A nyolcvanas években már létezett komoly labdarúgó utánpótlás-nevelő műhely

Történelmet írtak, bár erről fogalmuk sem volt. Az ország szinte minden szegletéből iskoláztak be tehetségeket, akik a József Attila kollégium egyik emeletén laktak a Széchenyi úton, négyágyas szobákban. A diákok egyik része döntően a Vasvári Pál Gimnáziumban tanult, a másik az Árpád Szakképzőben, de akadtak néhányan, akik máshol koptatták az iskolapadot. Ami biztos volt, az, hogy a Vidi utánpótlásában kergették a labdát.

A Videoton gyár finanszírozásával már akadémiai rendszer szerint gyakoroltak

– Ez volt a mai akadémiák elődje, még akkor is, ha nem tudtuk, hogy mi is ez valójában. Forradalmi ötlet volt a Vidi utánpótlásának vezetőitől, akik megérezték, hogy az 1984–85-ös UEFA Kupa-menetelést meg lehet lovagolni, ugyanis akkor a klub talán az egyik legnépszerűbb volt az országban. Vidéken különösen. Budapesti gyerekek érthetően nem akartak vidékre költözni, de az ország különböző pontjain akadtak tehetségek, akik örömmel jöttek tanulni és focizni Fehérvárra. Németh Lajos bácsi rengeteget dolgozott velünk, eleinte féltünk tőle, mert rendkívül szigorú volt, ugyanakkor vigyázott ránk, megtaláltuk vele a közös hangot. Neki elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy ennyi tehetséget kitermelt a Vidi – mondja Halmai Gábor.

Ő helyi gyerekként nem volt kollégista, viszont egy csapatban játszott sok tehetséggel, akik akkor kerültek Fejérbe.

– Jung József volt az edzőnk, többször mondta, jönnek remek képességű fiúk az ország különböző pontjairól, akik között biztos lesznek olyanok, akik elveszik majd azoknak a helyét a kezdőben, akik nem teszik oda magukat. Meg is jöttek az újak, egy csapatnyian, edzőmeccsel indítottunk, ami nem sikerült jól, gyakorlatilag vérre ment, én gyorsan összeverekedtem Vas Lacival, aki most a Pécsi MFC vezetőedzője az NB III-ban. Érdemes lett volna ötvözni a régit és az újat, így viszont hiába volt jó az ötlet, rossz hatást váltott ki. Aztán gyorsan összeszoktunk, nagyon jó barátok lettünk, ma is tartjuk a kapcsolatot az ország különböző pontjain élő egykori társakkal. Lett a Vidinek ifi A és B csapata, rengeteg tehetséggel, Jung József dirigálta az egyik brigádot, Pemmer György a másikat. A húzás bejött, megnyertük az országos ifjúsági bajnokságot, ami nagy szó volt akkoriban – teszi hozzá Halmai, akik a legtöbbre vitte ebből a videotonos korosztályból, 57-szer szerepelt a felnőtt nemzeti együttesben, légióskodott Belgiumban és Izraelben.

Persze, nem csak az 1970-es évek elején született gárda tagjai körül kerültek sokan középiskolásként Fehérvárra. Előzőleg is akadtak tehetségek, akiket észrevettek a Vidi éles szemű megfigyelői, akiket kiszúrtak, az általános iskolából érkező fiúk már itt kezdték tanulmányaikat eggyel feljebb.

– A néhány évvel korábban átadott József Attila kollégiummal 1977-ben kezdtünk együttműködni, az igazgató, Radovics János partner volt mindenben, az emeletet használtuk, több mint harminc labdarúgó számára biztosítottak elhelyezést. A kollégiumhoz közeli étteremben reggeliztek, ebédeltek és vacsoráztak, mint az intézmény többi lakója, illetve a város sok középiskolása. A sokszor válogatott kapus, Disztl Péter korosztálya volt az első, akadémistának nevezhető osztály, aztán jöttek a többiek. A Videoton gyár fizette a számlát, az elhelyezés, az étkezés kapcsán, valamint a tanárokat, akik korrepetálták az iskolai tanulmányokban gyakran megakadó játékosokat – mondja Németh János, a Mol Fehérvár FC utánpótlás-technikai vezetője, aki napjainkban tartja a kapcsolatot az összes intézménnyel.

A srácoknak volt saját mosógépük, hűtőgépük, adott időközönként kaptak sajtokat, húskészítményeket, egyebeket, ha nem volt elég az étteremben kapott koszt – amúgy egyébként elég volt –, jussanak még kalóriához. A klub elsősorban a Vasvárival, valamint az Árpáddal kötött együttműködési szerződést, akadtak, akik a gimnáziumban szereztek érettségi bizonyítványt, mások szakmát tanultak utóbbi suliban. De olyan is akadt, aki a Vasváriban kezdett, de gyorsan átkerült egy másik, székesfehérvári tanintézménybe.

– Örömmel jött mindenki, a Videoton név nagyon jól csengett már akkoriban is. Most is létezik az együttműködés a koronázóvárosi középiskolákkal és a kollégiummal, ugyanúgy elfoglalunk egy emeletet. A nyári felkészülés kezdetén a gyerekeink szintén ott laknak, abban a szobában, amit év közben is „bitorolnak”. A 8. emeletet használjuk, jelenleg is 33 gyerekünk lakója az intézménynek. Főleg a Vasváriba, a Kodolányiba, a Széchenyibe és az Árpádba. A Videoton gyárat a rendszerváltás után privatizálták, ahogy elengedték a felnőtt csapat kezét, lett Waltham FC 1991-ben, az utánpótlásképzést, a kollégisták elhelyezését sem az üzem finanszírozta, hanem az egyesület – teszi hozzá Németh.

