Ökölvívás

2019.10.21. 20:59

Balogh Bálint az ország legjobbja

Nem sokkal azután, hogy Tóth Adrián a serdülők között lett aranyérmes, klubtársa, Balogh Bálint a juniorok mezőnyében verte végig minden ellenfelét, s lett az ökölvívók magyar bajnoka.

Ferencz Balázs

Turós Arnold (b) tanítványai egyre eredményesebbek

Fotó: Varkocs

A Varkocs György Box Klub öt öklözőt indított a junior országos bajnokságon, s egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza. Turós Arnold vezetőedző tanítványai közül Tórizs László élete első versenyén egy rutinos egri sráccal csapott össze az 52 kilósok között, s vereséget szenvedett. A 60 kilogrammosok súlycsoportjában Major László sem tudta sikerrel venni az első akadályt. A juniorok 63 kg-s kategóriájában két fehérvári is ringbe lépett.

Lakatos Viktor debütált az ob-n, s nagy meglepetésre az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi döntős állta útját, így bronzérmet nyert. Balogh Bálint azonban bosszút állt klubtársán. Az egri viadal első napján legyőzte azt a versenyzőt, aki idáig mindig megverte őt. A második napon egy válogatott kerettagsággal kacérkodó rutinos ellenfelet vert meg egyhangú pontozással. Az elődöntőben egy szintén tapasztalt riválist múlt felül, hogy aztán a döntőben összemérje erejét a miskolci Budai Róberttel. A súlycsoport első számú válogatott bunyósa nem bírt Baloghgal.

– Az eddigi ötven mérkőzése közül, most bokszolta a legjobb meccsét, még én is meg voltam elégedve a bunyójával – értékelt a mindig tökéletességre törekvő Turós Arnold. – Összeszedetten bokszolt, betartotta a taktikai utasításokat, sokkal gyorsabb volt, mint korábban. Testen és fejen is megfogta ellenfelét. Lábmunkája kiemelkedő volt, és sokat jelentett, hogy az elődöntőben fel tudta térképezni ellenfele stílusát. Bálintnak egyébként is jó szeme van ehhez, magas a ringintelligenciája.

Turós Arnold (b) tanítványai egyre eredményesebbek
Fotó: Varkocs

Balogh Bálint nagyarányú pontozással győzött, s felkeltette a korábbi szövetségi elnök, Erdei Zsolt figyelmét is.

A hölgyeknél Nagy Evelin is eljutott a döntőig. A legnépesebb, 57 kg-os súlycsoportban az első napon egy kick-box Európa-bajnok lánnyal szemben dolgozott meg a győzelemért. Az elődöntőben nagyon erőszakos ökölvívással rukkolt elő, majd a fináléban nagy riválisa, a szintén miskolci Varga Beáta várt rá. Mérkőzésük kiérdemelte az ob legjobb női meccsének járó elismerést, de Evelinnek itt ezüstérem jutott. Ugyan ellenfele fölé nőtt a bokszban, de Varga agresszívabb és erőszakosabb volt, így Miskolcra került a bajnoki cím.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában