A hazai élvonal legmagasabbja

2018.07.01. 11:00

A 213 centiméterre nőtt center, Peringer Balázs szívesen jön Fehérvárra

A tavaszt a MAFC együttesében töltötte, az őszt már az Alba Fehérvár színei-ben kezdi a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság óriása, a 22 éves Peringer Balázs.

Horog László

Peringer Balázs (fehérben) szerez kosarat. A 22 éves center két évet húzott le Szolnokon, majd a Vasas és MAFC együttesét erősítette

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A Gáz utcai sportcsarnokról kizárólag kellemes emlékei vannak, 2015 nyarán itt jutott fel az U20-as válogatottal a kontinens elitjébe. A Divizió B-s Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a Pór Péter irányította korosztályos nemzeti együttessel, egy évvel később, Helsinkiben a legjobbak között szerepelhettek. A fiatal kosaras az elkövetkező éveket az Alba Fehérvár együttesében tölti.

- Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnom a fehérváriakkal, erős csapathoz kerültem, amely mindig a bajnoki címre tör. Hároméves megállapodást kötöttünk, illetve egészen pontosan kettő plusz egy évre köteleztem el magam. Remélem, mindkét fél elégedett lesz, ebből következően automatikusan életbe lép az újabb egy esztendő, 2020 nyarán. Szép emlékeket őrzök a Gáz utcai csarnokról és a koronázóvárosról, mindig szívesen jöttem ide. Három éve, az U20-as, Divízió B-s Eb-n harmadik helyen zártunk az Alba Regia Sportcsarnokban, ezzel feljutottunk a legjobbak közé. Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere. Sajnos Skandináviában nem sikerült bennmaradnunk az elitben.

- Fiatal kora ellenére kétszeres bajnoknak mondhatja magát a Szolnok együttesével.

- Igen, de nem sokat tudtam hozzátenni az aranyérmekhez. Volt, hogy tizenöt percet töltöttem a parketten, máskor nullát. Az első szezonomban több bizalmat kaptam, a Kecskemét elleni döntőben is pályára léptem, a következő szezonban viszont nem jöttek az eredmények, edzőváltásra került sor, az új tréner nem számított rám.

- A Vasasba igazolt, majd a MAFC-ba. Nyilván a több játéklehetőség reményében.

- Igen, 2016 nyarán a Vasasban folytattam az élvonalban. Bár bennmaradtunk, az egyesület nem vállalta az indulást a legmagasabb osztályban, az NB I/B-ben kezdtük meg szereplésünket. Szerettem volna a legjobbak között szerepelni, ezért januárban a MAFC-ba szerződtem. Kiestünk, azonban lehet, hogy a műegyetemisták mégis legfelül, az NB I-ben folytathatják, ha a TF mégsem tudja vállalni az élvonalhoz szükséges feltételeket.

- Ezt azonban biztosan Peringer Balázs nélkül teszik.

- Igen, az igazság az, stabil élvonalbeli együttesben szerettem volna folytatni a pályafutásomat, lehetőleg élcsapatban. Székesfehérváron ez tökéletesen megvalósul, a kék-fehérek mindig az aranyéremért harcolnak. Rendre ott vannak a nemzetközi porondon vívott küzdelmekben, ismét szerephez jutnak a FIBA Europe Cup sorozaton. Ezek döntőek voltak, amikor aláírtam a szerződést. A fővárosiaknál 8-10 percet játszottam átlagban meccsenként.

- Ezúttal mennyit remél?

- Azzal tisztában vagyok, hogy nem lesz könnyű dolgom, de az első szezonban 10-15 percet szeretnék a parketten tölteni, ha megvalósul, elégedett leszek. Később még többet, 15-20 percet. Nem kerülök idegen helyre, a csarnokot nem csak a három évvel ezelőtti Eb-ről ismerem, bajnoki meccseket is vívtam itt. Keller Ákossal Szolnokon játszottam együtt, az öccsével, Ivánnal az utánpótlás-válogatottakban, Fehérváron, aztán Helsinkiben, valamint tavaly nyáron, a Tajvanon rendezett Universiadén is együtt szerepeltünk. Filipovics Márkóval szintén a fehérvári kontinensviadalon pattogtattunk együtt.

Peringer Balázs (fehérben) szerez kosarat. A 22 éves center két évet húzott le Szolnokon, majd a Vasas és MAFC együttesét erősítette
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

- Más sportággal egyáltalán nem kísérletezett?

- De igen, kerékpároztam, 10 évesen kezdtem, négy esztendőn át műveltem. Mindig néztem a tévében a Tour de France eseményeit, kedvet kaptam. Nem is ment rosszul, bajnoki címet nyertem ország-úton és pályán is. Mégis befejeztem. Egyrészt ennyire magas emberre nem gyártanak kerékpárt, másrészt 14 éves voltam, amikor a János-hegyen, edzés közben elütött egy autó, a felkarom ripityára tört, ami elvette a kedvem az egésztől. Valamint a napi nyolcórás edzéseket is meguntam.

- Jött a kosárlabda.

- A Honvéd volt az első klubom, de meccsen nem léptem pályára, mindössze tréningeztem náluk. Az anya-egyesületemnek az Óbudai Kaszásokat tekintem. A Honvédba Pálházi Richárd hívott, szólt, nincs magas emberük, kimondottan ügyetlen voltam, a ziccereket sem tudtam bedobni. Kétszer eltört a kezem is, ami szintén nem segített. Az öcsém osztályfőnöke, Farkas László volt a Kaszások juniorcsapatának osztályfőnöke, ő invitált hozzájuk. Országos döntőt vívtunk Szegeden, bekerültem az U18-as válogatottba. Horváth Imre volt a szakvezető, Szófiában mutatkoztam be címeres mezben, majd jött az U20-as együttes.

- A hírek szerint ön a legmagasabb a hazai élvonalban.

- A társakat még nem mértem meg, de ez valószínűleg így van. Dobos László a Nagykőrösi Sólymok gárdájában szerepel, ő 220 centiméterre nőtt. Én tavaly 212 voltam, nemrég mértem magam, egy centit nőttem. Szerintem 213-nál megállok, aztán lehet, egy-két centit még nyúlok.

- Akad példaképe?

- Itthon Keller Ákos, Lóránt Péter, valamint a korábbi válogatott center, a Szolnokon sportvezetői teendőket ellátó Báder Márton játékát mindig nagyra tartottam. Természetesen figyelem az NBA küzdelmeit is, ott Dwight Howard, Steven Adams, Jonas Valanciunas és Jusuf Nurkic teljesítményét értékelem különösen. Remek játékosok. Természetesen majdan szeretnék bemutatkozni a felnőtt válogatottban is, valamint kipróbálnám magam külföldön.

- A magasságán túl mi számít különös erényének?

- A magasságomhoz képest elég mozgékony vagyok. A palánk alatt mindig hasznossá tudom tenni magam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában