen pontot elhullajtó Csömör otthonába látogatnak a hét utolsó napján. A két csapat szeptemberi mérkőzésén a listavezető kiélezett összecsapáson egy találattal bizonyult jobbnak (26-27) Bárdos Gergőéknél, az Alba játékosait tehát az egyébként is nagyon fontos két pont begyűjtése mellett a visszavágás reménye is fűtheti.

A küzdőszelemmel nem volt probléma az eddigiek során
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Nagyon erős a csoportunk, hiszen rajtunk kívül hat olyan alakulat is található, akik bárkit képesek legyőzni. A lehetőségeinkhez képest mindent megtettünk a felkészülés alatt, reményeink szerint tudjuk teljesíteni az év elején kitűzött célunkat – tette hozzá Madár Imre, aki bízik a jó rajtban és az éremszerzésben.

Az újonc cunderesek is lejátszották a bajnoki szünetre leszervezett edzőmérkőzéseiket, a tavaly ezüstérmet szerző városi riválissal szemben azonban az Erdei Krisztián irányította gárda kénytelen volt megválni az egyik kulcsjátékosától a télen.

– Tárkányi Bence Ajkára igazol, sajnos nem tudtuk maradásra bírni, Bence kiesésével jelentősen gyengültünk. Utánpótlás egyesületként nagyon nehéz a felnőtt csapatunknál megtartani a játékosokat – árulta el a Cunder TU Kézisuli trénere.

A gólerős balszélső 62 találatával Dreska Dániel mögött a fehérváriak második legeredményesebb játékosa volt az ősszel, Erdei Krisztián és segítői számára Tárkányi pótlása tehát nem ígérkezik egyszerű feladatnak.

– Bízom benne, hogy a felkészülés alatt sikerült kiküszöbölni a kezdeti nehézségeket. Az első találkozó mindig kiemelten fontos, nem mindegy, hogyan indítjuk a szezont. Szeretnénk megtartani a jelenlegi helyezésünket, erre pedig reális esélyt látok – szögezte le Erdei.

A Cunder Kézisuli számára már szombaton megkezdődik a 2019/20-as bajnokság tavaszi idénye, a fehérváriak azt a Pilisvörösvárt fogadják, akikkel az ősz folyamán egyedül játszottak döntetlent (28-28). A Pest megyeiek egy ponttal előzik meg Bokréta Bencééket, így hazai siker esetén helyet cserélne a tabellán a két együttes, vagyis érdemes lesz a helyszínen szorítani az év első cunderes sikeréért a KÖFÉM Sportcsarnokban.

A mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában