A csatár 43 évesen szakított a futballal, az utánpótlásban edzősködik

Az október 6-ai dátum neki két szempontból is jelentős. Tiszteli az aradi vértanúkat, de számára ennél is fontosabb a születésnapja. Az 1998-99-es szezon NB I-es gólkirálya, Tiber Krisztián a jeles napon ünnepelte 45. születésnapját. A Fehérváron született gólvágó Sopronban él, utolsó élvonalbeli klubjának városában telepedett le. De gyakran látogat Fehérvárra is.

- Nyolcévesen kezdtem futballozni, természetesen a Vidiben. Pemmer György volt az első edzőm, a felnőtt csapat meccseire már előzőleg is jártam, valamint az edzésekre is vitt az édesapám, a klub csatára, Tiber László. Már a klub játékosa voltam, az előkészítő korosztályban, amikor labdaszedőként is bemutatkoztam, a Vidi-Diósgyőr bajnokin, apu két gólt rúgott azon a mérkőzésen. Nagyon sok emléket őrzök abból az időszakból, az egyik kedvenc fényképemen kisgyerekként Disztl Péter nyakában vagyok látható. Apu Siófokra igazolt 1982-ben, de én természetesen maradtam a Videotonban, az összes korosztályban szerepeltem. Az ifikkel bajnokok lettünk, Ispaics Tibor volt a tréner. Én nem sokat játszottam abban a gárdában, ugyanis fiatalabb voltam náluk, de pár mérkőzésen bizalmat kaptam az idősebbek között. Később a tartalékoknál már kezdőként számított rám Szabó Károly vezetőedző, bajnoki címet nyertünk, ott már rugdostam a gólokat. Bevonultam katonának, a Szondiba, az NB III-ban játszottunk, 14 meccsen rúgtam 14 gólt, de fél év után Keszthelyre kerültem. hatalmi szóval, ugyanis a balatoniak élen álltak az NB III-ban, a Bakony-csoportban – fel akartak jutni minden- áron -, a Szondi pedig az élmezőnyben tanyázott, de NB II-ről nem álmodozott a Duna-csoportban. Átirányítottak az északi partra, ott is eredményes voltam, megnyertük a bajnokságot. Leszereltem, marasztalt a Keszthely az NB II-ben, ám kétéves a szerződést kínált a Videoton.

- Amit elfogadott, érthetően.

- Vonzott az NB I, ráadásul az anyaegyesületem, a szülővárosomban. Aláírtam, az első meccseken nem kaptam lehetőséget, aztán október végén igen, az Újpest ellen, csereként álltam be. Ilyen bemutatkozásról álmodik mindenki, sokan voltak a meccsen, győztes gólt lőttem, 1-0-ra nyertünk. Mégsem tudtam állandósítani magam a kezdőben, sőt, a csapatban sem, nyolc mérkőzésen jutottam szóhoz, többedmagammal a szezon végén elküldtek, különösebben nem indokolták a döntést.

- Visszatért az NB III-ba.

- Velencén játszottam ismét, 14 meccsen szereztem 14 gólt, az osztrák negyedik ligás Pittenhez kerültem gyerekkori barátommal, Lukács Lászlóval. Folyamatosan hívott a Gázszer FC, a tulajdonos, Németh László a sokadik invitálás után azt mondta, ez az utolsó, fontoljam meg. Aláírtam a feljutásra pályázó, harmadik ligás együtteshez, félszezonban. A góllövőlistán nem én végeztem az élen, Bajkai Zoltán és Vajda Gusztáv fél év előnyben volt velem szemben, de rendszeresen ott voltam a gólszerzők között. Megnyertük az NB III-at, egy évvel később az NB II-es pontvadászatot is, gólkirály lettem, készültünk az élvonalra.

- Az új szezon végén is önt koronázták meg.

- Húsz gólt lőttem, a csapat is nagyon jól szerepelt, a 7. helyen végeztünk. A következő évben sem volt gond, kevesebbszer voltam eredményes, de rendszeresen bevettem a kaput. Akkor már nem volt egyszerű az életünk, Akasztón játszottuk a meccseinket. A következő szezont már Angyalföldön kezdtem, a Vasasban. Kivásároltak.

- Pár hónappal később pedig a Gázszer megszűnt, a jogán a Pécsi MFC folytatta.

- A klub pár hónapot még kihúzott az értem kapott pénzből – ha jól emlékszem, tízmilliót fizettek értem a piros-kékek -, de az őszi szezon végén bedobta a törülközőt. Jól éreztem magam a Gázszernél, majd a Vasanál is. Kétszer nyertünk bronzérmet, legalább egyszer aranyat kellett volna, annyira erős csapatunk volt. Az első évben Komjáti András volt a vezetőedző, a másodikban Mezey György kezdett, a szezont Bozsik Péter fejezte be. Kupadöntőt játszottunk a Puskás-stadionban, kikaptunk az MTK-tól. Bozsik Zalaegerszegre szerződött, bajnokcsapatot épített, hívott engem is, ám én Debrecenben kötöttem ki 2001 nyarán. Az UEFA-kupában játszottunk, fontos gólokat lőttem, a bajnokságban sem volt gond, ám Pajkos János vezetőedzőt menesztették, az új tréner, Dajka László nem játszatott. Bognár György invitált Sopronba. Másfél évet töltöttem a hűség városában, megsérültem, a felépülésem után a szakvezetőnek, Pintér Attilának más elképzelései voltak. Elmúltam 31 éves, voltak NB I-es lehetőségeim, invitált a Békéscsaba, a Szombathely és felmerült a Vidi is, de maradtam a családdal Sopronban, onnan jártam át dolgozni és focizni Ausztriába, a harmadosztályba.

- Ugyanis jobb lehetőségeket kínáltak, mint az itthoni, élvonalbeli együttesek.

- Ez így történt. A lányom kicsi volt, a nejem jó munkát talált Sopronban, minden a maradás mellett szólt. Később egyre alacsonyabb osztályokban szerepeltem, végül 12 év után, legalul köszöntem el a futballtól. Gyenge csapatban játszottam, ha erősebbek vagyunk, jobbak a társak, talán 1-2 évet még húztam volna, de elfogyott a motivációm. Fizikálisan rendben voltam, a kaput is éreztem, de úgy döntöttem, befejezem. Edzősködni kezdtem itthon, a megyei másodosztályú Hegykő csapatánál, úgy volt, játszom is, de utóbbira nem került sor, úgy voltam vele, jöjjenek a fiatalok. Jól szerepeltünk két éven át, az idei szezonból három forduló ment el, háromszor kikaptunk, közös megegyezéssel távoztam. Nem az eredmények miatt, mást gondoltam a fociról, mint a vezetőség, békében elváltunk. A soproni utánpótlásban dolgoztam közben is, korábban a 11 évesekkel, most az U16-os gárdát dirigálom, élvezem a munkát.

- Mi az álma edzőként?

- Azzal tisztában vagyok, hogy az NB I-ben, a felnőtteknél nem leszek vezetőedző. Ez nem is cél, jól érzem magam az utánpótlásban. A futballtól sokat kaptam, igaz, adtam is, három osztályban voltam gólkirály, ezt kevesen mondhatják el magukról.

- Hiába lőtte a legtöbb gólt a legmagasabb osztályban is, a válogatottban soha nem szerepelt. Csalódott emiatt?

- Igen, ez a dolog bánt a mai napig. Mindig felteszem a kérdést, mit kellett volna még tennem, hogy címeres mezben pályára léphessek? Semmit, hiszen a legtöbb gólt én lőttem. A szövetségi kapitány másként gondolta. Pedig meggyőződésem, a tudásom alapján ott lett volna a helyem.