2018.01.19. 18:47
Gőzerővel készülnek az Alba-MÁV-Előre kézisei
Kilenc bajnokin mindössze 6 pontot gyűjtött az Alba-MÁV-Előre SC férfi kézilabda csapata a harmadosztályú bajnokság őszi szezonjában. Habár elúszott az esély a feljutásra, a vezetőedző szerint az élmezőnyhöz még felzárkózhatnak a fehérváriak.
Gachovetz Tibor (a háttérben) heti négy edzést vezényel
Fotó: Pesti Tamás
Nem sokat pihenhettek Gachovetz Tibor tanítványai, a szakember ugyanis már január 3-án edzést vezényelt. A jórészt fiatal játékosok alkotta keret naptárában a heti négy tréning mellett egy edzőmérkőzés is szerepel. A gárda összetétele a jelek szerint alig változik, nem várható komolyabb játékosmozgás.
- Egyelőre nincs távozónk, azonban vannak olyan játékosok, akiknek nem megfelelő az edzésekhez való hozzáállása. Amennyiben edzésen nem képesek normálisan dolgozni, akkor a bajnokságban sem fognak túl gyakran szóhoz jutni. Kóti Bálint személyében egy 19 éves balkezes játékos érkezik hozzánk Martonvásárról – árulta el Gachovetz Tibor vezetőedző.
Nem ártana tehát rendet tenni a fejekben, hiszen a szakmai stáb mindenképpen szeretne elmozdulni az NB II Észak-nyugati csoportjának utolsó előtti helyéről.
- A tavaszi sorsolásunk kifejezetten jó, a kilenc bajnokinkból hatszor hazai parketten játszunk majd, ezekből ötnél mi leszünk az esélyesek. Az utolsó előtti hely picit csalóka, hiszen a dobogó legalsó foka is csupán négy pontra van tőlünk.
Az első lépést február 8-án, hazai környezetben teheti meg az Alba, Kónya Balázsék Balatonfüred U22-es együttesét fogadják.