határozottabb munkát, fegyelmet követel meg

2019.01.03. 20:04

Csapatkapitányuktól vált meg a Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabda csapata

A nyolcadik helyen áll, de csak két pontra van az utolsó előtti Dorogtól a Gárdony-Pázmánd NKK női kézilabda csapata az NB I/B Nyugati csoportjában. Átalakult ugyan az együttes a nyáron, de ennél jobb teljesítményre számítottak a Velencei-tó partján.

Ferencz Balázs

Vártok Ramóna kapusteljesítményére nem lehetett panasz

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Pinizsi Zoltán új vezetőedzőként alakíthatta ki a Gárdony-Pázmánd NKK együttesét a 2018–19-es idényre, s csapatával 11 mérkőzésen 4 győzelmet aratott, ugyanakkor hét vereséget szenvedett. A megszerzett 8 pont a tabella 8. helyére sorolta a tóparti amazonokat a félszezon idejére.

– Teljes mértékben nem lehetek elégedett, sőt, van bennem némi csalódottság is – tekintett vissza a vezetőedző, Pinizsi Zoltán. – A bajnokság vége felé volt több olyan mérkőzés is, amit meg kellett volna nyernünk, konkrétan az utolsó két meccset, a Pénzügyőr és a Haladás ellenit. Láthatóak a csapat hiányosságai, amiket most orvosolni fogunk. Főleg állóképességbeli problémáink vannak, játékfelfogás terén is hiányossággal és különbségekkel küzdünk. Nem volt tudatos a játék, illetve több alázatot vártam volna el a lányoktól.

A távozó Gyebrovszki 47 gólt dobott

Az állóképességbeli problémák furcsán hathatnak, hiszen tele van fiatal játékossal a csapat. Az edző szerint azonban kevés, ha valaki gyors és sokat tud futni, ha azt rosszkor teszi. A téli felkészülésbe éppen január harmadikán belevágó Gárdony-Pázmánd február 17-ig csiszolhat játékán. Nagy kérdés, hogy a lányok alázatosságát hogyan lehet visszacsempészni a hétköznapokba, vagy a meccsekre.

– Ezen már személyi változtatással javítottunk. Csapatkapitányunknak, Gyebrovszki Zitának megköszöntük az eddigi segítéségét, nagyon sokat tett a csapatért, de egyéb okok miatt a továbbiakban nem számítunk a játékára.

Vártok Ramóna kapusteljesítményére nem lehetett panasz
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az edzéseken határozottabb munkát, fegyelmet követelek meg, ami a további eredményességünk fontos pillére kell, hogy legyen. Eddig is jól dolgoztak, azonban emelni kell a csapásszámot és még nagyobb lendületre kell őket ösztönözni. Ugyanakkor a napokban még lehet változás a játékoskeretben, igyekszünk erősíteni mentálisan és állományban is – tette hozzá a tréner, aki heti négy edzést vezényel a hölgyeknek. Január végén Szegeden, február elején pedig Balmazújvárosban edzőtáborozik az együttes, s természetesen az edzőmeccsek sem maradnak el. Február 17-én a DKKA U19 elleni megyei rangadóval folytatódik a bajnokság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában