Éjjel-nappal futball

Ideges?

– Nem, bocsánat, egyszerűen csak a szombati osztályozó jár a fejemben – mondja kezét tördelve a Mol Vidi FC női labdarúgó szakágának koordinátora és egyben a fehérváriak utánpótlásedzője, Róth Magdolna. – Tudja, ezzel kelek-fekszem, sőt, erről álmodom, már ha sikerül egyáltalán elaludni. Próbálok minden eshetőségre felkészülni a Kelen SC ellen.

Pedig önnek már nem a pályán kell bizonyítania.

– Igaz, de ez nem változtat a tényen: ha a két összecsapás alapján mi leszünk a jobbak, akkor jövőre az NB I-ben játszhatunk, ami óriási siker lenne a klub történetében.

Mit csinál egy koordinátor?

– Jelenleg a Vidi négy női csapatának adminisztratív, operatív teendőiért felelek. A magánéletben focit nézek: akár több száz összecsapást is képes vagyok követni egy héten, amelyeket kielemzek.

Tehát nem edző?

– De, az U19-es lányoknak és a felnőttgárdának is én vagyok a másodedzője. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA – a szerk.) B licencét szereztem meg, amit egyébként Spanyolországban, Malagában kezdtem el, majd később itthon fejeztem be.

Hogy került külföldre?

– Kaptam egy lehetőséget az élettől, szerencsére tudtam vele élni. Dunaújvárosiként engem is beszippantott a futball, a Pentele SE-ben voltam igazolt játékos, később a DPASE utánpótlásában dolgoztam, végül a férfi felnőttcsapat technikai vezetője, koordinátora lettem. Öt éve jött ez a megkeresés, és amire észbe kaptam, már Malagában találtam magam, hasonló feladatokat ellátva. Eleinte két, utána négy együttes ügyeit intéztem, majd a 19 évesek mellett az első csapat másodedzője is voltam három évig. Két akkori labdarúgóm a Barcelona színeiben BL-döntőt játszott egy hete nálunk, Budapesten.

Gondolom, ön is ott volt.

– Persze, Domonyai László és Garami József társaságában néztem meg a találkozót.

Ne haragudjon, de meg kell kérdeznem, miért jött haza?

– Mert lejárt a szerződésem, amit nem kívántam meghosszabbítani. A foci mellett anya is vagyok, van két gyermekem itt, Magyarországon. A lányom vízilabdázik, a fiam búvárúszásban jeleskedik.

Nyelvi nehézségei voltak?

– Szerencsére nem, ugyanis anyanyelvi szinten beszélem a spanyolt. Persze ehhez az is kellett, hogy mindenki támogasson az évek során úgy a szakmában, mint a magánéletben. Mindenhol volt egy szótár: a konyhában, a nappaliban, de még a WC-n is. Ha valamit nem tudtam, gyorsan kikerestem, illetve mindig füleltem, amikor kijavítottak.

Könnyűnek hangzik.

– Pedig egyáltalán nem az. Hosszú utat jártam be eddig. Eleinte titokban fociztam, édesapám szatyorban csempészte ki otthonról a stoplisomat. Szegény anyu meg azt hitte, hogy úszni tanulok. Addig, amíg le nem buktunk. Édesanyám egy másik életpályát képzelt el nekem, aztán később, amikor látta rajtam az elszántságot, a futball iránti alázatot, megbékélt. Játékosként is sok kihívás elé állított az élet, volt, hogy salakon, földön edzettünk, volt, hogy ott se. Egy biztos, a mai női labdarúgásban óriási lehetőségek vannak – ezt próbálom megértetni a lányokkal is.

Sokat kell ösztönözni őket?

– Á, dehogy! Amúgy is itt mindenki amatőr státusú, így nem a pénzért játszanak. Egyelőre! Remélem, ez hamarosan változik, holott tisztában vagyok vele, a férfiak fizetésével nem versenyezhetünk.

Szeretnének?

– Nem, de van, aki ezt másképp gondolja. A Bajnokok Ligája döntőjében triplázó Ada Hegerberg például kerek perec kijelentette: addig nem lép pályára a norvég válogatottban, amíg egyenlő pénzügyi feltételeket nem teremtenek.

És önnek mi a célja?

– A legnagyobb álmom, hogy egyszer a magyar női válogatottat irányítsam.