Norvég élvonalban edzősködik a fehérvárcsurgói Gángó András

Mesébe illő történet volt az agárdi Gázszer Futball Clubé, a velencei-tavi egyesület 1994-es létrejöttétől kezdve 1997-ig minden osztályban, ahol elindult, bajnok lett, 2000-ben az NB I listavezetőjeként csődölt be. A tópartiaknál olyan játékosok fordultak meg, mint a fehérorosz Oleg Korol, az orosz Szergej Kuznyecov, az ukrán Vjacseszlav Medvid vagy Tiber Krisztián, Dvéri Zsolt és Simek Péter.

Volt azonban egy focisuli is, amely Gárdonyban a jövő gázszereseit volt hivatott kinevelni. Innen indult a fehérvárcsurgói kapus, Gángó András labdarúgó-pályafutása is.

– A mai napig pontosan emlékszem azokra az időkre: kora reggel, fél hatkor keltünk, majd busszal átvittek minket a gárdonyi általános iskolába, ahol a tornateremben hat óra után már edzést vezényelt nekünk Bernáth Gyula, később pedig Siska Attila. Sosem felejtem el, honnan indultam. Hét-nyolc évesen még a fehérvárcsurgói garázsunk ajtaját védtem a bátyám lövéseitől, két évtized múlva a londoni Craven Cottage kapujában már Andy Johnson, Bobby Zamora, Damien Duff vagy éppen Danny Murphy próbált túljárni az eszemen – kezdte a 35 esztendős szakember.

Gángó karrierje 2006-ban vett nagy fordulatot, amikor a közigazgatásilag Dániához tartozó, mindössze 49 ezer fős, 18 kis szigetből álló Feröer szigetekre igazolt.

– Sajnos Magyarországon nem úgy alakultak a dolgok akkoriban, ahogy azt elterveztem. Jött egy dániai lehetőség, a harmadosztályú Aarhusnál voltam próbajátékon, ahol megismertem egy feröeri játékost. A kapcsolatunk oda vezetett, hogy végül a Fuglafjördur csapatához szerződtem.

A skandináv „megszoksz vagy megszöksz” életmód olyannyira megtetszett az akkor 22 éves portásnak, hogy később nemcsak hírnevet szerzett magának ott, hanem a jövőjét is sikerült megalapoznia.

– A legfőbb megélhetés a halászat, ezt csak azért mondom, mert a sportolók is dolgoznak Feröeren. Nekem sem volt büdös a munka: volt, hogy egy pékségben gürcöltem, vagy egy szupermarketben töltöttem a polcokat, hogy aztán majd boltot vezethessek.

Gángó szerint az északi emberek mentalitása teljesen különbözik az Európa többi részén élőkétől, sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak a helyiek, ami a magas életszínvonalnak is betudható.

– Más szokásokról beszélünk, olyanokról, ami egy magyarnak nagyon furcsa lehet. Ott van például a bálnavadászat, amelynek a látványa sokkhatásként ért először. Ilyen eseményen később többször részt vettem, jelenleg is van a fagyasztómban saját magam által fogott és elkészített, szárított bálnahús, a pincében pedig sóban konzervált bál­nazsír. Amit nekünk a kolbász, hurka elfogyasztása nyújt a disznótor végén, azt a feröerieknek az asztalon illatozó bálnahús jelenti. Ők sosem láttak sertést élőben, a bálnára a túléléshez volt szükségük régen.

A szigeteken zajló bajnokságban többször is megválasztották a legjobb kapusnak, a nagy kiugrásra azonban egészen 2011-ig kellett várnia.

– Mindig is úgy véltem, jó döntés volt, hogy a Feröer szigetekre igazoltam, igaz, a földrajzi elszigeteltség miatt nagyon nehéz kitörni onnan. Egyszer, amikor az angol Fulham ellen játszottunk selejtezőt az Európa-ligában, sikerülhetett volna. Hiába lettem azonban a meccs embere mindkét találkozón a szakértők és a sajtó szerint, nem tudtam eligazolni. A londoni derbin a sportigazgatónk a hazaiak játékosmegfigyelőjével nézte az összecsapást, aki a Championship (angol másodosztály – a szerk.) élmezőnyébe tartozó kapusokhoz hasonlította a teljesítményemet. Később, amikor ezt megtudtam, nagyon bántott, amit mondott rólam, de főleg az, hogy nem sikerült egy nívósabb bajnokságba eligazolni.

Eközben már a játékos-pályafutása utáni életre is készült, így került az U21-es feröeri válogatotthoz, ahol idestova 10 éve dolgozik. Edzőként idén „dobbantott” nagyot, ugyanis márciusban kinevezték a norvég első osztályú Tromsø kapusedzőjének.

– Azt mondhatom, most fordult a kocka: jókor voltam jó helyen. A dán szövetségnél megszerzett kapusedzői diplomámnak köszönhetően léptek kapcsolatba velem, majd miután mindenben megegyeztünk, átköltöztem Norvégiába.

Az 1920-ban alapított Tromsø felnőttgárdáját jószerint csak hazai futballisták alkotják, de az ott folyó szakmai munka és infrastruktúra így is átlag felettinek mondható.

– Velem együtt hat főt tesz ki az első csapat edzői „team”-je. Be kell vallanom, meglepődtem az itteni feltételeken, igaz, biztos voltam benne, hogy komoly munka folyik errefelé. Tavaly a dán és skandináv viszonylatban óriásnak számító Brøndbynél töltöttem el tíz napot, nem hittem, hogy a Tromsø felépítése, napi működése is hasonló lesz. A különbség a kisebb költségvetés és a kevesebb nézőszám mellett az, hogy a Brøndbynél magasabbak a fizetések, itt inkább a tehetségek kinevelésén és eladásán van a hangsúly.

A fiatal tréner ennek ellenére csak a nyárig kötelezte el magát új kenyéradójánál.

– Sok minden szerepet játszik abban, hogy mi lesz a jövőben, elsősorban a család érdekeit kell néznem. Más egy döntést meghozni háromgyermekes apaként. Jól érzem magam Tromsőben, úgy veszem észre, hogy sikerült kivívni magamnak a kollégák tiszteletét, akik megbecsülnek, elfogadnak. Az elmúlt időszakban sok tapasztalatot szereztem, sokat tanultam magamról. Egyedül jöttem át Norvégiába családi okok miatt, a harmadik gyermekünk például néhány hete született, én még nem is találkoztam vele. A párommal közösen döntünk arról, hogy élni fogok-e nyáron a szerződéshosszabbítási opciómmal.

A jelenben is van dolga bőven a Fejér megyei szakembernek, legutóbb az ötszörös bajnok Vålerenga ellen kellett felkészítenie a kapusait.

– Az edzői stáb reggel hétkor találkozik mindennap, ha egy gyakorlás van, akkor az háromnegyed tizenegykor kezdődik, de mi ilyenkor is az irodában vagyunk délután háromig. Attól, hogy a játékosok pihenőt kapnak, nekünk még be kell menni, ezen senki sem háborodik fel. A nagy távolságok miatt idegenbe mindig egy nappal a meccs előtt elutazunk már. A mérkőzés délelőttjén az edzőkkel egyórás városnéző futásra megyünk. Szerintem ez sem szokványos mindenütt.

A feröeri nagyválogatottal többször járt már hazánkban segítőként, tolmácsként. A kérdés adódik: hazajönne?

– Most az UEFA legmagasabb kapusedzői képzését végzem dánul, olyan egyesületeknél jártam tanulmányi úton, mint a Barcelona akadémiája. Nem hazudok, eljátszottam már a gondolattal, hogy nemzetközi szintre feltornázzak egy magyar tehetséget, akit később külföldre is el lehet majd adni. A magyar viszonyokról azonban semmit nem tudok, tizenhárom éve kiszakadtam ebből a közegből, az egyetlen dolog, ami nyilvánvalóvá vált számomra, hogy infrastrukturálisan sokat fejlődtünk azóta.