Hat gól sem volt elég

2019.12.06. 21:53

Csak az utolsó 8 másodpercben vezettek a románok

A Neaguval és Pinteával felálló román női kézilabda válogatott útját állta a magyaroknak, s ezzel elütötte a mieinket a női kézilabda világbajnokságon a középdöntőbe jutástól.

Korondy Tamás

Háfra Noémi (labdával) hiába adott bele mindent, négy gólja kevésnek bizonyult a sikerhez Fotó:MTI

A magyarok számára a döntetlen is továbbjutást ért volna, de nem erre blazírozott Kim Rasmussen gárdája – a csütörtöki taktikai gyakorláson a védekezésre koncentráltak, azon belül is leginkább az ellenfél szupersztárjának, Cristiana Neagunak a semlegesítésére. A CSM București balátlövője életveszélyes – az eddigi 4 találkozóján harmincszor talált be, Montenegró ellen pedig tizenegyszer volt eredményes. Úgy nézett ki, a külön tréning meghozta a kívánt hatást, hiszen a találkozó a Tomori-Kovacsics-Háfra-Klujber-Schatzl ötös vezényletével zsinórban 5 magyar góllal indult, 0-5. A gyors pofonból Perianu ébresztette fel a piros-sárgákat a 8. percben, ám Tomori és Kovacsics találatával már hat volt közte, 1-7. Neagu is megérkezett a mérkőzésbe, s vezényletével néhány perc elteltével le is dolgozták hátrányukat háromra a határszomszédok, 6-9.

Parádésan játszottak a magyar lányok, s ez abból is érződött, hogy az első félidőben a románok 7 labdát adtak el, ezzel szemben a magyarok mindössze egyet. Lukács a szélről, majd Háfra és Schatzl átlövésből volt eredményes – ennek a zsinórban 3 gólnak köszönhetően kétszer annyi gólunk volt, mint ellenfelünknek, 6-12. A nagyszünetig mindkét gárda 4-4 gólt szerzett, s így maradt a hat gólos előnyünk, 10-16.

Háfra Noémi (labdával) hiába adott bele mindent, négy gólja kevésnek bizonyult a sikerhez Fotó:MTI

A második játékrész azonban teljesen más játékot hozott – a románok elkezdték bedobálni azokat a helyzeteket, amiket az első fél órában nem, s így két gól maradt a hatból. Továbbá beigazolódott a félelmünk is – az idő előrehaladtával egyre fáradtabbak lettek a magyarok, s emiatt egyre kevésbé is tudták feltartóztatni Cristina Neagut. Ő és Pintea vette vállára a reménytelen helyzetben lévő románokat – négy góljukkal villámgyorsan feljöttek kettőre, 17-19.

Az 50. percben már 21-22 volt az eredmény, a hatgólos magabiztos előnynek – no, meg az azzal járó játéknak – nyoma sem volt, idegesen és kapkodva kezdtünk játszani.

Neagu nemcsak akcióból, de a hétméteres vonal mögül is magabiztos volt, nem is hibázott a mérkőzésen pontdobásból. Az utolsó 10 percben Szabó Laura és Kovacsics Anikó vették vállukra csapatunkat – ám ketten is kevesek voltak a második játékrészre lényegesen legyengülő védekezéshez.

1 perccel a lefújás előtt – először a találkozó során – egyenlített Románia (27-27), majd a győzelemért is támadhatott, végül Neagu (10. gólját meglőve) egy hetessel meg is szerezte, időnk pedig már nem volt válaszolni, a vége 28-27.

JEGYZŐKÖNYV

Románia– Magyarország 28-27 (10-16)

Yamaga, Japán. Overall Gymnasium. Vezette: T. Kuttler, M. Merz.

Magyarország: Bíró, Kiss, Triffa – Faluvégi, Lukács 2, Klujber 1, Kovács

2, Kovacsics 5, Tóth, Vámos 1, Szabó 6, Tóvízi 1, Háfra 4, Tomori 3,

Márton, Schatzl 2. Vezetőedző: Kim Rasmussen.

Románia: Cuica, Demu, Dudanska – Udristioiu, Viziteu, Serficeanu 4,

Pristavita 1, Dache, Zamrifescu, Pintea 2, Ostase 2, Neagu 10, Perianu

2, Polocoser, Florica, Iuganu 6. Vezetőedző: Tomas Ryde.

Kiállítások: 12, ill. 8.

Hétméteresek: 9/9, ill. 4/4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában