Nem szakadt el teljesen a labdarúgástól Csucsánszky Zoltán

Amikor kerestem, éppen edzést tartott, ezek szerint szó sincs arról, hogy eltávolodott volna szeretett sportágától.

– A főállásom a Városgondnokságnál van, ahol a sportpályák koordinátora vagyok. Fehérváron négy műfüves kispálya van, és ezek üzemeltetésével, működtetésével foglalkozom. Mellette, hogy benne maradjak a sportban, baráti segítségként 10-12 éves fiúknak tartok egyéni edzéseket.

Tavaly májusban, Feketehegy- Szárazréten új feladatot kapott, mesélne erről?

– A Feketehegy-szárazréti Sport- és Szabadidős Egyesületben csupán tag vagyok, bár egy héten egyszer hat-hét évesekkel foglalkozom, mivel ők még korban nem tartanak ott, hogy egyesületben sportoljanak.

Januárban volt egy éve, hogy megvált öntől klubja, a Videoton, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint harminc évet töltött el játékosként, vezetőként, edzőként. Lehet már arról beszélni, mi vezetett odáig, hogy elváljanak az útjaik?

– Igazán nem jártam utána, a vezetők másképpen képzelték el az utánpótlás-szekció felépítését. Nem volt konkrét oka, ezért is mondtam, hogy nincs miről beszélni, nincsen benne semmi szenzáció. Máshogy, más emberekkel gondolták a jövőt, én ezt tiszteletben tartottam. Természetesen nem esett jól, de tudomásul vettem a klub döntését, nem volt mit tenni, mennem kellett.

A szurkolók, és a szakma számára is érthetetlen, hogy egy Videotonnál nincs Csucsánszky Zoltánnak helye…

– Nem csak nekem, sok embernek nincs helye. A mai viszonyok között ez sok klubnál így működik, nemcsak a Vidinél. Lehet, hogy jön az új hullám, fiatal szakemberek érkeznek? Én mindig a Videotont imádtam játékosként, vezetőként, edzőként, sose fogok rá rosszat mondani. Furcsa egy év után is, hogy nap mint nap járok a fiammal oda, hiszen ő jelenleg ott futballozik, és nem úgy megyek oda, mintha a munkahelyemre mennék, csak mint kívülálló, szülő.

Aki egy kicsit járatos a sportágban, tisztában van azzal, hogy hamarosan találkozhatnak a szurkolók a pályákon ifjabb Csucsánszky Zoltánnal, akiről a szakemberek egyöntetűen azt vallják, hogy tehetségét az édesapjától örökölte, megerősíti ezt?

– 2007-es születésű, még nagyon kicsi, de kétségtelen, hogy ügyes. Biztos, hogy a képességei jók, remélem, hogy tudom olyan irányba terelni, hogy nagyobb korában is ugyanaz az elhivatottság és alázat vezérleje, mint bennem volt, hogy a fejlődése töretlen legyen, és akkor lehet jövője a futballban. Jó helyen van a Vidinél, bízom benne, hogy sikerül, mert a 13-14 év körüli időszak komoly vízválasztó a gyerekek előrelépése szempontjából.

Évek óta a Lepsény öregfiúk csapatának a tagja, a házi góllövőlistán a harmadik helyen áll. Élvezi még a játékot?

– Minden alkalommal, ha barátokkal játszhatok, örömet okoz. Családi kötődés vitt Lepsénybe, a sógorom csalt le, mivel ők ott laknak. Nagyon jó a társaság, elég jól is szerepel a csapat. Lassan azonban sajnos az öregfiúknál is a legidősebbek közé tartozom 53 évesen, jönnek a 35-40 éves körüli „fiatalok”, akikkel nehéz felvenni a versenyt, de úgy gondolom, hogyha a labda a birtokomban van, nem sírja el magát! A lábam szerencsére bírja, a sportolás még mindig nagy boldogságot okoz, heti rendszerességgel kis- és nagypályán egyaránt űzöm. Járok mérkőzésekre, képben vagyok minden osztállyal, nemcsak az NB I-el, hanem a megyével is, hiszen ez az életem.