Hazánkban a fehérváriak számítottak úttörőnek, illetve akadt még egy hasonló kezdeményezés, a ZTE égisze alatt, a zalai megyeszékhelytől harminc kilométerre a klub üzemeltetett futballkollégiumot, Pacsán. A ZTE FC korábbi ügyvezetője, a jelenleg a határszéli, a szlovén másodosztályban érdekelt FC Lendava ügyvezetője, Kocsárdi Gergő teszi hozzá, anno a ZTE serdülőjeként gyakran találkoztak a pacsai fiúkkal, akik később az egerszegiekhez kerültek. Ugyanis a faluban csak általános iskolás labdarúgókat képeztek, ami nagyban különbözik a Vidi egykori modelljétől. A helyi iskolában tanultak, a sportkollégiumban a focista nebulókat szállásolták el, a testnevelésórákat a fociedzések jelentették. Persze, a gyerekek tréningeztek délután is. Az iskola ma is működik, a futballkollégium évtizedekkel ezelőtt bezárta kapuit. „Nem csak a környékről, az ország több pontjáról érkeztek ide játékosok, akadtak köztük rendkívül tehetségesek, akik a nyolc osztály elvégzése után kerültek a ZTE-hez.”

Ismert, élvonalbeli futballista lett Németh Tamás, a balszélső, aki az ezredfordulón a Videotonban is szerepelt, később a Szombathelyi Haladásban, pályafutását osztrák alsóbb osztályban zárta. „Éveket töltöttem Pacsán, ahol remekül éreztem magam, megtanították a futball alapjait.” Nála is nagyobb karriert futott be a Zalaszentgróton született jobbszélső, Herczeg Miklós, aki 12 alkalommal a válogatottban is szóhoz jutott. Pacsán egy évet töltött, majd a Rába ETO kötelékébe került,a zöld-fehérek játékosaként mutatkozott be az élvonalban.

De vissza a Videotonhoz. A mindenki által Guszti bácsinak becézett játékosmegfigyelő, Csiszár Imre, valamint a Vasvári matektanára, Lakos Imre járta a pályákat a hetvenes évek végétől. Ha a Vidi serdülője játszott, nélkülük nem kezdődhetett meccs, nem csak a piros-kékben rohangáló gyerekeket figyelték, az ellenfél legjobbjait is. De elutaztak az ország legtávolabbi pontjaira is, ha megneszelték, hogy akadt csiszolatlan gyémánt valamelyik falusi együttesben. Disztl László, a fentebb említett Péter öccse 28 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, öt évet töltött Belgiumban, az FC Bruges együttesénél, az első magyar futballista, akik a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt, jelenleg az NB I-es Kaposvári Rákóczi vezetőedzője Belső-Somogyban…

– A bátyámhoz hasonlóan én is a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” elnevezésű, az MLSZ által szervezett tehetségkutatón tűntem fel. Baján születtem a testvéremhez hasonlóan, valamint játszottam a megyei I-es csapatunk serdülőjében. Ahogy Peti, én is bekerültem az országos döntőbe, Bács megyéből. Fejér legjobbjaival találkoztunk, Dunaújvárosban. Akkoriban élvonalbeli volt a Kohász, mi, nyolcadik osztályos általános iskolások vívtuk az előmeccset, nagy szó volt az ekkoriban. Engem is kiszúrtak a Vidi megfigyelői, de a döntésben, hogy ide igazolok, szerepet játszott a bátyám is. Csiszár Guszti bácsi a klubot képviselte, Lakos Imre pedig az iskolát, eldőlt, a Vasváriban tanulok, a Videotonban futballozom. Az iskolai csapat is nagyon komoly volt akkoriban, rendre ott volt az országos döntőben a nagypályás, középiskolás bajnokságban, nyertünk mi is és a bátyámék is. Én első voltam, Péter harmadikos, Horváth Gábor pedig végzős, a szintén sok élvonalbeli meccsel rendelkező Nagy Tiborhoz hasonlóan. Ők jelentették az első, sport tagozatos osztályt. Nagyon komoly csapatunk volt, Porogi Lajos később szintén szerepelt a Vidiben. Emlékszem, 1976 nyarán kerültem ide, az első évben a belvárosban, a Fő utcán volt a kollégiumunk, a jelenlegi múzeum épületében. Egy évvel később adták át az új, modern kollégiumot a Széchenyi úton, a 9. emeletre kerültünk.

A kilencvenes évek elején, a franciáktól hazatérő Burcsa Győző edzősége idején biztos pontnak számító jobbhátvéd, Molnár Zsolt az öccsével, Csabával Dinnyésről került a Vidibe, valamint a József koleszba.

– A néhány éve elhunyt utánpótlásedző, Jung József tartotta a kapcsolatot a kollégium vezetőivel. Ahogy az elődeink, mi is tervszerűen nyertünk elhelyezést az intézménybe, a korosztályomban akadtak alföldi gyerekek, Fórizs István, Dobos András onnan érkezett, Pápáról jött Kapfinger András, Bonyhádról Babai László, Keszthelyről Fodor László, abban az időszakban igazolt ide például Kutasi Gábor, Takács Lajos, Földes István. A többségből élvonalbeli labdarúgó lett. Remek közösség volt, az idősek figyeltek a fiatalokra.