Ötszázezer kilométer van Baltavári Tibor mögött

– Sportos családban nőttem fel, mindig a mozgás bűvöletében éltem, apukám tornászott és hobbisíelő volt, valamint síoktató. Móron, a dombokon laktunk, ott siklottunk le a lejtőről. Ezért a bringások engem csak úgy hívtak, síelő. Nem volt felvonó, ezért lecsúsztunk a pályán, majd felvittük a szerelést a dombra újból. A cipelés volt a komoly sportteljesítmény, nem a lejövetel. Anyukám a víz bolondja volt, a Felvidéken nőtt fel, a sebes folyású Vág mellett, remekül úszott. A második világháború után telepítették őket Magyarországra, éltünk Balatonalmádiban, Móron, majd Fehérvárra költöztünk, végül ez lett az otthonom. Ötévesen az udvaron már voltak tornaeszközeim: vasból készült hinta, gyűrű, korlát, nyújtó. Mivel az apám tornászott és sokat foglalkozott velem, a gimnáziumban ezért sorra kaptam az ötösöket. Megalakult Fehérváron a Fejér Megyei Síszövetség, lesiklásban szereztem érmeket, valamint nagyon tetszett a sífutás is, azt roppant keménynek találtam.

– Mikor kezdett bringázni?

- Egyedül túráztam 15 éves koromtól, aztán 18 évesen jött a versenyszerű sportolás. Véletlenül alakult így, a bringával leugrottam a Balatonra, onnan Tatára, megfürödtem a tavakban. Hazafele tartottam, amikor egy csapat haladt el mellettem Tata környékén, illetve haladt volna, de nem tudtak lehagyni. Kérdezték, hol versenyzem? Mondtam, sehol. Javasolták, jelentkezzek a Videotonnál, ahol komoly kerékpáros szakosztály üzemel. Én pedig már másnap bekopogtattam hozzájuk.

– Gondolom, akkor megkezdődtek a komoly edzések.

– Ma már tudományosan készülnek az élvonalbeli csapatok, a sportolók edzésen is fel vannak műszerezve, akkoriban ez nem így működött. Voltak ugyan eredmények, akadt, aki gyorsan ment, de ma már fényévekre vagyunk ettől az időszaktól. Jelenleg sokkal többet ki tudnak hozni egy-egy tehetségből. 1971-ben lettem igazolt kerékpáros, amikor odaadtam a sportkönyvemet, látták, hogy síeltem előtte, akkor kaptam a becenevem. A régi társakkal, ha találkozom, ma is így szólítanak. Az első edzésen az akkori nagymenő, Boros Pál tanított, igyekezett beavatni a fortélyokba. Mondta, miként kell versenyezni, majd a végén sprintelni. A tréning zárásakor sikerült megelőznöm.

– Az első versenye megvan?

– Nincs. Illetve arra emlékszem, hogy leszakadtam az élmezőnytől. Ez nem úgy megy, hogy odaállok és rögtön nyerek. Furcsa volt a nagy tolakodás, mindenki helyezkedett, ezt meg kellett szoknom. Idővel egyre jobb eredményeim lettek, de komoly versenyt nem nyertem. Fejben felkészültem ugyan, de nem erre tettem fel az életem. Több hobbim is volt, telente síeltem, korcsolyáztam. Szerettem a kerékpározást, de voltak, akik jobban felkészültek egy-egy viadalra. Boros Pál esőben is edzett, én csak örömömet leltem benne. Sok kupát nyertem, bronzérmes lettem 40 km-en Győrben. Valamint van még egy harmadik helyem a 210 km-es, országos hosszú távú bajnokságról, ami Budaörsről indult és a hegyek között – a Pilisben, a Budai-hegyekben – kellett bizonyítani. Nyerhettem volna, nem sok hiányzott, de megfelelő segítségem nélkül egyedül vágtam neki a versenynek, így a bronznak is örültem. Nemzetközi viadalokon is indultam, különösebb eredmények nélkül. Nem voltam válogatott sportoló, úgy kezeltem a dolgot, mint most: tömegsportként.

– Ami 20 évesen normális volt, a napi 100–120 km megtétele, ma már nem feltétlenül az.

– Itt nem a távok az érdekesek. A Tour de France-on a 150 km-es szakasz rövidnek számít, inkább 200 km-t tekernek a versenyzők, de olyan is előfordul, hogy 300-at vagy ennél is többet. Akadnak sportolók, akik 24 óra alatt, alvás nélkül megtesznek 600 km-t. Ez nem kis dolog, de a jó bringás nem ilyen ultratávokban gondolkodik. Én általában kétnaponta kerékpározom, ez függ az időjárástól is, szakadó esőben például nem megyek, de a szél nem zavar. Szeretem a természetet, valamint az ember alkotta világot is, ha szép és arányos. Édesanyám idegenvezetőként dolgozott, négy nyelven beszélt, tele voltunk könyvekkel és mindennek utánanéztünk. Mielőtt terepkerékpárral bementem az erdőbe, olvastam a fákról, cserjékről, hogy tudjam, milyen környezetben járok. Később, ha elmentünk egy többnapos versenyre, előzőleg érdeklődtem a nevezetességekről, miket kell megnéznem. Verseny után mindig megtekintettem a helyi látványosságokat, a várakat, kastélyokat, templomokat. Ma is gyakran előfordul, belföldön, illetve külföldön is, ha látok egy érdekes templomtornyot, megállok és körbefotózom. Imádom az építészetet, az ember alkotta különleges dolgokat. Megoperálták a térdeimet, nem snowboardozhatok és síelhetek, viszont kerékpározni tudok. A meleget viszont imádom, ha pedig megtehetem, elutazom a nejemmel a Kanári-szigetekre, ahol többek között a 185 km-es, teljes szigetkört is már kétszer teljesítettem.

– Soha nem hagyja abba?

– Sokat olvasok, érdekel a világ. Próbálom kontrollálni a szellememet és a testemet, nem zabálom magam hülyére, odafigyelek az étkezésre és a sportolásra. Ez számomra nem tudatosság, hanem igény. Ha két napig nem kerékpározom, elvonási tüneteim vannak. Ötvenes a pulzusom, a szívemet terhelnem kell naponta. Sok a rossz példa előttem, aki az állóképességi sportot abbahagyja, elhízik és jönnek a problémák. Ezt akarom elkerülni. Úgy számolom, félmillió kilométer van a lábamban. Bármerre járok, mindenhova viszem a kerékpáromat. Ahová nem tudom, ott bérelek egyet.