a változás hátteréről

2018.06.29. 10:08

Nevet változtat a Videoton

A változás hátteréről Garancsi István a klub tulajdonosa adott interjút a vidi.hu-nak. Elárulta mi áll a módosítás mögött és azt is, hogy milyen néven folytatja tovább a klub.

feol.hu

Július 1-től MOL Vidi FC néven folytatja tovább a Videoton FC – írja a vidi.hu.

Az interjúból kiderül a névváltoztatásra azért volt szükség, mert a klubot 2010 óta támogató MOL a nyáron induló új bajnoki szezontól már névadó szponzorként áll az idén háromszoros bajnokcsapat mögé.

„Komoly tervekhez komoly pénz kell. A Vidi bizonyította az elmúlt években, hogy képes megújulni és eredményt elérni, de ehhez kellett a MOL támogatása is. Nyolc éve állnak a csapat mögött főszponzorként, és belföldön komoly sikereket értünk el. De mi többet szeretnénk.” – árulta el Garancsi István a vidi.hu-nak.

„A Videotonnal való megállapodás nem szponzorációs együttműködés, a Videoton vállalatcsoport sem akkor, sem azóta nem adott és nem is kért pénzt a név használatáért. A Videoton nem szponzor, ugyanakkor mégis forog a nevük, vagyis olyan, mintha támogatók lennének, miközben nem azok.”

A szurkolók körében amúgy is Vidiként emlegetett csapatnév, így megmaradt. A klub ugyan számít a szurkolók felháborodására, reméli meglátják ők is, hogy a klub nagyot lép most a még sikeresebb nemzetközi szereplés felé.

Az interú teljes szövegét ITT olvashatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában