Pénteken dőlnek el a fontos kérdések

2019.06.27. 18:59

A vk élmezőnyébe vágynak a lányok

Japán fővárosa a házigazdája az öttusázók világkupadöntőjének. A csütörtöki vívást Alekszejev Tamara a 6., Kovács Sarolta a 9. helyen zárta.

Horog László

A kirobbanó vívóteljesítmény elmaradt, de Alekszejev Tamara (balra) és Kovács Sarolta sem lehet csalódott Fotó: a szerző

„Túl nagy a távolság, ezen változtass! Amúgy menni fog ez” – közölte hangosan a pástok mellett, tisztes távolságban álló Kállai Ákos, a női öttusázók szövetségi kapitánya a tokiói vk-döntő első néhány csörtéje után, Alekszejev Tamarához fordulva. Az Alba Öttusa SE sportolója nem kezdte jól a viadalt, 15 csörte után mínuszban volt, 7 győzelem és 8 vereség állt a neve mellett. Kovács Saroltával vívta az első asszót, amit utóbbi nyert. Saci más utat járt be a páston, mint kolléganője, ugyanis a Volán Fehérvár pentatlonistája remekül indított, sorra aratta a győzelmeket, majd elvesztette a fonalat. Hullámvölgybe nem került ugyan, egy, a folytatásban szerzett diadal után rendre vereség következett. „Sajnos nem érzem annyira a vívást, mint az elején, elkövetek néhány butaságot” – közölte Kovács.

A kirobbanó vívóteljesítmény elmaradt, de Alekszejev Tamara (balra)
és Kovács Sarolta sem lehet csalódott Fotó: a szerző

A fáradtságra, az időeltolódásra egyik lány sem panaszkodott. Szerda este – helyi idő szerint – érkeztek a Japán fővárosba, bár hosszú, de összességében kényelmes repülés során sikerült szinte végig aludniuk, valamint a hotelben sem volt gond a durmolással. Alekszejev remekelt, zsinórban tízszer nyert, ezzel folyamatosan haladt egyre feljebb, Kovács pedig őrizte pozícióját és plusz ötös mérlegét. Tamara hirtelen három vereségbe szaladt bele, aztán megint nyert, ám utolsó asszóját elvesztette a gyenge vívónak számító amerikai Achterberg ellen, emiatt joggal bosszankodott. Kovács búcsúzóul legyőzte a tengerentúlit.

A tusát a litván Laura Asadauskaite nyerte (27-8), 262 ponttal, Alekszejev 6. lett (22-13), 232 pontot gyűjtve, Kovács pedig a 9. helyen zárta az első versenynapot, (20-15), 220 pontot szerezve. A lányok nem voltak felhőtlenül boldogok, de szomorúak sem.

– Az eleje nagyon nehezen indult, talán az időeltolódás miatt voltam tompább a kelleténél. Amúgy nem vagyok szomorú, a 22-13-as eredménynél kicsivel ugyan jobbra számítottam, de azt mondom, soha rosszabbat – jegyezte meg Alekszejev.

Hasonlóan vélekedett a vívásáról Kovács is. Nem elégedetlen, de zárhatott volna előkelőbb pozícióban is.

– Nagyon jól kezdtem, utána hullámvölgybe ugyan nem kerültem, de sajnos nem tudtam tartani az elején elkapott ritmust. A 20-15-ös eredmény nem rossz, de több van bennem. A közepesnél jobbra értékelem a teljesítményemet. Pénteken dőlnek el a fontos kérdések, remélem, ott leszek az élmezőnyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában