Az Alba Fehérvár edzői a válogatottnál

2019.09.27. 14:10

Trénerek szövetségi szerepkörben

Két albás szakember, Pethő Ákos és Góbi Henrik dolgozik a jövőben az U18-as fiú válogatottnál.

Horog László

Góbi Henrik (balra) és Pethő Ákos utánpótlás-nevelő munkájára felfigyeltek a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél is Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az utóbbi három esztendőben az U18-as fiú klubcsapatokkal egyaránt bajnoki címet nyerő Pethő Ákos lett a fiú U18-as nemzeti kosaras együttes vezetőedzője, segítője pedig Góbi Henrik. A trénereket kedden nevezte ki a szövetség elnöksége.

– Nem lepett meg a felkérés, előzőleg volt már megbeszélés ez ügyben. Nagy megtiszteltetés, hogy az MKOSZ illetékesei, az elnökség és a szakmai bizottság tagjai bizalmat szavaztak nekem. Köszönettel tartozom az Alba Fehérvár vezetőinek, hogy támogatásukról biztosítottak, Balássi Imre elnök és Simon Balázs ügyvezető támogatása sokat jelentett – mondja Pethő Ákos.

A 34 esztendős szakember 2017 nyarán került Fehérvárra Nyíregyházáról, ahol bajnoki címet nyert a 18 éven aluli, nyírségi együttessel. Ezt folytatta a koronázóvárosban is, az Alba gárdáival, tavaly nyáron Nyíregyházán, pár hónapja pedig Szolnokon rendezték a finálét. Tanítványai egyik településen sem szenvedtek vereséget.

Góbi Henrik (balra) és Pethő Ákos utánpótlás-nevelő munkájára felfigyeltek a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél is
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

– A fehérvári utánpótlás vezetője, Farkas Sándor keresett meg két és fél éve, vele beszéltem a részletekről, nehéz döntés volt elhagyni a szülővárosomat, valamint a bajnokcsapatomat, de nem bántam meg, remekül érzem magam Fehérváron. A zsinórban szerzett három bajnoki arany nyilván hozzásegített a szövetségi kinevezéshez, mivel ehhez a korosztályhoz kerestek szakvezetőt, tulajdonképpen logikus volt a választás. Az Albánál a nyártól az U20-at vezetem, valamint a felnőtt együttes szakmai stábjába tartozom Jesus Ramirez, Alejandro Zubillaga és Adrian Medina társaságában. Új kihívás, remek az edzői team és a hangulat a csapatnál. Az U18-as válogatottnál az első összetartásra október utolsó hetében kerül sor az MKOSZ-csarnokban. Öröm, hogy fehérvári kollégával, Góbi Henrikkel dolgozom együtt, a stábunk tagja még Losonczi Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában