Cél az NB II

2017.12.02. 09:30

Sikeres őszi szezont zár a Dunaújváros PASE NB-III-as labdarúgó csapata

A szerda esti kupameccsel a Dunaújváros PASE labdarúgói számára is véget ért az őszi szezon, amelyre méltán lehetnek büszkék.

Borsányi Bea

a

A NB-III Közép csoportjában szereplő Duna-parti gárda 16 mérkőzést követően a tabella élén telelhet. Az őszi szezont Dobos Barna vezetőedzővel értékeltük.

- 12 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség. Ezek a számok, de hogyan értékeli mindezt a vezetőedző?

- Az őszi bajnoki cím számunkra nagyszerű eredmény. A szezon elején természetesen álmodtunk erről, de nem felejthetjük el, hogy az egyesületünk anyagi lehetőségei, és ezáltal a csapat lehetőségei is szűkösek. Márpedig a pénz is a siker egyik záloga. A csapatépítés lassan egy éve kezdődött: egy teljesen új generációból alakítottuk ki a keretet, amelyhez a tavalyi negyedik hely után a nyáron olyan labdarúgók érkeztek, akik erősítést jelentettek számunkra. A mostani masszivitásunk ennek az eredménye.

- Ez megnyilvánul abban is, hogy kevés gólt kap a csapat, de viszonylag keveset is rúg.

- Ezzel valóban vannak gondjaink, és mivel az év elején sérülés miatt kiesett egy fontos támadónk Dobos Áron személyében, ezért úgy kellett a védekezésünket megszervezni, hogy akkor is sikeresek legyünk, ha kevesebb gólt rúgunk. A terv úgy tűnik beért a szezon végére.

Dobos Barna, a dunaújvárosi vezetőedző elégedett
Fotós: Ady Géza

- A Vasas elleni továbbjutás a legjobb harminckettő közé a Magyar Kupában a szezon egyik csúcspontja volt.

- Ennek a mérkőzésnek nem csak a továbbjutás volt az eredménye, de pozitív hozadékként szellemi változást is előidézett a csapatnál, mert látták a játékosok, hogy képesek megcsinálni azokat, amiket edzéseken gyakorolunk. A Vasas meccset követően még nagyobb hittel és akarattal futottak ki a pályára minden mérkőzésre. Edzőként jó volt ezt látni, hiszen én tudtam róluk, mire képesek. De ennél sokkal fontosabb, hogy ők maguk is elhiggyék, meg tudnak ugrani egy szintet. Természetesen nagyon sokat számít a fizikai teljesítmény, a futásmennyiség, a dinamika.

- Várható erősítés a téli szünetben?

- Ez részben attól is függ, hogy belép-e az egyesületbe egy újabb szponzor. Vannak tartalékaink, többek között a magasabb osztályokat megjárt Pál Dávid személyében, de nézelődünk már a piacon a számunkra elérhető játékosok között is.

- Kimondható, hogy az NB II-be való feljutás a cél?

- Igen, hiszen alkalmasak vagyunk rá, szakmailag és a játékosok mentalitását tekintve is. Nem lesz azonban könnyű feladat, ez biztos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában