Orbán Attila csupaszív, alázatos játéka hiányozni fog

Tényleg igaz? Minden szakmabeli úgy véli, hogy lett volna önben még néhány jó év!

– A hír igaz, tényleg visszavonultam az aktív játéktól. Nehéz döntés volt, viszont választanom kellett, folytassam-e hokit, vagy a civil életben találjam meg a helyem.

Dunaújvárosban indult a pályafutása. Miért éppen a hokit választotta?

– Kercsó Árpád eljött az óvodába felmérni bennünket, látta, hogy jók az adottságaim, ráadásul az elsők között végeztem. Kiválasztott, másnap pedig megnéztem a pályát. Tetszett a hoki, ott ragadtam, azt is mondhatom, hogy rátettek a sínre, és azóta is ott vagyok.

Már korán eldőlt, hogy bekk lesz?

– Az elején jó ideig csatár voltam, igaz hogy kis korban még nem dől el, hogy ki milyen poszton játszik. Mindig is támadó szellemű védő voltam, bárhol játszottam, és ezzel egyenes arányban mindig ponterős is voltam. Fehérváron főleg a keményebb védekezésen volt a hangsúly, de ott is jöttek a pontok elég rendesen. Mindig is megvolt bennem az úgynevezett csatárvér. Szerencsére elég jó lövőerővel rendelkeztem, ha tudtam, akkor lőttem, és segítettem ezzel is a csapatomat.

Sokan emlékezhetünk arra, amikor Fehérvárra került húsz­évesen: egy halk szavú, de annál keményebb, és harcosabb játékost ismerhettünk meg önben. Őszintén, kitől tanulta a legtöbbet?

– Sille Tamástól; a Stanley Kupa-győztes bekktársamtól, Rick Jackmantől; Ladányi Balázstól; a svéd hátvédtől, Oscar Ackeströmtől; valamint Palkovics Krisztián játéka tetszett még nagyon. Ebben az ötösfogatban találtam meg önmagamat!

Az EBEL-ben 325 mérkőzésen lépett jégre, ez óriási szám. Mit adott ez a bajnokság Önnek?

– Minden ember életében az első szerelem a meghatározó, nekem a jégkorong volt az első szerelmem. A hoki sok mindenre megtanított, főleg az a magas szintű jégkorong, amit a Fehérvárral játszottunk. Nagyon sokat kaptam ez alatt a sok év alatt: megtanultam harcolni másokért, küzdeni, kitűzött célokat elérni, megismertem önmagamat, és mint az élet sok területén, megtanultam kezelni az alázatos győzelmet, és az emelt fővel viselt, de megszenvedett vereséget. Ezek az útmutatók, amik meg fogják határozni az életem következő szakaszát. Mondhatom azt, hogy a hoki a nagybetűs életre is felkészített, segítségével emberként is helyt tudok állni! A legszebb éveimet töltöttem Fehérváron, óriási élmény volt az ördögkatlanban játszani. A szurkolóknak is nagyon sokat köszönhetek, ahogy engem fogadtak, nem fogom soha elfelejteni! De büszke vagyok arra is, hogy a KMH csapatkapitányaként fejeztem be a pályafutásomat.

A válogatottban 62-szer játszott, részt vett három vb-n. Lehetett volna ez a szám több is? Milyen emlékeket őriz ezekről a meccsekről?

– Az egyik legnagyobb dolog volt számomra, amikor kiharcolta a válogatott Krakkóban az „A” csoportos vb-részvételt. Nagyon jó ellenfelek, klasszisok ellen játszhattam, szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezeket az éveket megélhettem a legjobbak között. Nem panaszkodhatom, mert teljesnek érzem a karrierem.

Lemondtak Önről 2017-ben Fehérváron, vagy önként vette a kalapját?

– Közös megegyezéssel távoztam, akkoriban nagy váltás volt a klubnál, lecserélődött a menedzsment. Három-négy ge­neráción keresztül ott voltam, összesen hét évet töltöttem Fehérváron, így gondoltuk a legjobbnak a vezetőkkel közösen.

Hogyan tovább? A palánkok mellett marad esetleg edzőként, vagy eltávolodik a sportágtól, és a civil életben folytatja?

– Biztos, hogy valamilyen szinten maradok a jégkorong mellett, nem szeretném elengedni. Főleg azért, mert szeretem! Jelenleg gyerekeknek tartok jégkorong-speciális felkészülést, ehhez megvan a képzettségem, de többet nem szeretnék elárulni. Csupán annyit, hogy vidéken található a klub. Leginkább arra vágyom, hogy vidéken éljek, szeretnék egy kicsit lenyugodni egy farmon, ahol állatokkal, lovakkal foglalkozhatok – morfondírozott Orbán Attila.